Az osztás joga

Botka László, Szeged polgármestere május elsején bejelentette, hogy a város minden nyugdíjas státuszú és iskolába felvételiző polgárának tízezer forintot fizetne, nem csak egy alkalommal, hanem rendszeresen, mintegy jogként. Ilyen hírek után az ember mélán néz ki a fejéből, mert mért nem az oviba indulók vagy netalán a zöldszeműek a kivételezettek, gondolja. Ergo az ilyesmi nem tetszik neki, mert nem üzemszerű működésre utalnak a kegyes osztogatások, de mégis örül. Mert mért ne örülne, rosszabb attól nem lesz a szegedi nyugdíjasnak és a körmét rágó felvételizőnek, másrészt meg Botkának is joga van kampányolni, ez sem rosszabb, mint a zsák krumpli.

Bartha László, egyszer volt szegedi polgármester, most fideszes, sőt, annak is a helyi elnöke, tehát már valaki a szemétdombon, viszont júdáspénznek nevezte az inkriminált tízezret. Bartha elvtárs biztosan jó keresztény, olyan, mint a többi, aki kurválkodik a hittel, de halovány fingja sincs az egészről. Elmagyarázhatná, a nyugdíjas és a kisdiák pénzének mi köze van az áruláshoz, kit csalnak meg azzal, ha Botka tízezrét elfogadják, hacsak nem a kedves vezetőt, aki egyedül jogosult osztani a birodalomban ezek szerint. Egymaga dönt életről és halálról, ilyenek. Csak Bartha elvtárs ott téved, hogy Magyarország nem a Párt – egyelőre -, és még nem Orbán határozza meg, mikor szabad fingani benne.

Majd igen, de ezt azért momentán még nem. Bartha elvtárs egyébként, csak úgy, mint fénylő csillagunk, össze-vissza beszél minden ökörséget, kontrollálatlanul jönnek elő belőle a szavak, mert az indoklása másképp nem értelmezhető: „A Fidesz határozottan elutasítja és ellenzi, hogy Botka László a lakossággal fizettesse meg saját lustaságát, gyávaságát…” – Kötözzenek meg, de én ilyen magasságokba képtelen vagyok felérni, nem működik fideszül az agyam. Másképp van bekötve, és nem fedez fel összefüggést a tízezer forint osztása, és a lustaság meg gyávaság bűnei közt. Ha viszont van, és ezt készséggel el is hihetem Bartha elvtársnak – ha akarom -, akkor Orbán Viktor Mihály egy ótvar, beszari alak.

Ezt eddig is tudtuk, de most a saját pártjából nyert igazolást. Hiszen mekkora lustaság és gyávaság már, ha ő meg minden nyugdíjasnak osztogatja a Bözsit, illetve milyen reszkető lélekre utal Rétvári elvtárs hóna alatt a krumplival, vagy épp az aláírásgyűjtők sonkája, és még sorolhatnánk, de minek. Illetve arra figyelmeztetnék, hogy a kedves vezető pörformanszain pénzért tapsikolók, a busszal szállított rajongók fizetségére inkább illik a júdáspénz kifejezés. Hiszen ők azok, akik ellenszolgáltatásért elárulják embertársaikat, míg a szegedi nyugdíjas csak farhátat akar venni, a felvételiző meg egy Fantát esetleg. Bartha elvtársnak elmondhatná valaki, hogy hörögni lehet, csak olykor az ember tökön szúrja magát.

Mondhatta volna azt is a szegedi egyszer volt polgármester, hogy a nyugdíjasnak adott tízezres nem felel meg a város érdekeinek, mert ilyen is van. Szombathelyen például a hivatalban levő polgármester, aki ellenzékbe került, ezzel a szlogennel dobálja vissza a közgyűlési határozatokat. Olyanokat is, amelyek arról szólnak, hogy melyik utcát újítsák fel. Nem felel meg a város érdekeinek az utca aszfaltozása Szombathelyen, Szegeden a nyugdíjas plusz csirkelábja megy szembe a magasabb elvekkel. Ezekből az aljasságokból az mutatkozik meg, az első érdek az országban a Fideszé, minden más, polgárok, városok, falvak, újszülöttek és nyugdíjasok egyként vannak leszarva. Csak ilyenekre normális helyeken nem szavaznak.

Nálunk különös módon igen. Ez a hungarikum, meg az is, hogy a más által állított buszvárót lebontatják, a betömött kátyúból kikaparják az aszfaltot, az éhezőnek nyújtott tál étel osztását pedig igyekeznek betiltani. Mindezek így, Bartha elvtárssal, a szombathelyi polgármesterrel és a csúcsokon Orbán Viktor Mihállyal arra figyelmeztetnek minket, hogy ez, ami van, már nem is horthysta-rákosista rezsim, hanem egyenest Phenjanból szalasztották. Mert ott van divatban, hogy a halandó úgy érezze, minden: étel, ital, lakás, óvoda, iskola, hit és klottgatya egyedül a kedves vezető jóindulatától, függ, csak tőle eredhet és senki mástól. Még Bartha elvtárs sem tudja, de amiket habzó szájjal ordítozik, ennek a jele. És tele van Barthákkal az ország.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum