Még a hét végén kellett szánalmasnak minősítenünk O1 Viktor Mihály vergődését a sörével, ahogyan a kevlárjában az élet és népének sűrűjébe álmodta magát magányának ködéből. S lám, sikerült überelni a mutatványt azzal a toldással, hogy az eltelt néhány napban ráadásnak még a fél országot is ellopta. Sőt, kicseszett a V4-ekkel, látogatást tett Putyin hátsójában, és szétette a lábát a kínai kommunizmusnak is. Azért ez már az aljasságnak egy figyelemre méltó irama, így olybá tűnik, ahogyan közeledik 2022, a királyság lehetséges vége, fokozott ütemben tesz meg mindent, hogy ellenfeleinek tényleg csak az ország füstölgő romjai maradjanak. Tehát addig is meg kellene állítani Arturo Uit, csak hát, ez bajos.
És most meg postára szaladgál kampányilag, nép egyszerű gyermekét alakítva. Azon túl, hogy az ember eltátott szájjal figyeli, értelmet keresne benne, de az nincsen. Mielőtt a táviratról elmélkednénk, idézzük azért fel, amikor szintén ilyen váratlansággal, és az ehhöz hasonló spontánsággal jelent meg orvosi rendelőben, kockás abroszos kisvendéglőben egy jó pörköltre, kórházak orvosi szobájában vagy idős néniknél hello röfizni, ami aktusok szöges ellentétben állnak a karmeliták mesterséges és hűvösnek szánt eleganciájával a diktátori földgömbbel együtt. Ha kétségünk akadt volna – nem akadt –, hogy itt egy populista színjáték részesei vagyunk, akkor ismerjük az ellene való gyógyszert, a legjobbat, amit tehetünk.
Hogy mosolygunk rajta. Kierkegaard is csak egyetlen dolgot kért az istenektől, hogy mindig legyen vele a nevetés, igaz, neki nem volt annyira cserepes a szája, mint a miénk. Továbbá ott van még súlyosbításul az elmélet és gyakorlat éles szembenállása is. Erre egy másik mestert hozhatunk intő példaként, a mi kedves Schopenhauerünket, akiben volt annyi becsület, hogy elszégyellte magát amiatt, mert ürücombot zabálva elmélkedett a nyomorúságról és a halálról. Nem mindenki – és főleg nem O1 Viktor Mihály – rendelkezik azonban akkora erkölcsi tartással, mint az emlegetett urak, illetve az is belátható, hogy hősünknek ilyen készségei egyáltalán nincsenek. Amorális lény, de ez a lényegéből fakad, diktátornak lenni másképpen nem lehet.
Hanem ez a posta. És ez a távirat. A mozgató rugót érteni véljük, miszerint a fenséges figyelem erre is kiterjed. Hogy a posta megszünteti a távirat intézményét, amit el kell siratni valahogyan, föladni még egy utolsó táviratot akkor is, ha egész nyüves életünkben ilyet föl nem adtunk soha. Spontánul épp senki sincs a hivatalban, ahol amúgy a köznépek általában egymás fülét rágják a sorban, ez annyira életszerű, mint a szombati sörözés a soha nem volt teraszon. S ha akkor azt szánalmasnak minősítettük, akkor erre jelzőnk már nincsen is, tényleg csak nézi az ember eltátott szájjal, hogy mit akar ez csezmeg, holott tudja jól: szavazatot a bávatagoktól, amihöz ezek szerint le kell menni kutyába. Mindebből fakad, hogy nagyon kell az a szavazat.
Tehát nagyok a reszketések. Ez azonban O1 Viktor Mihály szellemi nyomora, mint ahogyan az is, hogy az egész túlfizetett stábnak az volt a tuti tippje, hogy a távirat szövegéből spontánul az szivárogjon ki, szerepel abban, hogy: „Ölel fiad”. Ez a szülőnek küldött szerető gyermek ideáját tételezi, viszont ezzel meg az a gond, hogy mért nem emeli fel azt a rohadt telefont. Úgyis gyakran kell diskurálni, hogy a bánya túlárazott kavicsának közbeszerzését megbeszéljék, amiből az az egészen lehangoló következtetés fakad, hogy a manus nem tud olyat tenni, amin át ne szivárogna a bűn. Mondjuk, a kedves papával való mostani viszonya eleve abban fogant, a székház árából beszerzett bányával. Ha kérhetem, ezeket meséljék el a szomszédjuknak, amikor az indul a krumplijáért a Fideszhez. Köszönöm.
Vélemény, hozzászólás?