Egyre jobban hasonlít

Ide kell raknom újra, mert már ki is tiltanak minket. Ez van itt: monomániásan mondom, mert ezt kell tennem, ezért: Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.
orban-hitler
Sok ganéságot csinál ez a mi Viktorunk, a drága, de tudja még fokozni a tétet. Már megint olyat böffentett, ami miatt az ember hátán végigfut a hideg, mintha olvasta volna a nagy mester Mein Kampf című remekét, és mintha a Berlin elbukásakor hangoztatott nézetek köszönnének vissza, amikor a vereséget szenvedő Németországról jelentette ki a Führer állítólag imádott országáról, hogy így nem is méltó az életre. Ugyanez köszön vissza Orbánban, amikor demográfiai kérdésekről fejti ki omló álmait. Ezt sikerült mondania: „Könyörtelenül hangzik, de az a közösség, amely biológiai értelemben nem képes fenntartani magát, az nem méltó rá, hogy létezzen.”

Mi van? Ki állítja meg Arturo Uit? Senkisem. Már 2002-ben is élettérről vizionált, és csak Váncsapistának tűnt fel. „Itt van ez a Lebensraum-ügy. Valamennyi hadra fogható szóvivőnktől tudjuk, hogy PMVO ilyet nem mondott sohasem. A közelmúltban viszont azt hallhattuk a legilletékesebb helyről, hogy a PMVO által használt (illetve ma már nem használt) “élettér” fogalom teljesen szalonképes, hiszen jóval Hitler előtt jelent meg a köztudatban, és ez speciel igaz is, magát a szót állítólag egy Rudolf Kjeflen nevű svéd jogász találta ki 1916-ban (ennek is bőven van előtörténete), tőle vette át Karl Haushofer, míg viszont Hitler csak 1933. február harmadikán iktatta be hivatalosan a saját szótárába, és tette oly igen népszerűvé, hogy 1945 óta senki finom úriember a szájára nem veszi.”

Aztán sorban a többi. Csak egyszer kell nyerni, de akkor nagyon. A köztársaság szó törlése az alapokmányból, ami szimbolikusnak tetszik, de nem az. Aztán magának az alkotmány szónak az eltüntetése, mintha modern Weimarok lennénk, meg a többi. Felvetése annak, hogy politikai komisszárokat nevezne ki a budapesti kerületek élére. Ezt a közigazgatásban már megtette a kormánymegbízottakkal, az oktatásban a tankerületi muftikkal, nem sorolom tovább.
09howard-master495
Most meg ez. „A német népnek addig nincs joga gyarmatpolitikai célokat követni, amíg nincs minden fia egy közös államban. Azonos vér egy államba való. Csak ha a Birodalom határai az összes németet körülzárják, és ez a terület nem tudja lakosait élelmezni, akkor fogja a nép ínsége arra megadni az erkölcsi jogot, hogy idegen területeket vegyünk birtokunkba. Akkor az ekébõl kard lesz, és a háború könnyei megteremtik az utódoknak a mindennapi kenyeret.” Ez a hitleri hülyeségből való, és ugyanaz, ahogy most minden magyart akarnak közös akolba terelni, de nem folytatom. Ez csak egy sikoly, mi történik velünk, emberek, tudjátok?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum