Baden-Württemberg tartományi kormánya, ezen belül pedig Winfried Kretschman miniszterelnök maga személyesen nem hajlandó fogadni Szijjártó Pétert a plakátok miatt. Büdös nekik és neki a manus. Leprásparaszt. Magyarország kiszolgáltatott lakossága viszont mindenféle védőfelszerelés nélkül találkozhat a beteges műalkotásokkal, sőt, bónuszként még levelet kap az utolsó csecsszopó is hasonló tartalmakkal, amitől senki és semmi, hacsak nem saját maga védheti meg magát. Ez azonban a zömnek erejét meghaladó feladat.
És ez a kiinduló pontunk, a kályhánk, az alfánk és az ómegánk, hogy reménytelen helyzetünkkel szembenézzünk. Itt, a saját hasábjaimon már számos alkalommal küldtem el szordínósan az anyukájába az Európai Unió politikusait, mindahányszor élénken emlékeztetve a München 1938 szindrómára, amikor is elnézésükkel, beszariságukkal és halogatásukkal a világra szabadították az Apokalipszist. És, bár az összkép ezzel az elhatárolódással kicsit árnyalódott ugyan, a helyzet azonban ugyanolyan kétségbe ejtő, mint eddig akármikor.
Kretschman úr bár sokat tett, de nem eleget, a romlás ugyanúgy belengi világunkat, mint eddig. Ez a gesztus csak egy flastrom, szépségtapasz, amellyel a rothadást palástolni akarják, holott a beteg gócot kellene gyökerestől kimetszeni, ilyenre azonban a politika természeténél fogva alkalmatlan. A kompromisszumok művészetének is nevezik, akik megengedőbbek vele szemben, jobban belenézve a szemébe azonban bízvást nevezhetjük manipulációnak, amely terepen a tiszta lelkűek elbuknak. A politika az egyrészt-másrészt, nincsenek benne egyenes vonalak, ezért sikeresek benne a rókalelkűek.
A betegesek pedig még inkább. Kevés romlatlan, kamaszos pátoszú alak látható ezen a vidéken, aki pedig ilyen, az lemorzsolódik, mint például Sargentini asszony vehemenciája is már a múlté. Nem belőle veszett ki a hamvas harciasság, hanem őt magát felejtik el. Dalnoki Jenő, a Ferencváros legendás futball edzője mondta a kissé képzetlen, ámde kőkemény és megalkuvás nélküli játékosáról, hogy tizenegy Vépivel végigverném a világot. Nem verte, nem volt neki, és nekünk sincs kellő számú Sargentinink, az ő magyar kiadásáról meg ne is ábrándozzunk egyáltalán, nincsen ahhoz nekünk moslékunk.
Orbán Viktort a plakátjaival és gőzös nácizmusával együtt úgy kellene kivágni mindenhonnan, mint macskát szarni, ehhez képest mindig kap még egy utolsó esélyt. A magyarokat így hagyják magukra a plakátjaikkal, leveleikkel, diktatúrájukkal együtt, nem látva, hogy a saját nyakukra is hozzák a romlást. Egyedül vagyunk tehát szükségünkben, és így kellene kiutat lelni a kalitkás útvesztőből, ami – a váteszség terhét ledobva is – nem fog menni, itt fogunk megdögleni a végeláthatatlan föhenyen, a homokos, vizes síkon reménytelenül.
Náray-Szabó batthyányprofesszor helyénvalónak tartja a tömegek manipulációját. Ez az ő saját bejáratú fasizmusa, csak még nem tud róla. Majd, ha az ő kezéből is kiverik a kémcsövet, akkor látja másként, de akkor már késő lesz. Ezt a megengedő világlátását úgy hozta a tudtunkra, hogy szerinte a sorosozás nem az értelmiségnek szól, ezért baj nincs is vele. Winfried Kretschman miniszterelnök ezek szerint nem értelmiségi, mert magára vette. Ennek ellenére úgy reagált, hogy elfordította a fejét, jóváhagyva így mintegy, hogy a magyaroknak zavartalanul moshassák az agyát, ami végül majd az ő vesztét is okozza, és neki is késő lesz.
Így függnek össze a globalizált világban egymástól nagyon távoli dolgok, és mégis magányosak vagyunk, mint kitetszik. Így is maradunk, mind egyesével. Mert, míg a levelekben, plakátokban foglalt mocsoknak stabil, uszkve három milliós monolit tábora van, azok, akik pedig ebből nem kérnek, ugyanígy nem kérnek egymásból sem. Elég csak a Facebook nyavalygásait végignézni, s mintha mindenki Brian iskolájába járt volna, olyan rohadt nagy egyéniség, hogy a másik igaza teljesen lepereg róla. Nem érdemeljük meg, hogy a németek rúgják tökön Orbánt, ha magunk erre képtelenek vagyunk, és nem is leszünk. Ezért vagyunk elveszve teljesen, csaxólok, hogy ez van.
Nem kérek virágot a temetésemre. Köszönöm.
Vélemény, hozzászólás?