Red hot chili peppers

Szijjártó külügyes mindent is tud, benne azt is, hogy mik a férfiság kritériumai, főleg az igazié. Hogy a legcsípősebb kolbászt is meg tudja zabálni az ember, ennyi az egész. Jó ismerhetni a feltételeket, mert nagyanyám akkor igazi férfi volt ezek szerint, Jóska bácsi, a bérma keresztapám nemkülönben, ahogy visszagondolok a kölök Kázmér kalandjaira rövid gatyában, fölnyírt tarkóval és tátott szájjal, midőn nézte a felnőttek csodálatos világát, és egy életre elment tőle a kedve.

Nézzük akkor az igaz férfiakat, ahogyan Szijjártó külügyes azt elképzeli, hogy mit mutat nekünk ez a kajla kép. Nagyanyám, másoknak csak Erzsi néni, erős és tudatlan asszony volt, Pék Mária, vagy még rosszabb. Bigottan vallásos hit nélkül, tanító nagyapámat úgy irányította, mint egy pincsit, esténként más szórakozást nem ismert, mint a snapszlit, amiben állandó partnere volt a már említett Jóska bácsi és felesége, Margit néni. Velük verték a blattot konokon és permanensen.

Nagyanyám hordta a nadrágot, ami abban is megmutatkozott, hogy férfisági kihívásokat rendeztek a kártyázás melléktermékeként Jóska bácsival, aminek visszatérő eleme volt, hogy natúrban, két pofára tömték a cseresznyepaprikát, hogy ki bír többet és ki bírja jobban. Hogy ki az igazi férfi, arról szóltak ezek a nemes vetélkedések, hogy a gatyát hordó nagyanyám-e, vagy a nemesen egyszerű Jóska bácsi, aki, ha megszólalt, olyan volt, mintha egy tehén bőgne bánatosan és elnyújtottan. Annyi hozadékkal.

Kicsi Kázmér és az ő szelíd szívű nagyapja, valamint Margit néni, ezt se feledjük, közös erővel nézték a küzdő feleket, akiknek guvadt a szeme, csorgott a nyála és a taknya, hörögve kapkodtak levegőért, ömlött róluk a víz, és elfojtott káromkodások hagyták el tüzelő ajkaikat meg szétdurranáshoz közelítő vörös lufifejüket. De győztes soha nem volt és nem is lehetett ezeken a középkori viadalokon. Miután fölmosdattuk őket, verték tovább a blattot üres tekintettel és üres fejjel, a falon lógó feszülettel és kurvaanyázással.

Szijjártó, ha látta volna, aléltan nyugtázta volna az igazi férfiak erejét és büszkeségét azzal a folyománnyal, hogy nagyapám nem bizonyult volna férfinak a szelídségével, míg ellenben Jóska bácsi bérma keresztapám viszont igen. És máris benne vagyunk a NER álmacsó ideáljainak sűrűjében vak komondorral, velős pacallal, kisüstivel, kereszténységgel elegyest. Józsi szomszéd ilyen ideáltípus, a nő ellentétpárja nála az ember, amúgy nehezen jönnek elő a szavak a fejéből. Látszik, hogy van benne valami massza, de nem tudja megformálni.

Ebben a reménytelenségben Józsi szomszéd is lehetne a bérma keresztapám, Németh Szilárd meg Józsi szomszéd, a valahai Jóska bácsi meg Németh Szilárd, mindahányan a mimagyarok dísz-tülökpéldányai, a férfiság megtestesülései, a magyar gének büszke hordozói secko jedno. Legalább annyira, mint a mangalica vagy a szürkemarha, továbbá tsikosch, gulasch, paprikasch és Julischka a nagy bögyeivel. Mindebből kitetszik, hogy nem állhatom a nagyhangú bunkókat, pedig ők a nemzet hordozói máma.

Azért elgondolkozva még a csípős kolbász, csípős paprika magyarélet ekvivalenciáján, nem árt óvatosan megfelelni a nemzetileg elvárt férfiideálnak. Már leföstöttem Jóska bérma keresztapámon és Erzsébet nagyanyámon a fogyasztással várható testi tüneteket, hogy az ember taknya, nyála összefolyik, és még vissza is üt. Sheldon fedezte fel jámboran, hogy a végbelében is van ízlelőbimbó, mert ott is érezte a chilit, mert ő Kaliforniában él és nem az ugaron, viszont ő sem normális.

Tovább gondolva még a testi tüneteket, a csípős kolbász izzadást okoz, tehát büdös lesz tőle az ember, mimagyarok szaga keletkezik, ha jó fokhagymás, akkor a pofája is ótvarossá válik, és így indul Julischkát fogdosni. Ha pedig a csípős kezével kalandozik a szoknya alá, Julischka is kiszalad a világból, mert lángba borul a boldogabbik vége, de a mimagyar ember ilyennel nem foglalkozik még el sem veri, ha sivalkodik, meg eleget szült már.

Csupán ez a bájos világ bontakozott ki Szijjártó külügyes kolbászos pörformanszából, és erősen gyanítom, ha szegény Anthony Kiedis tudná mindezt, akkor többet a büdös életben nem danászna a zenekarában, amely a Red Hot Chili Peppers. De, hogy tévedés ne essék, szeretem a csípős ételeket, csak valahogyan úgy alakult az életem, hogy nem ettől érzem magam ellenállhatatlan kannak, mint az az ugaron közkeletű ezek szerint. És máris értem, mért vagyok idegen tahóországban. Más miatt is, de ez újólag bizonyság rá. Még egy adalék.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum