Ferenc elment

És akkor a fényes tekintetű Orbán kimondta a tutit, mit kívánna karácsonyra a Jézuskától. Ferenc pápán keresztül üzent neki, mert Ferenc bármily közel is áll a mindenhatóhoz, önmaga azért mégsem az. Így, amikor a fényes tekintetű azzal a kéréssel járult Ferenchez, hogy „ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot”, akkor nem azt kívánta, hogy a pápa őszentsége adja még kölcsönbe a svájci gárdáját a TEK mellé Gyurcsány és a migráncsok ellen. Hanem azt óhajtotta őszentségétől, beszélje meg a teremtővel, hogy ez a kupleráj, ami kies hazánk, így merevedjen bele az időbe, ahogyan most éppen van. Vele a trónuson.

Ami nincs, az viszont nem tud elveszni. Mert keresztény Magyarország csak az Orbán kótyagosan aljas fejében van, a valóságban ilyen egyáltalán nem létezik. Erre a példa, hogy a keresztény újság publicistája az eucharisztikus bigyó második napján azon kesergett, hogy nem érdekli az embereket a dzsemborijuk, igaz a bejegyzést aztán villámgyorsan el is tüntették. A valóság ugyanis fájdalmas, ezért mesékbe menekülnek matyóruhás és frissen megtért Tóth Gabival, aki érezte magában az Istent mindig is, csak liberális pályatársak, lemezkiadók visszagyömték bele. Most, hogy a pátosz meg áhítat jobban fizet, utat tört a Gabiban a tiszta hit.

Ez a baj vele, de ez az ő nyomora és a keresztény Magyarországé. Hogy nem Isten-, hanem pénzalapú, és azt tudjuk, Jézus mit csinált a kufárokkal. Most akkor Ferenc mit tegyen ezzel az Orbánnal? Derűs, bölcs és jó ember, ezért mosolyog a gonoszra, aki viszont vicsorogva, szemében gyűlölettel rogy meg félig előtte, mert ezzel az emberrel és a hozzá tartozó ideával kezdeni mit nem tud. Ha kereszténynek hazudja magát, meg kell hajolnia előtte, ha ugyanúgy demens vénembernek tartja is, mint az Ötös Számú Tagkönyv névre hallgató pincsije. Egyébként Orbán még ez alkalommal sem tudott meglenni sunyi politizálás nélkül, mert ajándékot is adott a szentatyának.

Hátsó szándékosat természetesen, messzeható, az egy a tábornak kihangsúlyozottat. Mint teleszarták vele a sajtót, beleverték a bávatagok fejébe mintegy, Orbán Viktor átadta Ferenc pápának annak a levélnek a másolatát, amelyet IV. Béla magyar király IV. Ince pápához intézett. És hogy miért meg hogyan, és milyen üzenettel a B-közép számára? Nos hát, ahogyan a névrokona az O. Balázs névre hallgató pincsi kifejtette, „IV. Béla uralkodása alatt szenvedte el Magyarország a tatárjárást, a mongol csapatok hódító támadását. Az ország 1242-ben, óriási veszteségek árán, de túlélte az első mongol inváziót”.

O. B. pincsi aztán így folytatta: „Ezt követően az újjáépítést IV. Béla király kezdte meg kifejezetten keresztény alapokon, az egész keresztény civilizáció védelmében…Nem nehéz belátni, hogy geopolitikai értelemben az akkori és a mostani helyzet között sok a hasonlóság.” – Íme, hölgyeim és uraim, máris előttünk áll a keresztény Európát védelmező Orbán Viktor, mint IV. Béla reinkarnációja. Ha a valahai király csontjaival Kásler legózna kicsit, és DNS-ileg megvizsgáltatná, kiderülne, hogy az egyezés száz százalékos, Orbán az Árpád-ház tömzsi tagja, ami ezek szerint nem halt ki, hanem benne lobog a felcsúti trottyosban. Az élet azonban nem ennyire szép.

Orbán viszont legalább ennyire aljas. Erre való volt neki Ferenc látogatása, meg, hogy sütkérezzen az őt körülölelő glóriában. Ferenc azonban elment, a glória eltűnt, Orbán pedig magára maradt a mocsokban. És vele együtt mi is sajnálatosan. A színjátéknak vége, jönnek a szürke és bűnös hétköznapok. Nem mintha Ferenc látogatása alatt a vétek csöppnyire is eltávolodott volna tőlünk, csak egy pillanatra a szőnyeg alá söpörte a galeri az acsarkodást és köpködést, amit így lelkükben kivirágozva, újult erővel folytathatnak tovább. Ennyi volt Ferenc magyar földön, mert a lába is alig érintette a port. A fényképek viszont elkészültek, a foglalkozás tehát elérte a célját. Ugorgyunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum