Most képzeljük el, midőn Tállai elvtárs tépelődik az ő lelkében, hogyan fejezze ki hűségét a Párthoz és „Ő”hozzá. Hogyan is bizonyíthatná, hogy együtt dobban a szíve, vagy nem tudom, minek kell történni még, amikor szervilis csinovnyikká válik az ember. Nincsen nekem ehhez moslékom. De lennie kell ennek egy lejtmenetes lélektanának, amikor szétmállik a manus személyisége, és föloldódik az arctalan, ámde degenerált tömegben. Mondjunk valami örömteli nagyot a talpasjobbágyoknak – gondolja ez a Tállai, midőn változik át arctalan, ámde degenerált tömeggé –, abból baj nem lehet. Dehogynem, mindenből lehet baj, csak amikor a szervilis csinovnyik az élet napos oldalán feredőzik, hajlamos mindezt feledni, de majd emlékeztetjük rá.
Kormányunk, s annak feje, aki tulajdonképpen egy vele, s aki „Ő”, manapság ojtásban utazik. Mindig van a sikernek valami mértékegysége, a mostani vészterhes időkben először a halottak száma mutatta, hogyan győzött „Ő”. De most, hogy ez rosszra fordult, a halottak már nem érdekesek: Isten adta, Isten elvette, segít a hit, a vérbő kereszténység, s ami „Ő”nála ebből fakad, az az elegánsan nagyvonalú gesztus, hogy ki nem szarja le, hány talpas jobbágy kopogtat a Teremtő elhasznált ajtaján bebocsátásért. Máma az ojtás tehát a diadalok kifejeződése, ebből fakadólag – mert első rangú csinovnyik – Tállai elvtárs e téren igyekszik felmutatni a diadalt, s hogy ez sikerüljön, maga elé vonja a kockás füzetét, és nekilát a tépelődésnek, rágja a ceruzáját, majd írni kezd.
Megmutatja az örömöt, az ojtásban rejtekező katarzist, ami éri majd a talpasjobbágyot, ha demonstrálja neki, „Ő” mennyi jót tett vele megint. 1.500.000 – először ennyit ír le, hogy ennyi ojtást szervezett és adott be népének „Ő”, ennyi talpas jobbágyot mentett meg saját kezűleg. De Tállai csinovnyik elvtárs elégedetlen, ezek a számok olyan snassszak, lélektelenek, meg a talpas jobbágy nem is érti, föl sem fogja. A CBA-ban a farhát akciós táblája nem így néz ki, sőt, az igazi hívek a számolásban az egy, kettő, mennyi sorozatig jutnak csak el. Ez tehát, hogy 1.500.000 nekik semmit sem mond, így egyszerűsítendő a dolgokat, Tállai szervilis csinovnyik mellé plajbászolja még, hogy millió. Így jó lesz, néz elégedetten a nagy műre, hogy 1.500.000 millió.
Hogy ennyi talpasjobbágyot ojtott már be „Ő”. Szép lett, böfizik elégedetten Tállai szervilis csinovnyik, s hogy ez ezerötszáz milliárd, azt ki nem szarja le, jól mutat, akár kék plakát is lehetne belőle. Ez a Tállai korábban a NAV elnöke volt, most meg a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, tehát mindent értünk. A számok embere, mint Matolcsy is, aki festményeket veszeget. Ezek ilyen röneszánsz polihisztorok, akik mindenhez is értenek, vagy pediglen semmihez sem. Az egészségügyis régész, az igazságügyis futballista-prímás, a családügyes meg takarítónő. „Ő” pedig félbemaradt fodbalista, viszont jól fejlett pszichopata.
Ez az ezerötszáz millió különben is csak a fele az ellopott nyugdíjpénznek, a töredéke a másképp zsebre rakott lóvénak, a talpas jobbágyok mindegyikének is van tízmilliója a párnacihában, a Kossuth téren meg kétmillióan voltak. Viszont ez a vég, amikor már a számok is elveszítik a jelentésüket. Akkor voltaképp megszűnik a valóság, feloldódik a bináris rendszerre épülő univerzum, és valami más lép a helyébe. Ez a hit birodalma. Ezt mutatja Merkely Béla rektor elvtárs esete is. Ő pár héttel ezelőtt azt mondta, a magyar egészségügy ezer lélegeztetőgépet bír el, mert ennyihez van személyzet, ennyit tudnak működtetni. Most már kétezernél jár a lelkem.
Hiába mondják neki, hogy ez képtelenség, csak mondja, hogy kétezer, Tállai az ezerötszáz milliárdot. Ilyen az, amikor a számok már nem arra szolgálnak, hogy leírjuk velük a valóságot, hanem arra valók, hogy elfedjük velük. Így is el lehet kábítani a talpasjobbágyot, hogy értelmetlen számokat vagdosunk a fejéhez, mennyi maradt a zsebében, hogy beoltottuk a táguló univerzumot. Sőt, névmásokkal, hogy mindenkit meggyógyítunk és pláne: senkit nem hagyunk az út szélén. Aztán ott ücsörög az összes magában az árokparton, rájön, hogy nincs semmije, ezért annyit is ér. Be sem ojtották, lélegeztető sem jut neki, így bambán nézi a kék plakátokat, míg meg nem hal.
Vélemény, hozzászólás?