Bukarest

Hülyék mindenhol vannak. Nekik áll a világ. Az történt tegnap, hogy a Barcelona láblabdásai az FTC-hez indulva útra keltek Bukarestbe, legalábbis a klub százmilliós látogatottságú Facebook oldala szerint. Nem először esik meg ilyen malőr olyanokkal, akik Békásmegyeren túl laknak, elég volt csak megnézni tegnap az Észbontók című szuperprodukciót, amely műsorban két NER-lány, nemzetünk bimbajai, leendő CSOK-os édesanyák kies hazánk lakosságának számát uszkve öt-hatmilliárdra saccolták, és mindent megértünk azonnal.

De a leendő apukák sem voltak jobbak ugyanitt, akik pedig azon morfondíroztak, hogy az Egri csillagokat Mészöly Kálmán írhatta, mert a futball nagyon nagy hatalom, mint az tudvalévő. A magyar futball pedig évtizedes erőfeszítéssel, száz és ezermilliárdok eltapsolásával fel is került Európa futballtérképére, ami a kedves vezető valaga vége Csányi, OTP és MLSZ vezér óhajtása volt és kijelentése lett. A végeredmény pedig a barcelonai bejegyzésből is kitetszik. Rajta vagyunk a térképen, ha nem is ott és nem is úgy, ahogyan a sámánok szeretnék.

De majd a Szijjártó leordítja a Messi fejét, és a dolgok a helyükre kerülnek végérvényesen. A nemzeti gyász évében, Trianon miatt óbégatva permanensen azonban ez a tévedés duplán éget. Olyan gennyes sebeket szakít fel a magyari emberekben, ami minimum vért kíván, hogy a szőröstalpúakkal mosnak össze, attól telizokogjuk a nemzeti gödröt, Németh pacalkirály pedig Katalónia felé fordítja a tankjait. Mindez azonban csak az én rosszindulatom, de kihagyhatatlan, mert kiderült, mekkora király is a mi dagadtunk, Európa ura, akiről azt sem tudják, hol lakik.

Maga a tévedés azonban sorsszerű. Amilyen állapotban Neria leledzik, simán elmegy a harminc évvel ezelőtti Bukarestnek. Milyen szép volt ott is a karácsony ’89-ben, és, hogy mit hoztak az angyalok december 25-én Ceausescu bácsinak uralmának harmincnegyedik évében, az is delikát. Erről jut eszembe, hogy Orbán meg épp tegnap döntött csúcsot, Tisza Kálmántól vette át a stafétát, mint leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök, és ettől az embernek az élettől is elmegy a kedve. Manapság készült fotói tanúsága szerint a kedves vezetőnek is.

Olyan szétcsúszott a feje, ledarálja őtet a hosszú dicsőség. De, ha már Tiszát váltja, s uralmának stílusában némiképp követi is őt mai vezérünk, tegyük ide Ady keresetlen szavait a tegnapig csúcstartó magyarról: „…Minden a Sorsé, szeressétek,/ Őt is, a vad, geszti bolondot,/ A gyujtogató, csóvás embert,/ Úrnak, magyarnak egyként rongyot./ Mert ő is az Idők kiküldöttje/ S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze/ Hunnia úri trágyadombja,/ Ez a világnak nem közösse…” – Lám, milyen messzire tudunk jutni a csapongó asszociációkkal, pedig nem is szabad ötletelünk hét ülésben.

Épp ezért, és Tisza szelleme is itt lebegvén érdekes, a stíl miatt leginkább az Átlátszó felfedezése a kiváltságosokról. Mint megtudjuk az írásból, „az államtól ered az a 61,5 millió forint, amiből Orbán Gáspár alapítványa finanszírozza a JÖSz nevű szakkollégium épületének felújítását és működtetését. Az évente maréknyi joghallgatóval bővülő szervezetnek a miniszterelnök fia is alapító tagja volt. A kiválasztott kevesek exkluzív körülmények között élhetnek Budapest belvárosában, az ELTE épületében, ahol az Art Deco kávézóban az alapítvány cégének dolgozói szolgálják fel a Henessy konyakot…”

Ezt mindenki dolgozza fel vérmérséklete szerint. Mert nem is az összeg nagysága, hanem az ellopott pénz elköltésének célja a vérlázító. Hogy a buborékban éldegélő NER-elit utánpótlását miképp kényeztetik a mi pénzünkből. Az előbb idézett Ady vers címe egyébként a Rohanunk a forradalomba, és nem is tudom, miért kellett ezt is megjegyeznem, hacsaknem azért, mert nem férek a bőrömbe, de nem amiatt, mert kihíztam volna. Csapong az ember ide-oda, de az a baj, hogy mindenhol csak a ganajt találja, abban tapod, pedig mindjárt karácsony lesz megint.

De, hogy Barcelonából indultunk el, térjünk is meg oda újra, sétálgassunk a Las Ramblason, jobbról az óváros, balról a piac, hátunk mögött a tenger, és innen tényleg nagyon messzinek tűnik a mi kajla világunk. Budapest, Bukarest secko jedno, egzotikus, vad vidékek. Persze a Barca Facebook felelőse egy barom, de túl sokat nem tévedett. Sőt, attól lehet tartani ma már, hogy ilyeneket olvasva az ember azt óhajtozza, gondolja szertelenül, hogy lehet, jobb is lenne ma már ott. Megnézem mindezek után, szőrösödik-e a talpam, és ingemet széttárom a kivégző osztag előtt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum