Vége van: Győzike értékeli Orbán országlását

Mátyás óta nem volt ilyen jó vezérünk, mint Orbán Viktor – nyilatkozta Kű Lajos valahai labdarúgó egy lap felmérésére válaszolva. És akkor rájöttem, hogy a lapok teszik tönkre az országot a Fidesz mellett, amelyek terjesztik a sötétséget. Kű Lajost úrfikoromban láttam szaladgálni a pályán. Kár érte, kiváló labdarúgó volt, őket pedig nem az eszükért szereti a stadionok népe, ilyképp a mátyásos hasonlat megbocsátható, legalább hallott a királyról, tud arról, hogy volt ilyenünk, ami sokakról nem mondható el. A lap felmérése során megszólaltatta még Győzikét, Dopemant és Pataky Attilát, hogy osztályozzák a kormány munkáját, azon belül is a háború és a járvány kezelését kiemelten, de úgy összességében is, visszatekintve az eltelt évekre.

Mint kitetszik, a stáb nem a tudósklub rendes tagjai közül került ki (by: Hadházy), ami nem volna baj, mert megszólalhatna így a nép egyszerű és tiszta hangja, de a kiválasztottak a futballistán kívül sokirányúan terheltek. Pataky tudatát nem tudjuk, mennyire módosították az ufók, Győzikéjéét meg Budai Gyula, akinél a minap tett látogatást a Külügyminisztériumban. A zebrás ember helyében én berágtam volna az elszámoltatási nyomorultra, mert amikor kiderült, hogy beléptette a Fideszbe a hajdani showmant, és ezen széles körben élcelődtek, másnap képes volt letagadni. Ha én Győzike lennék – aki szerencsére nem vagyok –, fölhúznám az orromat, hogy szégyell engem ez a Budai, vagy mi van, hogy letagadja a tagságomat.

Győzikének azonban a horizontja idáig nem terjed. Tizenötödikén beállt a békemenetbe, és azóta sem jött ki belőle, onnan értékelgeti a kormány munkáját. Dopemanról meg ne is beszéljünk. Ez a Pityinger Orbán fejének rugdalásától eljutott a seggének nyalásáig, és tette ezt olyan időszakban, amikor sokan inkább ellentétes utat jártak be. Nagyon éhes lehetett ez a Pityinger, hogy felfedezte magában az Orbán iránti szerelmet, ami egy delíriumban kialakult, és azóta sem műlik. Patakyról és az ő ufójairól, valamint az általuk sugallt világlátásáról már ne is beszéljünk, régóta rajta van az alufóliasisak, innen nézvést pedig, hogy miket beszél, teljesen érdektelen. És itt jutunk el a redakcióig, amelyik ezeket megszólaltatja. Hogy ők is mit akartak elérni.

Olvasottságot, persze, ami dicséretes és szükségszerű törekvés, de, hogy ezzel a szereplőgárdával látszott a cél teljesülni, az több irányú bajokat is mutat. Egyrészt, hogy a redakció mit képzel a magyari emberek mint célközönség agybéli állapotáról, a kognitív funkcióiról, hogy ezt kínálja nekik, másrészt, hogy miért szolgálja ki ezt a szintet. Itt voltaképp lényegtelen, hogy mit mondanak az alanyok, a hajdani futballista egy mondatban emlegeti Mátyást meg Orbánt, és már kész is a csoda. Gáspár Győző pedig a gazdaságot és az oktatást értékeli, amiről többet szólni nem is érdemes. Emlékszünk még a Professzorok Batthyány Körére, mely tudós (ámde seggnyaló) társaság Orbán köré szerveződött mint tanácsadó testület.

Ők – ha vannak még – már meg sem szólalnak, helyettük van Dopeman meg a többi, igaz, már Batthyány nevét sem tudják leírni helyesen, és nem Győzike, a gazdasági szakember, mert azon nem lepődnénk meg, hanem miniszteriális körökben. Abban, amelyben tízparancsolattal óhajtanak gyógyítani. Igaz, régen az újságírás is szakma volt, és bizonyos szinten egy ország irányítása is az. Tényleg nem kellene egy bizonyos nívó alá menni, de, ahol az emlegetett tízparancsolatos felel az egészségügyért, egy futsalos a külügyért, bírósági fogalmazó pedig az igazságügyis, ott mit várhatna az ember. Végül is, az ország miniszterelnöke is egy elvetélt futballista, akinek a működését egy nyugdíjazott hasonlítja Mátyáséhoz, és a kör bezárult.

A lap kapcsán, amely pedig ezt az újabb merényletet elkövette ellenünk, mondható volna pár szó az írástudók árulásáról, ha kellene írástudás ahhoz, hogy valaki ma egy újságnál dolgozzon. Újságírót akartam írni, de nem vitt rá a lélek. Fölfedezésem azonban nem új keletű, a kórság már régóta eszi a lelkünket, csak most állt be a szint. Nyugvópontra jutott mintegy, ahol az alkalmatlanok országvezetését minősítik az – Isten bocsássa meg nekem – debilek, és ezt, mint mérvadót közzé adja egy magát komolynak gondoló lap, az olvasó pedig az eléje tárt bölcsességek halmazától megvilágosodottan elégedetten hümmög, és így felvértezve indul el szavazni. Olyan kerek a hülyeség köre, amiből kiút nem látszik, el vagyunk veszve, azt hiszem. Fölöttünk csattog, ver a szívünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum