Varga Judit történelme

Tessen inkább dekázgatni, nacsasszony, az megy. Vagy hegedőljön. Mivelhogy tudtuk, mi vár ránk augusztus 20-a alkalmából, igyekeztünk az elképedést kivenni a lélek eszköztárából, de mindig sikerül valami ordenárét kiöklendezni a mikrofonba, hogy a bávatagoknak az is jó. Ha meg az igazságügyis fenoménnek is, az pediglen még jobb. Viszont nem lennénk most a soltvadkertiek helyében, akiknek az esti tűzijátékot úgy lehetett kiérdemelni, ha meghallgatják Varga Judit bölcsességeit ürgebőrbe kötve, s ha valamelyikük azóta is vakargatja a fejét, mert furcsákat hallott, akkor az egyáltalában nem csoda, hanem a magyar rögvaló.

Varga Judit amúgy a jogállamiság fogalmával küzd már jó ideje, de nem jutott dűlőre vele. Ezért a soltvadkertieknek elmondta a brüsszeli birodalmi törekvéseket, mint amitől a kedves vezető enkezével óv meg minket, de ez még mind semmi Varga Judit eszköztárából. Mert és ugyanis, mint kifejtette augusztus 20-a nyomán Mohácsra és a muhi csatára emlékezve, már nincsenek a térképen azok, akik akkor a győzelmeket ünnepelték, és mosogatólés kezével rámutatott a Habsburgokra meg a Szovjetunióra, ugyanakkor megfeledkezett az Oszmán birodalomról, de majd emlékeztetőt kér II. Lajostól a Csele patak mélyiről.

Százötven évnyi magyar történelem így csusszan ki Varga Judit likacsos agyán, de legalább a kereszténység rendben van. Mégsem ez a legnagyobb baj, hanem a fideszpride-al, a gurulós Szent Istvánnal egylényegű gondolkodás, amikor a Habsburg Birodalom és a Szovjetunió eltűnte fölött csűrdöngöl arra mutatva, hogy lám, mimagyarok meg mégis itt vagyunk. És az oroszok is, meg az osztrákok szintén, mert így jár az, aki egy országot összekever egy néppel. De Varga Judit kontextusából fakadóan fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy NagyMagyarország sincsen sehol, pedig emlékeim szerint ez ügyben sokat szoktak hisztizni.

Varga Juditnak az elhangzottakból fakadóan gondjai akadnak alapfogalmakkal, mit jelent egy ország, mit benne egy nép, mert ő nemzetben gondolkozik, viszont arról sem tudja, micsoda. Nem akartam volna hosszabban citálni abból a ciklopi szellemi építményből, ami kifolyt a nacsasszonyból, de mért legyen nekünk rosszabb, mint a soltvadkertieknek, másképp fogalmazva, mi is kérünk az ideológiai mannából, amitől meg nekik jobb. Nézőpont és gusztus kérdése, de nem tanulságok nélkül való annak megmutatása, hogyan lehet szavakat úgy egymás mellé rakni, hogy azoknak az ég egy világon semmi értelme ne legyen, illetve, ha mégis valami, akkor borzadjunk mi is.

De röhöghetünk is, ha megpróbáljuk kibogozni, mit is akart mondani a költő. Hát én nem tudom. Varga Judit kifejtette átszellemülten, mert augusztus 20-án másképpen azt nem lehet, hogy aszongya „a sors kovácsolta a magyar nemzeti büszkeséget és öntudatot, alakította ki a magyarokban az élni akarás és a túlélés ösztönét. Ezek az ösztönök formálják ma is azt az akaratot, amellyel ellent tudunk állni az újkori népvándorlásnak, a nyugati önpusztító ideológiáknak és a brüsszeli birodalmi törekvéseknek.” – ilyeneket delirált, de amikor a nemzeti büszkeség szóba került, mint aminek az évtizede most jön, akkor nem bíztam a fokozás lehetőségében.

De képes volt rá, másképpen de tudja, és ezt is tudja: “Most ismét a magyarokon múlik, hogy eldöntsék: megőrzik Magyarországot úgy, ahogy van, vagy hagyják, hogy múló szellemi áramlatok és idegen ideológiák szétzúzzák a nemzetet és annak erős szövetét, a családokat”. – Most tessenek elképzelni, amint Kiss János bérrabszolga kis családját a múló szellemi áramlat tépi és cibálja, hát persze, hogy elindul a templomba imádkozgatni, vagy párttaggyűlésre, ahol a hitét egy zacskó krumplival tudományosan megtámogatják. Mindegy, menthetetlenek vagyunk, de azt a képet nem feledem, amelyben a Szovjetunió ünnepli a mohácsi győzelmet, amitől az orosz nemzet elpusztul.

Viszont Szent Istvánról is szó volt természetesen, ha már az ő napja, mondván, illetve Varga által deliráltan, hogy a véres kezű király máig hatóan alakította a mimagyarok sorsát, ahogyan a nyugathoz csatolta a sztyeppi eszméket feledve. S ha ez így van, és annyira őrizni akarják az örökségét, akkor nem kellene észveszve menekülni onnan, ahová ő rakott. Tehát Varga Juditnál már megint megbicsaklott az értelem, hogy aztán legyőzze a propaganda. Csak azt nem értem, abba nem gondolnak bele nagyjaink, hogy egyszer valaki darabjaira szedi, amit gondolatként kihánynak, aztán kiderül az, ami ma. Hogy semmi sincs. Olyan üres frázisok vannak, hogy már nem is puffannak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Varga Judit történelme
  1. Yeti szerint:

    Ellenhonfoglalás folyamatban, kipcsákosodás, talibános 56,stb.
    Lehet ez is ezeréves alakítás lesz, hacsak nem végleges.
    A lemaradás jelenleg is beláthatatlanul nagy, már nem is érdemes nézni sem.
    Ennél jobban zavar a szomszéd rohadtul zajos fűnyírója – az legalább néha bedöglik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum