Van-e élet a Fideszen túl?

Kövér pedellus nagy filozófus és hatalmas mókamester, sajnálatos módon azonban maga sem tud erről, mert keresztény, magyar úriembernek hiszi magát. Holott csak kommunista kutya, erősen behatárolt kognitív képességekkel, nagyon távol a demokratikus szalonnától, kiképző őrmesteri nívón és habitussal. Ennyi lenne a pályaív meg az önéletrajz érdemi része, úgy általában egy jól szituált vadkan is többel bír, csak Kövér pedellusnak be nem áll a szája, s ha ökörségeket beszél, akkor azon az ember elmereng olykor-olykor.

Részt vett most egy lakossági fórumon, hogy terjessze az igét, és olyan jött ki a száján, hogy maga is elcsodálkozna rajta, miket delirált össze, ha valaki elmagyarázná neki a szavak rejtélyes és titokzatos értelmét. “Az európai emberek számára az európai parlamenti választás arról szól, lesz-e egyáltalán európai jövő.” Tudjuk, hogy azt szerette volna közölni, ha nem a Fideszre szavaz a nagyérdemű, akkor elhervadnak a csillagok, visszafelé kezdenek el folyni a folyók, meg más ilyen bibliai cukiságok, hogy kellően beszarassa az egy a tábort, de azt mégse így kéne talán.

A jövő, mint tudjuk, a lineáris időfelfogás szerint – mármint, hogy mindig előre halad a kis komisz és nem csámborog össze-vissza – az a hely, ahol hitünk szerint a még meg nem történt események elképzelhetők. A hit ebben az esetben a feltételezés, hogy így lesz valami, vagy pediglen nem. A jövő az ember számára kiemelt jelentőségű, hiszen rengeteg eseményt legalább feltételezni kell ahhoz, hogy életben maradjon. Mindközönségesen: képes elgondolni az organizmus azt, ha fejest ugrik a szakadékba, akkor nagy valószínűséggel megmurdel.

Az ember, amikor tervezgeti a CSOK-os jövőjét, tudhatná, hogy bele is rokkanhat a rózsaszínű ígéretekbe. Tudnia kell, ha nem szaporodik kellőképpen, akkor elárverezhetik a CSOK-os házát – hogy plasztikus legyen a példánk -, így tehát előre látva a szomorú véget, bele sem vág a mézesmadzag szopogatásába, és így sok kíntól menti meg magát. Az ilyen dolgok az emberi agy kognitív képességeinek kifejlődéséhez vezettek, s ezek közé tartozik az elvont gondolkodás, a racionális képzelet, a logika, az indukció, a következtetés és az érvelés.

Ezek segítségével a lineáris idővonalat oksági lánccá tudjuk alakítani, s tudjuk, mint a jós, hogyha hülyeségeket beszélünk, akkor kiröhögnek minket. Kövér pedellus, amikor a jövő megszűnéséről beszél, a hívők szűkös tudatát voltaképp a semmivel, magával a Nirvánával szembesíti. Mivel azonban Sziddhartha világát ezek nem ismerik, csak szűkölésre akarja késztetni őket, hogy azt visítsák, mi lesz velünk nagymama, ha Orbán Viktor Mihály nem óv minket a veszedelemtől. Áttételesen nem felteszi a kérdést, hogy van-e élet a Fideszen túl, hanem alattomosan utal rá, hogy nincsen egyáltalán.

Vallásalapítók és fanatikusok tempója ez, gondoljunk csak az Iszlám Állam bájos harcosaira, akik lefejezik a delikvenst, ha az nem elég udvarias Allahhal. De misszionáriusok is eszünkbe juthatnak, akik meg Jézust terjesztették vérrel és vassal. Ebből is kitetszik, a vallásokkal mindig csak a baj van, így a Fidesszel is. Ez a kövéri tempó egyébként emlékeztet arra, amikor Hitler bácsi halála után tömegesen lettek öngyilkosok a népek, mert nélküle élni nem tartották érdemesnek. S ha belegondolunk a kézcsókoló nagyikba, nem állunk távol az ilyen fanatizmustól.

Messzire kalandoztunk eredeti ihletésünktől azonban, de visszatérve ahhoz az ideához, miszerint a Fideszen túl élet nincsen, valahol igazat kell adnunk a pedellusnak. Neki, a főnökének, az egész csürhének valóban nincs. Ha bekövetkeznék az az ideális – ámde mégis fantasztikumba illő – fordulat, amitől a pedellus fosik, hogy veszítenének a választáson, akkor nem a jövő veszne el, csak az övék. Börtön, önkéntes száműzetés és ilyesmik várnának a maffia tagjaira, s az, hogy most a megtévesztett és tudatlan tömeget használják eszközként a saját menekülésükhöz, az minden aljassággal felér.

Azért a jövő mibenlétéről még annyit, ha az eszünk megfelelően – tehát nem Fidesz-üzemmódban – működik, még akkor sem elégséges a sokszor kaotikus jellegű társadalmi események megjövendölésére. Ezért mindig és mindenhol, ahol ember előfordult, tág tere van a jövővel való szélhámosságoknak. Mert, mint láthatjuk, nemrégiben a jövő elkezdődött, mint plakátokról volt tudható, most meg már azzal fenyegetnek, hogy nem is lesz. Figyelemre méltó ez a következetlenség, vagy dogmatizmus mégis, hiszen ez arra utal, hogy a világ Orbánnal kezdődött, és vele is ér véget. Hagymázas idea, de hat, mert együtt ropják a haláltáncot a hívek és a papok. És ez Magyarország sajnálatos módon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
3 hozzászólás “Van-e élet a Fideszen túl?
  1. Yeti szerint:

    “Valláslapítók” – na most ez mi akar lenni?
    Kivasalják a vallásokat?
    Esetleg bujkáló, lapító vallások/vallásosak?

    Jó szó, reggeli mellé.

    A jövő pedig mindközönségesebben: az organizmusok nagy valószínűséggel megmurdelnek, ha ugrottak ha nem, ha volt eszük ha nem.

  2. Jane Doe szerint:

    Kövér elvtárs, koncentráljunk a lényegre. Kit érdekel, hogy van-e élet a fideszen túl, ha tudjuk, hogy mi van “A nyúlon túl?”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!