Életünk a feudalizmusban

A tekintetes országgyűlés megkezdte a lex-Czeglédy tárgyalását, amelyen a fideszes fiúk nagy lihegve vettek részt, az otthonápolási díj emelése ellenben nem érdekelte őket egyáltalán. Ebből is látszik, mik a prioritások, mely ügyek fontosak a hatalomnak, s melyek nem. A bebörtönzés-bosszúállás inkább, mint az elesettek gyámolítása, de háborúban így is kell ennek lenni, mert tartósan beteg emberek nem tudják védeni a határt. Ez itt nem Athén, hanem Spárta, Orbán már vödrönként összehordta a Tajgetoszát, momentán azt nézegetik, kit hajigáljanak a mélybe le. Czeglédyt mindenképp akarják, de nagyon.

Van ez a Halász Jánosuk nekik, a frakciójuk szóvivője, aki sok szép percet szerzett már nekünk, és ezúttal sincs ez másként. Most épp arról értekezett, meg kell akadályozni az ellenzéket, hogy a köztörvényes bűnözőket kimenekíthesse az igazságszolgáltatás elől. Erre a fölhorgadásra az adott okot, hogy Czeglédynek meghagyták a mentelmi jogát, amit a Fidesz elvenne. Megér nekik egy egész törvényt, buzognak is rajta, sertepertélnek, monyolnak, mert ezek ilyenek. Cinikusan és mellékesen lehetne egy lex-Polt is, mert főügyész elvtárs meg tömegével menekíti ki a csürhe köztörvényes tagjait az igazságszolgáltatás elől.

Azon most ne ábrándoljunk, hogy voltaképp senki nem köztörvényes addig, míg a bíróság azt nem mondja rá, hogy bűnös. A különbség az a fideszesek és a halandók közt, hogy például én bármikor lehetek rabláncon. Elég, ha rosszul áll a szám, és nem tetszik a pofám a kedves vezetőnek, míg ellenben bármely fideszes lophat, csalhat, hazudhat mindaddig, amíg ilyen aljas, mint például ez a Halász is. Viszont ha a lojalitása csak egy kicsit is megkérdőjelezhető vagy saját erőből nagyobbra nő, mint az a központi bizottság számára kívánatos, abban az egy esetben kilőhető, lehúzható a klozetten, mert egyedül a kedves vezető döntheti el, ki milyen helyet foglalhat el a sakktáblán.

Simonka György is valami ilyesmi bűnökbe eshetett, hogy ott fekszik az áldozati oltáron. Rá már törvény sem kell, mentelmi jogfosztottan várja a sorát. A birodalomban azonban olykor nehezen terjednek az információk, vagy a helyi félelmek nagyobbak az országosnál is, ez nem tudható. Mert ezt a Simonkát, kitüntették, miközben – a’la Halász – köztörvényes bűnöző, és azért ez már delikát dolog, olyan ugarosan stramm. A Dél-békési Többcélú Kistérségi Fejlesztési Társaság kitüntetését vehette át, amit a környékbeli polgármesterek egyhangúlag neki ítéltek meg. Ezen lehet röhögni és szörnyülködni is, de nem érdemes.

Azon azonban mindenképp megéri elgondolkozni, hogy a jelenség nem egyéb, mint a magyar, XXI. századi feudalizmus ékes bizonyítéka. Simonka György a helyi kiskirályságban élet és halál ura volt – ezek szerint még mindig az -, a helyi polgármesterek hozzá lojálisak, neki tettek hűségesküt. Orbán onnan messzire van, őt imádni lehet, de a polgármesterek nyamvadt élete Dél-Békésben Simonkától függ, s hiába rohad már félig a börtönben, őt tüntetik ki, neki adóznak, mert mit lehessen tudni. Ha majd új kiskirály jön, ő kapja a plecsnit. Elképesztő ez a szervilizmus, és megdöbbentő az a jogbizonytalanság, ami kies hazánkat jellemzi.

Olyan ad hoc a törvénykezés, az ítélkezés, amit az határoz meg, hogy a kedves vezetőnek milyen kedve van, vagy épp mi áll érdekében vagy mi nem. Ezt úgy nagyjából tudtuk eddig is, ami miatt ez az egész mégis megért egy dolgozatot, az a Dél-békési polgármesterek lelkivilága, amely ilyen nevetséges kitüntetésekben manifesztálódik. Lehetne ezt szerteragozni, ahogyan fölépül a hűbéri rendszer, de minek. Működik fentről lefelé, Orbántól elindulva és a közmunkásban véget érve, s ebben a képtelen világban két kimenetel van: beállsz a sorba vagy megdöglesz. Jellemes hulla leszel vagy jellemtelen kiskirály a szemétdombodon. Tessék választani, még a felvonulók is kérhetnek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum