Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy odaadták az óvodát valami kuratórjiumnak, hogy jobb legyen nekünk. Aszonta így tud több játékunk lenni, meg finomabb lesz a reggeli is, hogy jó lesz nekünk nagyon. A Pityu se tudta mi az a kuratórijum, de nem is nagyon érdekelte, neki mindegy, ugyanúgy bohóckodik, ha a kuratórjiumé az ovi, ha nem, a Kisböske meg ábrándozott, hogy finomabb lesz a reggeli. Nem tudom, mit gondolt, hogy nagyobb lesz a hab a kakaón vagy mit, vagy hogy minden nap pikkszalámit kapunk meg dobostortát kistányéron.
Otthol mondtam az apunak ezt a kuratórijumot, amire olyan csunyát mondott, hogy inkább nem írom ide, elég annyi, hogy még az anyu is elpirút tőle, én viszont azt se nagyon értettem. De csúnya lehetett, mert az anyu aszt mondta neki, hogy hogyan beszész a gyerek előtt Géza, amire fölbontott egy sört és csak morgott magába. Máma reggel izgultam, hogy mit csinál velünk ez a kuratórijum, milyen lesz a kakaó a reggelinél és lesz vajon-e dobostorta, de csak parizel volt meg tea. Viszont az Ibojnéni olyan izgatott vót, hogy csupa piros volt az arca neki, meg csak úgy illatozott.
Mintha húsvétkor nagyon sokan locsolták volna meg, hogy el ne hervadjon. Valami nagy dologra várt az Ibojnéni, mer fölhuzatta a zászlót a timpanoni emlékműnél a homokozó mellett, föl volt gereblézve az udvar, mint amikor szok jönni hozzánk a képviselő bácsi, aki labdát hoz, meg elvisz minket migráncsnézőbe. A Kisböske pityergett, hogy a kuratórijum nem adott neki duplahabos kakaót, a dadus meg a konyhás néni meg olyan szomorúnak tűntek, olyan volt a szemük, mint a Fülesnek a Micimackóba. Jön máma a kuratórijum, eszt mondta most meg az Ibojnéni suttogva.
Nem tudom, mért suttogott, de megértettem az illatait, hogy a kurtórijum valami fess ember bisztosan, ő meg tecceni akar neki, de csak a képviselő bácsi jött meg a pabácsi valami ismeretlen harmadikkal, aki katonaruhába volt. Ők a kuratórijum, monta az Ibojnéni, és illatozott. Végignézett rajtunk a kuratórijum, hogy megszeppentünk, olyan szemekkel, de labda se volt náluk, csak imakönyvek. A papbácsi osztotta ki ezeket, hogy ezután ezt nézegessük és ne mindenféle haszontalan meséket, a katonaruhás meg elmondta, hogy ezután minden nap hazafiassan fogunk menetelni az udvaron.
A képviselő bácsi az nem mondott semmit, csak nézett ránk, de úgy, hogy a Kisböske visítva szaladt a dadushoz, és vigasztalgatták egymást, de még a Pityunak se volt kedve hülyéskedni egyáltalán. A képviselő bácsi asztán fogta, és a falra, a feszület mellé, amit még az Ibojnéni kalapát oda, fölszögezett egy képet, amin egy kövér bácsi volt, a nevére nem emlékszek, de sokszor látom őt a tévébe, az apu neki is nagyon csúnyákat szokott mondani, és az anyu akkor is mondja neki, hogy ne a gyerek előtt Géza, de az apu nem hallgat rá, inkább kikapcsolja a tévét és átmegy a másik szobába káromkodni.
Ott állt tehát előttünk a kuratórijum, és monta, hogy ezután imádkozunk, menetelünk, és hazafiassan gereblézünk a homokozóba, hogy szokjuk a munka alapú társadalmat, de eszt nem tudom, hogy micsoda. Az Ibojnéni meg illatossan és piros arccal hadonászott, hogy énekejjünk a kuratórijumnak, mire a Pityu ekeszte, hogy gólya, gólya gilice, mire a képviselő bácsi ordittott, hogy hagyja abba azonnal, hogy ne szidja itt neki a török gyereket, hogy rend lesz itt, akármilyen liberális genderkupleráj volt is itt eddig, de eszt már végképp senki sem értette.
De a Pityu csak nem bírt magával, és megint elkezdte eszt a gilicét, és rázendittettek mind a többi gyerekek is, hogy török gyerek megvágta. A papbácsi vetette a keresztet, mintha misén lenne, az Ibojnéni elsírta magát, és a könnye csíkokat rajzolt a púderes arcára, az egyenruhás bácsi meg kiabált, hogy szakasz vigyázz, meg, hogy laktanyafogságot kapunk. Látszott rajta, hogy nem tudja, hol is van, nem szokott ő gyerekekhez és nem is bír velük. Teljes volt a zűrzavar, énekeltünk, ordibáltunk, a Kisböske meg majszolta a dadustól vigasztalásul kapott kenyeret. Ez kész, gondoltam, na, vára dömperemmegyek.
Vélemény, hozzászólás?