Egészen sajnálatos, hogy Novák elvtársnő hitbéli buzgalma mostanában elfordulni látszik elsődleges szakterületétől, amely a gumigatya, szaros pelenka és a családi kisbusz, s helyette Weber elvtárs ekézésével foglalatoskodik. Mert láthatná különben, hogy tanításai termékeny talajra hullottak. Olyannyira, hogy tegnap mind az összes sajtók felkapták a sztorit, miszerint a városomban működő ELTE lerakatban egy anyuka vizsgázott ölében csemetéjével, aki úgy hét hónapos.
De cuki, örültek nagyon a sajtótermékek, és arról is számot adtak boldogságukban, hogy a kiskrapek az előadások vendége is volt rendszeresen, már szinte le is tudna vizsgázni, ha tudna beszélni, de az még odébb van. Ebben a címlapos történetben a főemlősök ősi működését látjuk, midőn a csimpánzmama is hurcolássza a kölkét, aki szülője hasán, hátán csüngve fedezi fel a nagyvilágot, afrikai földműves asszonyok pedig mint csomagot aggatják magukra a kisdedet, s közben kapálnak.
Ezt az ősi aktust a városiasodó civilizáció, kies hazánkban pedig Brunszvik Teréz kisdedóvója feledtette el, így történhet, hogy szenzációszámba megy a vizsgázó baba, valamint az anyukája. Ha és viszont ott szoptatná meg a professzorok előtt, akkor kitörne a parasztgyalázat, amiből kitetszik, hogy hazugságban élünk, és nem tudunk mit kezdeni az anyaság biológiai és társadalmi szükségszerűségeivel. A kettő élesen elválik, s amikor a vizsgateremben újra egymásra talál, az már szenzáció.
Ha Novák elvtársnő lennék, aki a nemzet szaporodásáért felel, legott szaladnék egy plecsnivel a különös jelenséget kitüntetni, ha nem találnék benne kivetni valót. Ámde NER-logikával, bármennyire is örülnék, lelnék benne csontot, mert hol itt a család szentsége, férfi és nő örök életre való egymást nyaggatása. Hogy nincs ennek a gyereknek apja vagy nagyanyja, nagynénije vagy pláne keresztanyja, aki, illetve akik féltőn óvnák a kisdedet, amíg az anyukája a tudást dönti magába?
Novák elvtársnő agyával ilyen kérdéseim lennének, ha következetes lennék, de, mint kitetszik, nem vagyok az. Novák elvtársnőként az agyamat már rég átprogramozta a gazda, így azt sem veszem észre, vagy kihagyom a számításból, hogy a furmányos anyuka a kisdedet tán eszközként használja a morcos professzorok ellen. Mert ki buktatna meg egy anyukát karján a gyermekkel, aki ártatlanul, szájában cumival bámul reánk a boci szemeivel, hogy meg kell a szívnek szakadni.
Ezt a vizsgázós baba címlapsztorit a bulvárok, és valami különös okból kifolyólag az úgynevezett ellenzéki sajtótermékek osztották meg a magyar proletárokkal, hogy legyen valami derű a ködökben meg a jegeken. Míg és ellenben a lakájok a nemzet megmentésével foglalkoztak, mint mindig is, hogy Soros-kórus. Ezt ordították ironikus módon kórusban, amihez a töltetet, muníciót Novák elvtársnő, Dájcs Tomi elvtárs meg a többi szolgáltatta, kifejtve, hogy elégedettek a NER demokrácia-szintjével, már ami rájuk vonatkozik.
Üvöltöttek, mint valami hiénafalka, mondták az értelmetlen dumájukat, amikor – bár nem ültem a bódhifa alatt törökülésben, mégis – megvilágosodtam. Ettől a kilenc éve zakatoló dumától, ami ezekből folyik. Szerb Antal, akit jópofán agyonvertek ezeknek a szellemi elődjei, abban az irodalomtörténetben, amit elégettek volna szintén ezeknek a szellemi elődei, Jung és Spengler nyomán megmutatta az irodalomban manifesztálódó orosz néplelket, ami viszont a végtelen sztyeppékből fakad.
Szerb Antal azt figyelte meg, hogy az oroszok egyfolytában beszélnek. Látszólag és szinte cél nélkül ömlik belőlük a szöveg, mondják lankadatlan, a másikra szinte nem is figyelve ömlik ki belőlük a valósághoz látszólag semmi közű tartalom. Korlátok és cél nélkül dumálnak, mint ezek is, amit jobb helyeken papagájkommandónak hívnak, s ez milyen igaz is. Ezek tehát oroszok, így nincs mit csodálkozni atyuskánk különös vonzalmain és hazaárulásán. Azt is szokás mondani: ezek ugyanazok. Tényleg, és mindenféleképpen.
Vélemény, hozzászólás?