Napi ötezer

A KSH még a legelszántabban és legkitartóbban depressziós szavazópolgárt is képes megröhögtetni, hogy belefájdul a korgó gyomra is, úgyannyira. Most például az Origo számolt be az ötéves terv teljesítésének állásáról, és valljuk meg, elért eredményeinkre pártunk, kormányunk és dolgozó népünk egyként lehet büszke, s méltán.

Megtudhattuk, hogy a Krisztus utáni mostani évünk első hat hónapjában a magyar szavazópolgár mintegy hétszázmilliárd forinttal többet kúrt el a bótba, mint annak előtte. Mindezt úgy tették szórakoztatóbbá, plasztikusabbá, hogy a duci kis ujjaikon azt is kiszámolták, emiatt az egy magyarra jutó féléves költekezés kilencszáznyolcvanezer (980) pénz volt, tehát havonta százhatvanezer (160), naponta meg ötezer (5) romló forint.

Minden egyes nap – nem győzöm hangsúlyozni -, és per kopf, tehát az első nyugdíjastól az utolsó szaros csecsemőig bezárólag mindenki ötért vett az összes áldatlan napon csirkelábat vagy kuglert. Egy papa, mama, gyerekek (2), csupa szív, szeretet kombó tehát az Isten minden egyes napján, vasárnap is, sőt, húsvét hétfőjén is húszezret (20) költött el a bótba. – Dizsihavaj.

Hogy mi a szart vettek ennyi pénzért, nehezen elképzelhető, meg, hogy hogyan vitték haza a tengernyi szajrét, az is. Ez az állítás, hogy egy magyar mókus havonta százhatvanezer (160) forintot parizerezik és zsömlézik el, legalább annyira abszurd és valószerűtlen, sőt, hamis, mint, hogy ugyanennek a magyarnak van négymillió megtakarítása is egyben.

Ezt is hallottuk a győzelmi jelentések között ugyanis, és Rétvári et. még meg sem szólalt, pedig ő a rózsaszínű hírek felelőse. De ha ő kinyitja a keskeny, gonosz ajkait, a népek aranyport fognak fingani, főleg, ha tudjuk, hogy negyvennyolcezerből (48) vígan meg lehet élni, rezsi már nincs is szinte, és a pajkosabb nyugdíjasok azzal a zsák krumplival dobálóznak, amit a szavazatukért cserébe kaptak.

Ezek az örömös hírek abban a közegben jelentek meg, amikor a túltáplált és teli gyomrú magyarok az államtitkár asszony kétmilliós (2) iskoláján és a hercegkisasszony tizenkétmilliós (12) óráján fenték a fogukat, s jogtalanul. Ilyen adatok mellett, amit az Origo megszellőztetett, csakis a végtelen hálátlanság és gonoszság az oka, hogy szidják a hercegkisasszony édesanyját, pedig ő saját jogon is kiérdemelné a bitót.

Államtitkár asszony nem értette a kétmilliós iskolája fölötti fölhorgadást, s mi van akkor, ha jogosan? Ha ilyen adatokból dolgozik, amit a KSH elébe rak, és az a képzete, hogy másnak, sőt, mindenkinek futná arra a nyüves iskolára. Mert ennyi a kapcsolata a valósággal csupán, és nem is gonosz, csak tudatlan? – Mondjuk, tegyük fel mégis.

Mert az is látszik, hogy a képviselő urak és hölgyek most sorra látogatják meg a határon éheztetett migránsokat, aztán megrázó hangú riportokban számolnak be a tapasztalataikról. Én azt is el tudnám képzelni, hogy a választókerületükbe is látogassanak el. Ne négy évente a vasárnap délutáni fűtött kultúrházba, hanem ködös, őszi hétfő hajnalokon az utcára.

Ilyesmiről is születhetne drámai tudósítás, de a képviselőnek érkezése ilyenhez nincs, pláne, ha kormánypárti. Ő azt tapasztalja, hogy jószagú úrasszonyok csókolgatják a kezét, és jól táplát férfiak, zsebükben savval indulnak értük csatába. A képviselő urak és hölgyek kiestek az időből, és egy másik Magyarországot tanulmányoznak, hónuk alatt a Guccival.

Esélyük sincs megismerni a Teri nénnye gondjait. Kocsis Máté is kifejtette, volt kórházban, s mindent rendben lévőnek talált. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. – Ezt dudorászta, és ez is bizonyítja, hogy ezek egy másik kaszt, más érzésekkel és más fájásokkal, és az egyre szaporodó érinthetetlenek kínjait soha föl sem fogják, hacsaknem rájuk rúgjuk az ajtót. – Ezt azért gondoljátok meg, proletárok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum