Tessen inkább dekázgatni, nacsasszony, az megy. Vagy hegedőljön. Mivelhogy tudtuk, mi vár ránk augusztus 20-a alkalmából, igyekeztünk az elképedést kivenni a lélek eszköztárából, de mindig sikerül valami ordenárét kiöklendezni a mikrofonba, hogy a bávatagoknak az is jó. Ha meg az igazságügyis fenoménnek is, az pediglen még jobb. Viszont nem lennénk most a soltvadkertiek helyében, akiknek az esti tűzijátékot úgy lehetett kiérdemelni, ha meghallgatják Varga Judit bölcsességeit ürgebőrbe kötve, s ha valamelyikük azóta is vakargatja a fejét, mert furcsákat hallott, akkor az egyáltalában nem csoda, hanem a magyar rögvaló.
Varga Judit amúgy a jogállamiság fogalmával küzd már jó ideje, de nem jutott dűlőre vele. Ezért a soltvadkertieknek elmondta a brüsszeli birodalmi törekvéseket, mint amitől a kedves vezető enkezével óv meg minket, de ez még mind semmi Varga Judit eszköztárából. Mert és ugyanis, mint kifejtette augusztus 20-a nyomán Mohácsra és a muhi csatára emlékezve, már nincsenek a térképen azok, akik akkor a győzelmeket ünnepelték, és mosogatólés kezével rámutatott a Habsburgokra meg a Szovjetunióra, ugyanakkor megfeledkezett az Oszmán birodalomról, de majd emlékeztetőt kér II. Lajostól a Csele patak mélyiről.
Százötven évnyi magyar történelem így csusszan ki Varga Judit likacsos agyán, de legalább a kereszténység rendben van. Mégsem ez a legnagyobb baj, hanem a fideszpride-al, a gurulós Szent Istvánnal egylényegű gondolkodás, amikor a Habsburg Birodalom és a Szovjetunió eltűnte fölött csűrdöngöl arra mutatva, hogy lám, mimagyarok meg mégis itt vagyunk. És az oroszok is, meg az osztrákok szintén, mert így jár az, aki egy országot összekever egy néppel. De Varga Judit kontextusából fakadóan fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy NagyMagyarország sincsen sehol, pedig emlékeim szerint ez ügyben sokat szoktak hisztizni.
Varga Juditnak az elhangzottakból fakadóan gondjai akadnak alapfogalmakkal, mit jelent egy ország, mit benne egy nép, mert ő nemzetben gondolkozik, viszont arról sem tudja, micsoda. Nem akartam volna hosszabban citálni abból a ciklopi szellemi építményből, ami kifolyt a nacsasszonyból, de mért legyen nekünk rosszabb, mint a soltvadkertieknek, másképp fogalmazva, mi is kérünk az ideológiai mannából, amitől meg nekik jobb. Nézőpont és gusztus kérdése, de nem tanulságok nélkül való annak megmutatása, hogyan lehet szavakat úgy egymás mellé rakni, hogy azoknak az ég egy világon semmi értelme ne legyen, illetve, ha mégis valami, akkor borzadjunk mi is.
De röhöghetünk is, ha megpróbáljuk kibogozni, mit is akart mondani a költő. Hát én nem tudom. Varga Judit kifejtette átszellemülten, mert augusztus 20-án másképpen azt nem lehet, hogy aszongya „a sors kovácsolta a magyar nemzeti büszkeséget és öntudatot, alakította ki a magyarokban az élni akarás és a túlélés ösztönét. Ezek az ösztönök formálják ma is azt az akaratot, amellyel ellent tudunk állni az újkori népvándorlásnak, a nyugati önpusztító ideológiáknak és a brüsszeli birodalmi törekvéseknek.” – ilyeneket delirált, de amikor a nemzeti büszkeség szóba került, mint aminek az évtizede most jön, akkor nem bíztam a fokozás lehetőségében.
De képes volt rá, másképpen de tudja, és ezt is tudja: „Most ismét a magyarokon múlik, hogy eldöntsék: megőrzik Magyarországot úgy, ahogy van, vagy hagyják, hogy múló szellemi áramlatok és idegen ideológiák szétzúzzák a nemzetet és annak erős szövetét, a családokat”. – Most tessenek elképzelni, amint Kiss János bérrabszolga kis családját a múló szellemi áramlat tépi és cibálja, hát persze, hogy elindul a templomba imádkozgatni, vagy párttaggyűlésre, ahol a hitét egy zacskó krumplival tudományosan megtámogatják. Mindegy, menthetetlenek vagyunk, de azt a képet nem feledem, amelyben a Szovjetunió ünnepli a mohácsi győzelmet, amitől az orosz nemzet elpusztul.
Viszont Szent Istvánról is szó volt természetesen, ha már az ő napja, mondván, illetve Varga által deliráltan, hogy a véres kezű király máig hatóan alakította a mimagyarok sorsát, ahogyan a nyugathoz csatolta a sztyeppi eszméket feledve. S ha ez így van, és annyira őrizni akarják az örökségét, akkor nem kellene észveszve menekülni onnan, ahová ő rakott. Tehát Varga Juditnál már megint megbicsaklott az értelem, hogy aztán legyőzze a propaganda. Csak azt nem értem, abba nem gondolnak bele nagyjaink, hogy egyszer valaki darabjaira szedi, amit gondolatként kihánynak, aztán kiderül az, ami ma. Hogy semmi sincs. Olyan üres frázisok vannak, hogy már nem is puffannak.
Vélemény, hozzászólás?