Kilenc év

Orbán Viktor szemmel láthatóan kapkod. Egy hét alatt az osztrák modelltől az olasz úton át eljutott mindkettő megtagadásáig, ha nem figyel oda, hétfőn kéri a felvételét újra a Liberális Internacionáléba, és Gyurcsánnyal fog teázgatni délutánonként. Szánalmas a manus, és egyben félelmetes is az elvtelensége, ilyen jellemmel egy jobb galeriből is páros lábbal rúgnák ki, a Fidesznek viszont megfelel. A rá szavazók és az őt követők majd elszámolnak a lelkiismeretükkel, és azzal is, milyen szerepük volt abban, hogy ez az eszelős pokollá tegyen egy egész országot.

Orbán Viktor elszámolta magát. Úgy akart királlyá válni, hogy szétrohasztja az ország után a Néppártot is, ennek alternatívája volt az elfasizálódó Európa élére állni, s most, hogy mindkét forgatókönyv almás, ott vergődik világ szégyenére, már nem ér a nevemet játszik és tényleg káposzta a feje. A slepp bejelentette, hogy elhalasztják a közigazgatási bíróságok bevezetését, leépítik a reklámadót, sőt, Gulyás csicskának arra is volt gondja, hogy Salvininek is változnia kell. Remélem, az olasz fasiszta ezek után lesz olyan gerinces, hogy pofán köpi eddigi állítólagos elvtársát.

Bármilyen furcsa, még ő is több tiszteletet érdemel, mint a mi mocsadékunk, akinek most a maga rémisztő valójában bukkan elő a jelleme, illetve az a valami, ami annak a helyén ücsörög. Európa felelőssége most lett óriási, és most fog megmutatkozni, hogy valóban európai-e, s amiket eddig mint európai értékeket feltételként szabott Orbánnak, számon kéri-e, vagy megelégszik azzal, ha a farkas báránybőrbe bújik. Rájön-e végre arra, hogy ez a mi köpcösünk a két lábon járó romlás, maga a pestis, akinek elvei, erkölcsei, emberi értékei nincsenek, s ha most egyet visszalép, az nem feledtet el kilenc hosszú évet.

Ott van Európa előtt az a lehetőség, hogy parkolópályára tegye esküdt ellenségét, nehezére sem esik, csak ki kell vágni a Néppártból, hogy egye meg, amit főzött. A nagyságos Európa kilenc hosszú éve tétlenül nézte ennek az alaknak a dúlását, kilenc hosszú éve finanszírozza a rezsim kiépítését, és többre nem futotta eddig, mint széplelkes sóhajtozásra. S ha most elfeledve a sajtószabadságot, a bíróságok függetlenségét, a civilek csesztetését, a tudomány ledarálását, CEU-t, korrupciót és putyini bomlasztást egy üres gesztusért önös érdekből bocsánatot ad a bűnösnek, akkor nem Európa a neve. Csupán földrajzilag.

Voltaképp köszönetet is mondhatunk Orbán Viktornak telhetetlenségéért, jellemtelenségéért és pofátlanságáért, mert így előbb ásta meg a maga sírját, mintha megfontoltan lett volna ocsmány alak. S most, hogy pőre valójában kitárulkozott, csak hagyni kell, hogy a sorsa beteljesedjen. Eddig annak a meggyőződésemnek adtam hangot rendszeresen, hogy a saját sorsunkat csak saját magunk fordíthatjuk jobbá. Most, a választások után kialakult helyzetben, illetve a választások alatt történtek nyomán – hogy itt őt legyőzni nem lehet – be kell látnom, csak külső erők buktathatják meg, ami éppen most kezdődhet el.

Ezért nem mindegy egyáltalán, mi történik most, hogy végleg partvonalra teszik-e a manust, vagy kegyesen engedik neki a túlélést. Nem szabadna, ha bárhol megtelepszik ugyanis, rákos sejtként kezd el burjánzani újra, és elkezd mindent fölzabálni megint. S hogy nekünk, az országnak rossz lesz-e kigyógyulni belőle? Nagyon. És hosszú is. Meg fájni is fog. Összeomló gazdaság az uniós csöcs nélkül, közigazgatási káosz, s nem utolsó sorban a lelkek purgatóriuma, már aki alkalmas erre, és nem vitte el egészen már most is az ördög. Sokkal több minden dől el ezekben a napokban a megállított Brüsszelben, mintsem gondolhatnánk.

Én nagyon nem szeretem ezt a pátoszos masszát, ami előmászott belőlem máma, de Svejktől tudjuk, hogy a nagy idők nagy embereket kívánnak. Ennek felelek meg most. Mert hosszú évek óta sokszor azt kaptam a képembe, nem elég azt mondani, hogy Orbán menjen el a francba, ez egyáltalán nem vaszisztdasz, azt is meséljem el, mi a gyógyír ellene. Ím, megtaláltam. Igaz, rajtunk kívül lévőt, ha már idebent semmi sem maradt. Egy lehetőségünk van momentán sorsunk befolyásolására, mindenki a saját istenéhez imádkozik, hogy az Unió potentátjai legyenek jobb szívvel hozzánk. Aki másan bízik, csalódni fog. Kilenc évnyi guanót önerőből lekaparni képtelenek vagyunk ugyanis.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum