Az ember, aki nem érti

Na, ugye. – Böffentette oda a kedves vezető a magyari népeknek négy éve, amikor a láblabdásai kijutottak az Európa-bajnokságra, utalva az agytörzsi megnyilvánulással arra, hogy mindez az ő érdeme volna, tehát lehet a pofákat befogni. Pedig dehogy tehetett róla a kedves vezető, sem a rengeteg magyari futballsámán, csupán az UEFA megemelte a nagy esemény létszámát huszonnégyre. Kis túlzással minden európai csapat alanyi jogon vett részt rajta, a felcsúti stadionnak azonban ehhez az ég egy világon semmi köze nem volt. Sem a többi soknak, és még a százmilliárdoknak sem, amit belépumpáltak a magyar adófizetők, bár nem önként és nem is dalolva.

Viszont akkor kezdődött el az éjszaka, ami azóta sem ért véget. Azóta tudjuk, hogy a futball művészet és létforma, ihletettebb órákban vallás, holott ránézésre csak játék és biznisz. Idén ismét kijutott nemzeti csapatunk soraiban a kipcsak felmenőkkel rendelkező, ám pigmentekkel egy kicsit bővebben ellátott Loic Negóval, aki a Videoton csapatában veszi el a magyari láblabdások munkáját, és tartja rettegésben Székesfehérvár asszonyait. Vagy pediglen ugyan nem, de, ha nézne M1-et és rajta Bakondit, akkor sikítva menekülne, de nagy valószínűséggel nem bírja Arany nyelvét a nemzeti Nego, így nem zavarja, hol is él. Minket azonban igen.

Szóval megint kint vagyunk a huszonnégyben, ami miatt most Szijjártó – aki akkor még ki sem kelt a vírusos ágyából – érezte úgy, hogy a mellét döngetve, a libsikbe belerúgva kell nyalnia Orbán valagát, örülve annak, hogy még mindig tart az éjszaka. Szószátyár gyerek ez a Peti, nem elégedett meg egy tőmondattal vagy artikulálatlan hangokkal, hanem választékosan bizonyította be, milyen hülye is, miközben rohadt büszke magára. Puffogókról, károgókról, a futballt állandóan temetőkről értekezik, meghatároz egy csoportot, akiket így sorol osztályba „minek kellenek a stadionok”, majd az e közösségbe tartozókat arra utasítja, énekeljék el, hogy az éjszaka soha nem ér véget.

Nem énekeljük el, mint ahogyan a Nélküledre sem vágjuk vigyázzba magunkat, és nem hordunk malomkeréknyi kokárdát sem. Jól láthatóan Szijjártó meghasonlott. Nekem az a kép ugrott be a delirálásáról, amikor Sheldon lökte a tömény hülyeséget Penny arcába, aki csak tátott szájjal figyelte őt, s mivelhogy annyi ökörségtől meg sem tudott szólalni, úgy, ahogy volt, tátott szájjal sarkon fordult és elment. Miközben persze Sheldon zavartalanul mondta tovább a baromságait. Így voltunk mi is Szijjártót hallgatva. Például Fekete-Győr is csak annyit bírt mondani a láthatóan magán kívül lévő külügyesnek, hogy szedd már össze magad, Péter. De nem fogja.

Mert Szijjártó mindeközben éppen tölti be a küldetését, és amikor „minek kellenek a stadionok”-ozik, jól láthatóan nem tudja mi a baj. Nem érti. Három attitűd tételezhető ebben az esetben: nem képes érteni, nem akarja érteni, vagy fél érteni. Lefordítva: hülye, aljas, oder beszari. Soha nem gondoltam volna, hogy sikerül tipizálni a fideszcsürhét, és lám, Szijjártó, a futball és a kedves UEFA a huszonnégy csapatával hozzá segített ehhez. Hálásan köszönöm, hogy rend teremtődött a zűrzavarban, hogy előttünk állhat végre tisztán és világosan, miféle népség veszejti el az országot, és benne bennünket is természetszerűleg.

Ez a három kategória felöleli a kézcsókos hívőtől az államtitkárig, noch dazu a kedves vezetőig bezárólag az összeset. És most, hogy elkészült a Brehmem, hátra is dőlhetnék akár, de nem lehet. Az ellenség legyőzésében annak kiismerése az első lépcsőfok csupán, a haditervet is ki kellene dolgozni. Ez azonban bonyolult, mert, mint láttuk, van közöttük leszedált biorobot, jéghideg gyilkos és félelemtől reszkető zsoldos is. Veszélyes elegy, szinte kiismerhetetlen massza, amelyik érvekre nem hallgat, mert nem akar, nem tud vagy fél tőle. A pofájuk viszont hatalmas, étvágyuk kielégíthetetlen, fölöttébb hangosak, és náluk van az összes pénz is. Ilyenkor Gandhinak álmodom magam.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Az ember, aki nem érti
  1. Yeti szerint:

    Azért a drága Gandhi úr is volt komoly élvezethajszoló ifjú, mint afféle brit birodalmi nemesúr.
    Csak egy idő után megunta, onnantól lett aszkétaforma.
    Meg nem tudnám mondani, melyik Gandhi a kevésbé kívánatosabb forma.
    Az tény, a népség ül a seggén(de nem az utcákon!) és nyugodtan tűri hogy kisemmizzék, tönkretegyék, végeredményben megdöglesszék. Valamint utódai ha vannak, ugyanerre jussanak.
    Ennyiben inkább indiai a származás, nem pedig kipcsák.

  2. hj szerint:

    A futball művészet, a pálinka meg alapvető élelmiszer – Magyarország (nem Hungary) 2020.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!