V mint valami

Pintér Sándor belügyes és sms-betyár tegnap egyszer csak megjelent a Hableánynál. Besuhant, bezúgott egy hajó orrában állva, akárha altengernagy fehér lovon, és kacska ujjaival mutatott valamit. Mint majd meglátjuk, sok minden lehet az a valami, ám mielőtt szemiotikailag alámerülnénk a hadonászás fölfejtésébe, elsőként azt a kérdést kell föltennünk, hogy mi az anyánk valagát mutogat egy belügyminiszter egy hajó orrában. Mért lobog a zsíros haja a menetszélben, miközben halottakat emelnek ki az orra előtt egy hajóroncsból és a roncsot magát, ami nem film, nem hősi vágta, hanem a letaglózó valóság maga.

Az elcsigázott és megrendült búvárok a parton ülnek, próbálnak magukhoz térni a sokkból, úgy általában megüli az egész közeget a gyász és kísérő jelenségei, ez meg belehajókázik a képbe. Megérkezik, mint valami győzelmes hadvezér vagy félszemű és féleszű kalóz, rajzfilmfigura netalán rémálom. Táj és érzelemidegen a manus, egy fölösleges paca, mert viselkedni ezek nem tudnak, gondolataik, szívük pedig sose volt. Mielőtt kiveséznénk, hogy mit hadonászik a belügyes, kérem, nézzék meg alaposan a mellékelt képet, fókuszáljanak a központi alak – úgymint Pintér et. – kezére, amelyet feje elé/fölé emel, megmutatva a nagyvilágnak és a kameráknak, hogy rögzüljön bennünk örök időkre.

Megvan? Köszönöm. Láthatjuk, hogy két ujját mutatja a napnak és a csillagoknak, így az első, ami fölmerül az emberen, hogy két korsó sört rendel a hajópincértől, esetleg két martinit felrázva, nem keverve, de olajbogyóval, vagy stílszerűbben két házifőzésű kisüstit demizsonból szervírozva. Ezt is gondolhatnánk, de nem gondoljuk. A lapok tegnap úgy háborodtak fel a képet tálalva, hogy Pintér belügyes „V” betűt formázva ujjaiból suhan be a tudósításokba, amely közkeletűleg – legalábbis Churchill és a második világháború óta – a győzelem jele, a viktóriáé. Ebben az esetben nem lehet tudni, mi a rossebet győzött le Pintér belügyes, hogy minek örül, mint egy kretén kóbor kutya.

Ám, ha már a szemiotikát emlegettem, mint a jelek és jelképek tudományát, akkor adjunk neki kicsit, és így felbátorodva azt is meséljük el, hogy ez az ujjakból formázott „V” betű nem mindig és nem minden esetben jelenti és jelentette a győzelmet. Csak 1941 januárja után, és csak a szövetségeseknél. Előtte támadó gesztusként is értelmezhető volt, a vietnami háború ideje alatt meg, az 1960-as években a béke szimbóluma. Nem tudjuk tehát, Pintér belügyes mit akart mondani, amikor ezt mutatta. Lehet, semmit sem, csak a főnökének adózott így, és a „V” betű semmi egyéb, mint a Viktor megformázása, hogy mindörökké Orbán. Lehet, ez a gesztus lesz a Fidesz náci karlendítése.

Viszont, ha alaposabban megnézzük ezt a képet, és kérem, tegyük is meg, akkor rájövünk, tévedett mind az összes tudósítás, amely felháborodva közölte, hogy Pintér belügyes a győzelem jelével hajókázott be a tragédia helyszínére. Mert még csak az sem. Ha jól megnézzük, nem két sört kér, martinit, páleszt sem, nem Viktóriát, se nem Viktort mutat a manus, hanem áldást oszt. Mutató és középső ujj összezárva, a hüvelyk, valamint a gyűrűs és kisujj összeérintve. Csak a pápai süveg hiányzik Pintér belügyesről, meg a pásztorbot, hogy hibátlan legyen a kép. Ebből a szemszögből viszont hősünk kurválkodik, vagy nem tudja, mit is csinál. Ez utóbbi a valószínűbb, ismerve a költőt.

Másrészt, hogy tovább bonyolítsuk az értelmezést, rá kell mutatnunk, hogy az összes pápák is alávaló jeltolvajok a XV. század óta, amikor is Andrej Rubljov, az ikonfestés atyamestere először mutatta így az áldást osztó kezet a Szentháromságot megjelenítő képén. Sőt, nem is a nyugati egyházban gyakori Atya-Fiú-Szentlélek háromságaként, hanem a Mózes 18.1-től olvasható bibliai szakasz alapján. Azóta ez az áldás egyezményes jele, ugyanis a hüvelyk, valamint a gyűrűs és kisujj összeérintve a Szentháromságot jelképezi. A középső ujjat lehajlítják a mutatóujj magasságáig, ez pedig arra emlékeztet, hogy Krisztus, amikor emberré lett, „lehajlította az eget, és leszállt” (Zsolt 18.10). Krisztus ember voltát pedig a mutatóujj jelzi.

Ilyen konstellációkba – és szarba – keveredett Pintér belügyes megérkezvén a tajtékos habokon a katasztrófa helyszínéhez. Ezekre ő nem gondolt egyáltalán, sőt, a jómunkás magyar sem gondol erre látván a pörformanszt. Ő, ha van neki lelke, akkor a mise utáni vasárnapi ebéd során a rántott hús előtt csendesen megjegyzi, hogy Pintér belügyes nem jóravaló ember, ha ilyet tett. Ebben benne van a tömörítés és tovább gondolás, a balladai homály, mert a jómunkás magyar ember nem akarja a kisdedek előtt bővebben kifejteni, mit jelent a nem jóravalóság (undorító féreg, érzéketlen állat, és a többi). A kerek világ nagyközönsége pedig azt nyugtázza, hogy ez egy tajparaszt, és jóváhagyólag bólint: ilyenek a magyarok. És már megint itthon vagyunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum