All Lives matter

Orbán ahelyett, hogy arra költené a pénzt, amire minden normális vezető, az országra és a benne élő emberekre, megint nekiáll kampányolni. Olybá is vehetnénk gondos háziasszonyként, hogy elissza a konyhapénzt, a szándék azonban ennél aljasabb és egyszerűbb. 2022-höz közelítve valahogyan az emberek fejébe kell verni, hogy csak a Fidesz, csak az Orbán, csak a kormány, aki érettük él. A módszer eléggé infantilis, de a hülyéknek megteszi, következésképp választást lehet vele nyerni. Az öntudatos magyari jómunkásembernek az is elég volt már egyszer, hogy „Folytatjuk”, ehhez képest a most bevezetni óhajtott szlogen, miszerint „Minden élet számít”, maga a választási program, órákig tartó kimerítő olvasmány.

Tévén, rádión, Facebookon fog ránk zúdulni annak a sok jótéteménynek a sulykolása, amit érettünk a kedves vezető kigondolt, úgymint kijárási tilalom, rendezvénystop és maszkhasználat, ha az ember megfeledkezne róla esetleg. De nem tud, rendőrök és katonák tartatják be vele, így az a pénz, amit ezekre a videókra kidobtak, csak akképp hasznosul, hogy valamelyik cimbora cége gazdagszik vele. Illetve, mint sejtjük, a választási hadjárat része már, mert soha nem lehet elég korán kezdeni. A szlogen, amit a bambák képébe tolnak, miszerint „Minden élet számít”, felemelőnek van beállítva és Orbán Viktortól származtatva, aki immár legendáriummá emelve ezt egy november 13-i interjúban ejtette ki a szentséges száján először.

Ha nem figyel, mindig ilyenek jönnek elő belőle: senkit nem hagyunk az út szélén, mindenkit meggyógyítunk, annyi munkahelyet teremtünk, amennyit a járvány elvett, és tán a leglényegesebb, tök mindegy mit mond, csak azt kell nézni, amit csinál. Most épp röpcsiket vesz a braziloktól járványügyileg. De ez a „Minden élet számít” ez egy felépített történet része. Elhangzott ugye elsőként a rádióban, aztán odafosta a Facebookra meg az Instagramra, innen jutott el a parlamentig, s mint látjuk, mára egy komplett néphülyítő kampány vált belőle. No most, amikor naponta úgy nagyjából száz ember hal bele a kórba az országban, akkor egy kissé megkésettnek tűnik a szóbeli buzgalom, de, ha majd netán csökkenni kezd ez a szám, lesz mire fogni.

Magam még olyan forgatókönyvet is el tudok képzelni, hogy most pár napig emelkednek a közzé tett halálozási adatok, aztán látványosan csökkennek majd, és a bávatag népek ütemesen tapsolnak, hogy ezt is megcsinálta. Minden csak tálalás kérdése, és mostanság épp ezt nem kapunk, hiteles információkat. Helyette lesz majd ez a hülyítés, ami szintén tolvajlás eredménye. Mert és ugyanis a „Minden élet számít” a nyáron tűnt fel a Black Lives Matter mozgalomban, viszont eredetileg Krisztustól eredeztethető. Azt már láttuk, Orbán sajtója hogyan viszonyult akkoriban és most is az Államokban történtekhez, hogy ez a Black Lives Matter minden volt, csak ma született bárány nem, viszont jelszavakat lopni tőlük megteszi.

De Orbán egész pályafutása ilyen politikai tolvajlásokból is áll, a Forza Italiától Horthyig bezárólag, mindig csak a legaljáról, erre szinte gondosan ügyelve. Egyébként a „Minden élet számít” ez a „Senkit nem hagyunk az út szélén” 2.0, s azután jelentődött ki, hogy végighajókázták a nyarat, helikoptereztek, lesették a focimeccseket, és aztán, mint minden bajra gyógyírt megint lehet ingyen parkolni. Mindezekből süt a minden életet óvó buzgalom, mint ahogyan annak idején a senkit út szélén hagyáskor is láthattuk, hogy a rokkant nyugdíjasoktól elvette a szerzett jogot a nyugdíjra, vagy amikor ellopta az emberek nyugdíj-megtakarításait, amikor a katonák, rendőrök, bányászok, balettosok etc. nyugdíját vette el, akkor is számított neki az emberi élet nagyon.

Hát, lófaszt, mama. Ilyen történések után azért csak megkérdezi az ember, hogy a szlogenbe, miszerint „Minden élet számít”, valójában kinek az élete tartozik bele? Szétnézve az országban a melegeké igen-e? A libsiké, komcsiké vagy csak egyszerű színinövendékeké vajon? Romák, ateisták, zsidók és muzulmának, vagy a nem neki tetszőn keresztények a számítás hatálya alá tartoznak-e esetleg? Ki dönti el, hogy ki számít? Kövér elvtárs vagy Bayer tagkönyv? Fölösleges kérdések ezek, mert tudjuk, hogy senki sem. Senki sem érdekes és senki sem számít, csak a hókuszpókusz, aminek egy új fejezete kezdődik ezzel a kampánnyal, aminek a gyakorlati haszna egy: valakinek gyarapszik a bankszámlája tőle. A többi mellékes.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum