Tőgyszerkezet

Göndörnek hívják a tehenet, aki a legszebb az országban a tehenek között a hét végétől. Szépségversenyen nyerte el a címet, ott grasszált a kifutón és a világbékét emlegette a felszólalásában. Mostantól ő tehénceleb, címlapokon szerepel és extra szénát kap, ezen kívül minden bika nyála érte csorog. Riska pedig (például), aki nem lett a legszebb, otthon áll a szarban meg a húgyban, mert a világ igazságtalan. Riskáé a hétköznapok, a győztesé a rivaldafény és a talmi csillogás.

Göndörnek a győzelmet elsősorban a tőgyszerkezete hozta meg, ami nem tudom, mit jelent, nagyságot, alakot vagy hamvasságot, mindenesetre a győztesnek jó a csöcse, korrekt a lábszerkezete – mint kiderült -, és nagy neki a mellkasa. Csak extra spermákat kap, egyáltalán, tejben-vajban fürdik, ha ez az esetében nem hallatszana groteszkül. Egyébként a szépségversenyre a tőgyét borotválták, a szőrét lakkozták, hajszárítóval fazont is kapott, de fésűvel igazították a farkát, és még a lábait is megsikálták.

Ugyanekkor Kisvárdán egy általános iskola térkőjegyeket bocsátott ki, hogy a suli udvarát le tudják burkolni. Az igazgató azzal indokolta a fura jelenséget, hogy „nem kívánja korlátozni az intézményekben működő szülői szervezetek önálló döntéseit”. – Ebből tudjuk, hogy fideszes a lelkem, mert ezt még Kovács levelező, vagy maga Orbán Viktor Mihály sem mondhatta volna szebben, aki nő-, gazdasági és egyéb ügyekkel nem foglalkozik, mint ismeretes.

A kisvárdai szülők vehetnek térkőjegyet tízezerért is, ötezerért is, ha nem akarják, hogy a gyerekük szügyig merüljön a sárba az iskola udvarán (akárha az elhanyagolt Riska). Mint ahogyan a kórházba vihetnek gyógyszert és vécépapírt, kifesthetik az óvodát, mert ezek szerint az állam nem látja el a feladatát, mással foglalkozik ugyanis, mint ami a dolga volna. Például stadiont épít Kisvárdán, lówellnesst meg ökofilmparkot, majd luxus-teniszakadémiát az ember-Göndöröknek.

Tudjuk, hogy mindig a győztes visz mindent. Ők Kisvárdán ezek szerint a lovak, a futballisták és a teniszezők, valamint a közbeszerzések nyertesei, akik stadiont, akadémiát, ilyeneket építenek, iskolák térkövezésével viszont nem foglalkoznak. Minálunk a milliárdos tételek a nyerők, erre cuppannak rá a mészárosok, és az állam is ilyeneket ír ki, hogy meglehessen a visszaosztás kellő üteme és mennyisége. Egy iskolaudvar ilyen szempontból nem tétel, le sem szarják tehát.

Ezen elmélázik az ember, hogy mi a fontos, és felfedezi Konok kolléga frappáns megállapításában a lényeget, aki szombathelyi, egymilliárdért felújított futballpályák használhatatlansága okán jutott arra, hogy ezek nem a pályát, hanem a milliárdokat akarják használni, s lám, milyen igaza is van. Így jutunk el a térkőjegyekhez, s ezeken keresztül egészen addig, hogy a jelenlegi rezsimet az állampolgár egyáltalán nem érdekli, ha nem lát benne pénzszivattyúzási lehetőséget, kórházakban pedig ilyen egyedeket nem találni, sem iskolaudvarokon.

Göndörnek jó a tőgyszerkezete, az Unió csöcse pedig, amelyen a Fidesz és csatolmányai csüggnek, még jobb. Csurig van, és szívják is rendesen azzal a mesébe illő elgondolással, hogy a csöcs gazdáját kiiktatják, nem törődnek a lábak sikálásával, a szőr lakkozásával, egyáltalán az lenne a kívánatos, ha csak egy nagy csöcs maradna, ez nem beszél, nem kérdez és nem akadékoskodik. A csatolt testrészekkel csak a baj van, mint láthatjuk, Göndörnek is a tőgye volt a fontos, azt feji a jómunkásember és nem a szarvát.

Metaforából mára ennyi elég is, mert nem vers íródik, hanem vádirat későbbeni bebörtönzéseket segítendő. (Ha van még igazság a földön, de ez nem biztos.) Göndör tehén arra volt eszköz, hogy segítsen bemutatni a világ ostobaságát és aljasságát, mert belőle kiindulva nem ő fáj nekem aktuálisan, hanem a kisvárdai kisiskolás, az ő szülei, s rajtuk keresztül a tág magyar élet, amelyben nagy általánosságban a Riskák le vannak szarva.

Ők arra vannak, hogy ácsorogjanak a trágyában, míg a lovak mélán áztatják a patáikat a langyos vízben szivarozva és whiskyzve. (Csak becsúszott megint egy kép, a rossebbe, mindegy.) Mindezzel azt óhajtottam megmutatni csupán, hogy te, iskolás, nyugdíjas, jómunkásember, beteg vagy egészséges, halott vagy élő, egyáltalán nem érdekled az urakat, díszlet vagy csupán a nagy, csöcsszívási játszmában. Bábu. Ilyenkor pedig az ember, ha pislákol benne még valami öntudat, legalább a fejét fölemeli. Hogy nem leszek fideszgyarmat. Vagy valami ilyen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum