Koronagurítás

Este majd, amikor a soha nem látott ünnepségsorozat első napjának zárásaként a világraszóló tűzijáték utolsó rakétája vagy patronja is eldurran, a kedves vezető minden bizonnyal elégedetten böfög az erkélyén, ahonnan kegyes volt megtekinteni, midőn közel másfél milliárdot szinte szó szerint elfüstöltek, de kicsire nem adunk. Minden pénzt megér, ahogyan a csillagok odafönt ragyognak, a nép pedig elégedetten hömpölyög alant, nap közben a korona is elgurult, és minden bizonnyal a gyógyszer is. A kedves vezető hatalmának ormain érezheti magát, és számvetést is végezhetne akár életművéről ott az erkélyen, de ilyet nem tesz, mert a harcnak soha nincsen vége.

Megtennénk mi helyette az összegzést, de még nekünk sem kell erőlködnünk, hiszen a soha nem látott ünnepségsorozat mindent elmond a Fidesz, így Orbán hatalmáról, s ami ezzel egyet jelent, a mi nyomorult életünkről. Erre akkor jövünk rá, amikor világossá válik, a 2021-es maratoni államalapítási dzsembori nem ma reggel, hanem már 2000. január elsején elkezdődött, amikor a korona úszott a Duna szerencsére be nem fagyott jeges vizén. S ha ugyan akkor még nem tudtuk – dehogynem – mi lesz, illetve lehet ennek a vége, ma, amikor a korona majd kerekeken gurul a flaszteron a szintén görgőkre szerelt pléh Szent Istvánnal és bazi nagy turullal, már világos, hol is élünk.

A hatalom ebbe a három napba akarja belesűríteni minden eszméjét, erejét és szépségét, aztán ez lesz belőle: vurstli, éppen csak nem világítós fröccsöntött műanyag Szent Istvánt nem árulnak, de lehet, valahol van az is. Itt gurul és pöfög majd előttünk, és durrog a fejünk fölött a jobboldali kultúrfölény és erkölcsi magaslatok, ezek összeszedték minden pénzünket és a saját készségeiket, és hát, ez sikerült. Pléh Szent István, olcsó sör, és majdnem virsli-szendvics. Lehet a hatalom tankjait bámulni, azt a pár röpülőjét, nézni a kókadtan lógó országzászlót, és hallgatni az üres dumákat, és még mindez sem volna baj, mert Kádár sem csinálta másként, csak épp mindent megül a hamis pátosz.

Ahogyan persze a mindennapokat is, csak épp most olyan töménységben, hogy fölfordul tőle az ember gyomra, és valljuk meg, attól is, amit ennek erősítésére előállítottak. Aki a felcsúti búcsún szocializálódott, annak megteszi, ugyanazok vannak itt is, csak nagyban, aranyozás, mise, felvonulás, sör és feledkezés. Orbán rendszere szereti a szimbólumokat, amelyekkel egységet és közösséget akar teremteni, de nem tud, és egyre ócskább ötletei vannak. Mert mondom, a koronaúsztatással kezdődött, és volt benne minden: nyenyi, nemzeti zászlónap, kokárda, nemzeti összetartozás napja, alaptörvény asztala, mígnem ma eljutottunk a kerekes koronáig és Szent Istvánig, ami ad egy lefelé konyuló görbületet a dolognak.

Őszintén megkérdeném ha volna kitől és lehetne válaszban reménykedni, hogy komolyan gondolják-e, hogy ez így rendben van, és ez így ünnep-e, mert ugyan hangos, fényes, csillogó és drága, viszont teljesen üres. De hát, voltaképp ez a Fidesz, az előbbi jelzőkkel leírható a párt és mind az összes tagja, hangosak, üresek és drágák, így olybá tűnik, hogy ezen a ponton tehát helyben is vagyunk. Tegnap, amikor a net népe meglátta, a mai felvonulás kellékeit, a guruló, falusi giccset, egyként háborodott fel mindenki, pedig azok csak a jéghegy csúcsa, igaz, annak elég látványosak. Mert nem feledjük ezernyi falvunkat és városainkat, ahol ma mindenütt ugyanez lesz.

Misék, szentelések, szónoklatok, tűzijátékok, a nagy, komplett nemzeti feledkezés a fröccsöntött szentistvánok árnyékában, aranyozott miseruha és tömjénszag, ami bármilyen fura, de az ördögé. Viszont és egyébként meg fölösleges folytatnom, mert ugyan ünnepnek nevezik, de ez a nap egyáltalán nem különbözik az összes többitől, esetleg a töménysége más, de azt lehet oldani vagy higítani akár egy kis reggaevel vagy blues-zal, akármivel, ami elfödi ezt az agresszív, üres, pátoszos, hamis, álkeresztény, hazafias, álszent, hangos és öntelt nyáladzást, amit most valami sajátos téboly okán magyarságnak neveznek. De nem lehet az, mert nem érzem otthon magam benne. Szép napot.