– Te, Zsóti! – emelte fel a hangját a köpcös, miközben szotyolát falatozott szalonnával – A nyakunkon ezek a választások, tudod, az únijóssak, azt is hozni kéne valahogyan, mindegy, milyen trükkel. Nincs valami nemzetpolitikai ötleted, hogy ne kellessen izgulni?
– Pénteken beadtam egy javaslatot. Csak meg kell szavaztatnod, oszt jónapot. – vigyorgott ez a Zsóti, hogy ilyen okos, hogy a seggébe is feje van, és szorongatta a puskáját, mert indult volna medvére, pacsirtára vagy házinyúlra, tök mindegy, csak lőhessen már lóhátról, csak ezt akarta.
– No. – mondta a köpcös, és kérdőn nézett a puskát szorongatóra. – Hát kibököd már végre, mi az Isten az? – kissé indulatos volt már, ezért röpködött a szájából a szotyolahéj meg a szalonnabőr, de néhány sztanioldarab is, és nem lehetett tudni, azok hogyan kerültek oda.
– Tök egyszerű, főnök. – vigyorgott, akár valami degenerált ez a Zsóti – Az összes magyarok szavazhatnának, ha nem laknak az Unijóban, akkor is, az ukránmagyarok meg a szerbmagyarok is, csak gyorsan ki kell osztani nekik az állampolgárságot. Vagy vetetni velük, ha sok pénzük van.
– Inkább vetetni – adott igazat Zsótinak a köpcös – nem a két szép szemükért építem nekik a stadiont, az óvodát, meg tömöm őket nyugdíjjal, ugye. – így a köpcös.
– Ugye. – helyeselt a Zsóti – Na, akkor mehetek?
– Eriggy. – mondta nagylelkűen a köpcös, és még hozzátette – Ha szarvas lesz megint, az egyik combja az enyém, stipistop.
– Csakis, helikopterrel hozatom eléd. – trillázta a Zsóti már a nehéz tölgyfaajtó mögül, amikor az asztal végében valaki köhécselni kezdett, mint aki szót kér, vagy föl akarja hívni magára a figyelmet. Egy nyamvadt, pápaszemes alak volt, akár egy aszott Harry Potter, de ilyen gyomorbajos arccal, és némileg kétségbe esve. A köpcös meghallotta a jelzést, de nem szólt, csak a fejével biccentett, az ujjával intett, hogy lehet beszélni.
– Nem akarok vészmadár lenni – mondta ez a gyomorbajos, pedig úgy nézett ki, mint egy kuvik -, de biztosra kellene menni.
– Hogyan?! – emelte fel hangját a köpcös, és nem lehetett tudni, fenyegetően vagy érdeklődve, a gyomorbajos mindenesetre összerezzent, úgy folytatta.
– Találtunk még félmillió potenciális magyart egy szigeten Afrika nyugati partjainál. Magyarul nem tudnak ugyan, de az egyik látott már vízilovat. A törzsfőnököt Pisti Kámnak hívják, és a szent állatuk szerintem a turul. Az oszlopaik tetején mindenesetre egy madárfej van. Kásler professzor már meg is magyarkutatta őket, a génjeik szerint biztos, hogy nem finnugorok, következésképp árpádháziak, és piros pötty is van a seggükön, igaz, csak festve. Pár üveggolyóért örömmel lesznek állampolgárok, ha szerencsénk van, aranyra is cserélhetünk velük fenyőtobozt. – így, egy szuszra szakadt ki a gyomorbajosból az összes okosság, de a köpcös kételkedett, nemhiába volt ő a főnök és a legnagyobb király, akárha Dzsudzsák a sivatagban.
– Keresztények ezek-e? – érdeklődött a köpcös, izgalmában rezegtek a gatyája trottyai és héjastól, két pofára tömte a szotyolát, csak úgy harsogott a szájában.
– Nem egészen. – suttogta a gyomorbajos – De a Balog Zotya már fölajánlotta, hogy nyit egy bambuszirodát, hirdeti az igédet, és megtéríti az összeset. A Hiltonból visz nekik néhány árva gyereket meg paprikát és a pörkütt receptjét. Biztos a siker.
– Hogyan szavaznának? – lett gyakorlatias a köpcös.
– Postagalambbal, meg füstjelekkel. Már építjük ki a vonalat a máglyákból, Afrikában megvan az összes engedély, az olaszok se cicóznak szerintem, aztán Ausztrián át lehet hozni a jeleket, egészen a várig. Egyből láthatnád magad is, nem kéne izgulni, hogy elromlik-e a számítógép véletlenül vagy nem, sőt, a végén a várból fehér füst szállhatna fel, hogy megvan az új király, azaz te magad.
– Hát ez kurvajó. – lelkesedett a köpcös – kérjétek el a Garancsi röpcsijét, induljatok.
– Nincs reptér ott. – vetette fel a gyomorbajos.
– Akkor menjetek a Lőrinc jachtjával. – mondta szinte ellentmondást nem tűrően a köpcös, ám a gyomorbajos félve ugyan, de ellenkezett.
– Az kicsi lesz ilyen hosszú útra az óceánon.
– Akkor a Sziszi vegyen egy anyahajót TAO-ból, és számolja el iskolás vitorlásoktatásra, hogy ne ordítsanak.
– Pompás, főnök. – lelkendezett a gyomorbajos – Mikor indulsz?
– Hogy ki? – értetlenkedett a köpcös.
– Hát, te magad. Hogy lássanak, a föss kiállásodat, a milliós öltönyt, szerintem, ha elég ragya lesz a gatyán, istennek néznek, de legalábbis földönkívülinek, és legalább úgy imádnak, mint a nyugdíjasok, amikor megkapják tőled az utalványukat meg a zsák krumplit. – így győzködte a gyomorbajos, de sikertelenül.
– Nem megyek én sehová, majd, ha stadiont kell avatni. – ezt jelentette ki a köpcös ábrándos szemekkel.
– Csupa őserdő ott minden. – próbálkozott még a gyomorbajos, de csak fölcukkolta.
– És? Építsetek egy ötvenezreset, pénz nem számít. És ne üveggyöngyöt, hanem pöttyös labdákat vigyetek nekik. A nagyfőnöknek meg egy 2rule-os mezt, nemzeti színűt. Meg egy futballcsukát, hadd ismerje meg az új Istent. – ezzel végzett, ez látszott, de gyomorbajos csak toporgott, mint egy óvodás, aki összehugyozta magát.
– Most meg mi bajod? – érdeklődött a köpcös.
– Elfogyott a havi kosztpénz. Eladhatok pár kötvényt nekik, hogy a Cili ne rúgjon ki? – ezt kérte arcátlanul, és a köpcös csak röhögött váratlan módon.
– Amennyit csak akarsz. Ki nem szarja le az egészet, csak a szavazatok meglegyenek, más nem érdekel. – ezzel egy legyintéssel elbocsátotta a gyomorbajost, és tapsolt.
– Hé! Éhezek! – és föltárult a szemközti dupla ajtó, meg a sürgő csoport, száz szolga hord, hogy nézni is tereh. Vagy mi a rosseb.
Viszont vége van.
Vélemény, hozzászólás?