Barlangból az eső

A kedves vezetőnek tegnap nem volt különösebb rohama, csak az elmúlt hetekben kialakult monomániáját hajtogatta megint és újra, miszerint neki senki nem mondhatja meg, hogyan is éljen. Ha le akarnánk higgasztani, akkor a fülébe súgnánk, miszerint nyugodjál meg, senkinek eszében sincs előírni, hogyan éljél, hogyan pörgeted a nyomorult napjaidat. Eheted a szotyidat, lesheted a meccset, ha eddig terjed a horizontod, mert már rég tudjuk, hogy menthetetlen vagy. Így sóhajtanánk a fülébe mintegy a varázsigéket, hogy ne rázza már a nyüves, korlátolt ketrecét, de tudjuk, hogy ennek értelme nincsen semmi sem.

Tisztavatón mondta mindezeket a ma még nem pocakos és nem tábornokoknak, akiket majd szintúgy fölzabál az idő, mint a kedves vezetőt, hogy szellemi és erkölcsi cafatok lesznek majd, akárha ő maga. Mert és ugyanis arra is felhívnánk a figyelmet, hogy nem, hogy neki mondja akárki is, hogyan éljen, hanem éppenséggel ő maga az, aki az egész kerek nagyvilágnak diktálni szeretne, mit tegyen. Mostanában pontokba foglalva hirdeti lapokban az elvárásait, hogyan táncoljanak a liberálisok az ő illiberális füttyére, törvénybe foglalja, ki, kit és hogyan szerethet, és ez azért így ránézvést mégis csak annak a megmondása, hogyan is éljen az ember.

Ennyit a dumáról, mert arról is szólani akartam, hogy milyen csudálatosan csendes egy nap volt tegnap éppen ezért. Máskor, lehet hétfő vagy szombat, vasár-, vagy ünnepnap, például Szijjártó fél óránként küldözget e-maileket, és arról ő is, hogy kitől mit vár el, kit rendelt be a hivatalba, hol járt-kelt a nagyvilágban, milyen jó nekünk, ilyenek. Emlékszünk, még a jachtról is buzgólkodott, tegnap viszont úgy eltűnt, hogy az ember szinte már aggódni kezdett érte, mi lelhette, tán nem elvitte őtet a részfaszú bagoly. Meg az összes többit is. Rétvári nem örült a nyugdíjasok zsebében hagyott milliárdoknak, Novák nem adott gyermekágyi tanácsokat, Varga sem dicsekedett a jogállamával.

Egyáltalán, a kedves vezető böffentésén kívül akkora volt a csönd, hogy az ember azt hihette, ez már nem is Magyarország végállomás, hanem valami olyan mesebeli hely, ahol hagyják élni az embert, mert nem szólnak szüntelen a harsonák és jelszavak, nincsen trombitaszó és ágyúdörej, hogy csak néztem a szentlélek ahogyan megszállta a napot, csácsogtak a madarak, áradt a napsugár, és még csak meleg sem volt nagyon. Azaz, maga a mennyország, és ez egyben azt is mutatta, milyen kevés is elég a boldogsághoz, már annyi is kisimít, ha békiben hagyják az embert, és tényleg nem mondják meg neki, hogy is éljen.

Így néztem tátott szájjal barlangomból a hosszú esőt hitelen meglátva és mint tudjuk százezer éve. És akkor jött Sheldon helye a bőrkanapé sarkában, ami, mint a fizikus előadásaiból tudjuk, a térbeli koordináta rendszer abszolút origója, a 0, 0, 0, 0, amelyhez oly különös érzelmek fűzik, ami le sem írható. Mert az anyját szereti, de a helyéhez annál mélyebb, sokkal mélyebb vonzalmak ragaszkodtatják, mert az az, ahol nyáron nincs túl meleg, mert jár a levegő, télen kellő távolságban van a fűtőtest, a televízió pedig olyan szögben áll, hogy még zavarok nélkül látni lehet, ugyanakkor nem zavarja a beszélgetést. Ilyen helyet nehéz találni, de, ha ez megvan, minden megvan.

Ide nem szűrődnek be a világ zajai, itt önmaga az ember, és itt nem mondják meg neki, hogy is éljen, s bár ez kevésnek tűnik, valójában ebből fakad Sartre megállapítása, miszerint az egzisztencializmus humanizmus, innen ered Kierkegaard minden vágya a vele lévő nevetésről, és innen játssza Hesse az üveggyöngyjátékot. Seldon helye, amit én a barlangomban lelek meg, az a hely, ahová a kedves vezető keze és szava el nem ér, sem a NER tébolya. Mindezzel, mint Kázmér mai igéje Störr kapitány apukájának életvezetési tanácsait mutatom csak, ami ez: légy nagyvonalú, ami nem azt jelenti, hogy számolatlan borravalót adunk a pincérnek, hanem azt, hogy zavarok nélkül nevetünk a világ ostobaságán.

Viszont ez az a létállapot, amit a kedves vezető el nem néz, ez szerinte a szabadság tagadása, mert szerinte a szabadság az, amit ő megenged nekünk, a bámész elmélkedés pedig már lázadás a keresztényi erkölcsi és kultúrfölény ellen. Lám, mire jut az ember, ha csak egy napra is békiben hagyják, és nem azzal kell foglalkoznia, melyik csinovnyik milyen eszementséggel akarja bizonyítani a hűségét, és süllyed bele Orbán trutymós fejibe. Összegzés és tanulságképp azzal menjetek haza békével a szentmise után, hogy ti mind személyiségek vagytok, akárha Brian, amiből nem egyéb fakad, mint lepöckölni Orbánt és minden csatlósát azzal az intéssel: ki vagy te, hogy meg akarod mondani, hogy is éljek. Kirielejszon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum