Szarvasok Bécsben

Sebastian Kurz is belebukott az orbánságba. Mint ismeretes, alkancellárja, Heinz-Crhistian Strache Orbán-módra szeretett volna újságot magának, oroszokkal vetetett volna egy video szerint, s amikor ez napvilágra került, lemondott. Mert igaz, hogy fasiszta beütése van a bácsinak, de minimális normák azért léteznek benne ezek szerint. Kurz kancellár a Strache koalíciós pártjából (FPÖ) származó összes minisztert kirúgta, és új választásokat íratott ki, mert így kell ennek lenni.

Az osztrák szociáldemokraták (SPÖ) viszont bizalmatlansági indítványt terjesztettek be a kancellár ellen, ezt természetszerűleg megszavazták ők, az FPÖ és a JETZT párt is. Az indítvány sikeres lett, Kurz megbukott, így az osztrák nép kezében van most a kancellár sorsa, és bizonyára bölcs döntés születik majd róla. Mert ennek is így kell lenni. Mindeközben Orbán Viktor úgy lépett át állítólagos osztrák barátja tetemén, mint valami szeméthalmon, kijelentve, mostantól az olasz – és nem az osztrák – modell a mérvadó.

Pedig az egész gebaszt voltaképp ő okozta. Strache rá hivatkozott, mint követendő példára. Ez rengette meg egész Ausztriát, míg itthon még csak tárgyalni sem lehetett róla, mert a Fidesz nem ment el a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, ami módi jellemző a csürhére. Szóba nem állnak senkivel, jog, erkölcs lepereg róluk, szabályok, szokások nem érvényesek, egyáltalán semmi nem számít a hatalom akarásán kívül. Ezen túl egy perc alatt felejtik el a szövetségest vagy barátot is. Félelmetes egy bagázs.

Viszont az érdekes volna, ha mondjuk Salvini is belebukna valami Putyin közeli fruskába, hogy akkor az olasz modell mivé változna át seperc alatt, kazah, kínai vagy mi lenne az új nemzeti etalon. Ez is megérne egy mozit, ha nem a bőrünkre menne, ennek ellenére még megérhetjük. A mi kedves vezetőnk ugyanis Európa peremére került, megtalálta a megérdemelt helyét a senkik között, és ezt ő nehezen szokta viselni. Várhatók még cuki fejlemények, de addig is nézzük, hogyan jutottunk idáig.

Orbán koalíciós partnere Semjén elvtárs (KDNP a forma kedvéért). Illetve nem is koalíciós partner ő, hanem egy test és egy lélek, egy nagy győzelmi dalolásban egybeolvadva. Semjén elvtárs pedig szarvasra vadászott, mint ismeretes, szarvast reptetett korrupciós pénzen. S míg Strache csak tervezte a törvénysértést, Semjén bizonyíthatóan meg is valósította. Az osztrák lemondott, a magyarnak meg feljebb állt, hogy ne irigyelje senki a korrupciós vadászatért, mert részegek között kellett aludnia.

Semjén tehát nem mondott le, mint ahogyan azt a politikai hagyomány, erkölcs vagy szokás megkívánná, mert ilyet ő nem ismer egyáltalán. Szüksége sincs rá, mert Orbán elvtárs is korrupciósan röpcsizik, a veje pedig korrupciósan borítja sötétbe a városokat. (És akkor a többi köztörvényes galádságot meg sem említettük.) S míg Strache csak ábrándozott, ezek tevőlegesen (például OLAF által bizonyítottan) meg is valósították a bűncselekményt, s nemhogy nem mondanak le, még nagyobb a pofájuk.

Így átnézve ez a mi országunk kész Ninive vagy Szodoma, ami feltételezést az is megerősít, hogy a csürhe mindezek ellenére sorra nyeri a választásokat. A rájuk szavazóknak semmi erkölcsi, jogi, esztétikai kifogásuk ellenük nincs, úgyhogy tényleg nem tudom, miért járatom a számat, amikor értelme nem lelhető sehol sem. Talán az utókor számára, hogy a leendő régészeknek és történészeknek legyen más forrása is az átírt és személyre szabott történelem mellett.

Innen nézvést azonban – bár a szándéka nem ez volt – érthető Lázár elvtárs bécsi videója is, miszerint, ha nem rájuk szavaznak a nyomorultak, akkor Budapest olyan lesz, mint Bécs. S valóban, ha olyan lenne, itt már kő kövön nem maradt volna, Orbán, Semjén és a többi maffiózó pedig nem lemondással és bizalmatlansági indítvánnyal kellene szembesüljön, hanem a bilincsek kellemetlen szorításával. Ilyentől azonban tartaniuk nem kell egyáltalán, mert ez Magyarország.

És, hogy megemlékezzünk még egy másik szellemi nagyságról is, idézzük ide Matolcsy elvtársat még, aki szerint kies hazánk 2030-ra eléri Ausztria színvonalát. A pöttyös seggű a gazdaságra gondolt, és tévedett. Azt sem, és a társadalmi nívót sem érjük el soha a büdös életben, mert az ott Európa, ez a miénk meg, ez valami leírhatatlan diktátoros-keleti és banánköztársasági katyvasz. És ami a legfelemelőbb a dologban, honfitársaink jó része remekül érzi magát benne. Mint a tyúkgomba a tehénlepény alatt, ahogy az vasárnap is kiderült.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum