Orbán barbárai – második fejezet

Schmidt Mária elküldte az anyjába Boris Johnsont, az angolok miniszterelnökét, mert neki sem tetszettek a magyar fasiszták hőbörgései, amit a magyar-angol futballmeccsen előadtak, ahogyan azt tegnap megbeszéltük. Schmidt Mária nem magától lett bátor, előtte megszabta az irányt Szijjártó külügyminiszter, aki ahelyett, hogy elnézést kért volna állampolgárainak tarthatatlan viselkedése miatt, nekilátott mutogatni visszafelé, hogy az angol szurkolók meg kifütyülték az olaszokat az Eb döntőn. Szijjártó szintje a dedó szintje, amikor a kis pisisek azzal magyarázkodnak az óvónéninek, azért gáncsolták el az Eszterkét, mert tegnap a Pityu meghúzta a copfját.

Hogy Szijjártó alkalmatlan külügyminiszternek, azt tudjuk, és már nem is szégyenkezünk miatta. Ami az igazi aggodalomra okot ad, az az, hogy Szijjártó szerint ami a magyar-angolon történt, az rendben volna, ha alkalmatlankodó alakok föl nem fújnák az egészet. És még ez sem az igazi baj, hanem az, hogy ha a rasszizmus, homofóbia és idegengyűlölet a magyar külügyminiszter szerint rendben van, akkor ezek szerint ez a hivatalos irány, mondhatni, nemzeti. Szijjártónak valaki fölüthetné a szótárt, ás megmutathatná neki az elnézést szót a jelentésével együtt, mert a jelek szerint ilyet ő nem ismer. Ezért szokott általában tutulni.

És még csak az sem baj, hogy Szijjártó alkalmatlan arra, ami munkát végez, mert Orbán kormányának minden tagja, de maga Orbán is így van ezzel, azt is mondhatnánk, azt sem tudják, mit csinálnak, holott nagyon is. Amikor a futball Eb müncheni meccse előtt a náci karlendítések és más hasonló, Európában egyáltalán nem illendő cselekedetek miatt a magyar szurkolókat a bajor rendőrök fogdára vitték, Szijjártó szerint a rendőrök provokálták a jámbor magyarokat. Mint ahogyan a térdepléssel is, ami azt váltotta ki belőlük, hogy a fél világ rólunk cikkezik, hogy miféle hordák vagyunk mi, és hát, ilyenek. Ahol a külügyminiszter szerint ez megfelelő.

Vehetjük ezt hivatalos állásfoglalásnak tehát, hogy a magyar kormány egyetért és támogatja a magyar hordák homofóbiáját és rasszizmusát, és ez így is van. Csak ahhoz sincs gerincük, hogy ezt bevallják, viszont ez folyik a szócsöveikből, a bayerjaikból, a Kossuthjukból és az M1-ükből, a békemenetükből, az origójukból és a pesti srácaikból. Ezek mind a trágyaszagú fasizmus harsonái, és az irányvonalat nem az ujjukból szopják. Sőt, mint egyre-másra tapasztalhatjuk, kitüntetéseket kapnak érte és gazdag apanázst. Ők végzik az agyakban azt a mocskos munkát, amitől a nemzeti magyar ilyen vadbarom lesz, mint ami miatt most tátott szájjal, de leginkább megvetően néz ránk a világ.

Valami nem komilfó történhetett azonban, nem a kislányos angolok fúják fel a sérelmeiket, mert az MLSZ, amely szervezet meg akar őrizni valamit ezek szerint európai arcából, kijelentette, hogy a beazonosított, szurkolónak nevezett barmokat kitiltja a stadionokból. És, ami a legszebb, kormányzati körökből még most sem hangzott, el, bocs, de mi nem ilyenek vagyunk, hanem akkor ezek szerint nagyon is, sőt, a kedves vezetőnek tetszőn. Voltaképp mindez egy vallomás a Fidesz részéről, hogy mit értenek őt kereszténydemokrácia és keresztény értékek alatt, és hát, ezt, amitől elhányja magát a nagyvilág. Viszont erre volt képes rápakolni Schmidt Mária még pár lapáttal.

Hogy ő magától ilyen, vagy azért, mert megfizetik, a végeredmény szempontjából édesmindegy. Viszont tudjuk, hogy teljesen egyedi módon közelíti meg a történelmet, amiről Dózsa László 1942- tudna mesélni nekünk, és ez a sajátos zamatú világlátás most is kiviláglik, amikor azzal inti Boris Johnsont a pofa befogására, hogy ők gyarmatosítók voltak és éheztették az indiaiakat. De mindez semmi ahhoz képest, hogy Trianonért is az angolok a felelősök, és a rendszerváltásig nálunk tomboló szovjet elnyomásért szintén. Két vesztes háborút varr Schmidt az angol miniszterelnök nyakába, holott az egyikért a keresztény nemesi, a másikért a keresztény fasiszta Magyarország volt a felelős.

Megemlíthetnénk Horthy vagy Tisza nevét, akik sokkal inkább tehetnek a magyarság nyomoráról mint az angolok. Ők Schmidt logikáját követve Mohácsnál is cserben hagytak minket. A legdelikátabb azonban az az önkéntelen vallomás, ami úgy csúszott ki Schmidt száján, hogy észre sem vette, mikor is sérelmei közt megemlítette: „Soha nem fogjuk megbocsátani, hogy „1944 őszén egy sajtpapíron osztották fel Sztálinnal térségünket és toltak át minket Ázsiába!” És íme, felkerültünk a térképre, most is ott vagyunk, hordáink a stadionban éppen ilyen sztyeppei legények. De a történelemről, a Schmidt-féléről ennyi épp elég, illetve sok is.

És bár nem tudni, milyen jogon, de leordítja Schmidt Johnson fejét azzal is, hogy: „olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van”. Ázsiában tényleg nincs, ott másképp intéződnek a dolgok. Aztán mintegy mellékes gesztusként lebunkózza még Johnsont és Vilmos herceget is, amivel már tényleg nem lehet mit kezdeni. De ez az egész nem ér meg, illetve önmagában nem érne meg ennyit, ha mindebből nem az világlana ki, hogy a mai hivatalos Magyarország gőgösségében a homofób, rasszista, idegengyűlölő fasiszta hordáival azonosul, akik – szerinte – kifejezik a magyar nemzeti öntudatot és önazonosságot. Nos, innentől nem igazán vagyok magyar.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum