Új-Türkiában nem ismerték a színeket az emberek. Egyszerűen nem volt módjuk találkozni ilyenekkel, mert a Párt a kedves vezető kilencvenkilencedik születésnapján betiltotta az összeset a feketén, fehéren és szürkén kívül, ennek viszont százhuszonnyolc árnyalatát ismerték, és mindre volt külön szavuk is. Erre akkor jöttek rá, amikor még régebben, a türk gyökerek felfedezése után azt is kiderítette a keresztényidomítási minisztérium, hogy az eszkimókkal is rokonságban állunk.
Ekkor vezették be a kötelező eszkimópuszit, a taknyos orrok összedörgölését, és azt is, hogy a vendéglátónak föl kell ajánlania asszonya bájait vendége számára. Ha nekik a hóra van száz szavuk, nekünk a szürkére lesz. Mondta a kedves vezető, s lett. De, hogy milyenek, azt jobb nem is tudni.
Ezt a feleség-felajánlást még helyeselték is a szaporulat miatt. Kicsit ellenkezett a kereszténység tanításaival, de megoldották, beiktattak egy ötödik evangelistát Töhötömnek tulajdonítva a szöveget, ezzel bizonyították, hogy az apostolok is magyarok voltak, akik persze a távoli sztyeppékről érkeztek szárított hússal a nyereg alatt, és kumisszal a bőr kulacsukban.
A türk beütés onnan is látszott, hogy a fényképeken, amelyeket a Riposzty nevű újság szemfüles fotósa készített erről a Töhötömről, ennek enyhén vágott szemei voltak, és kiugró járomcsontja, így kicsit hasonlított is a kedves vezetőhöz. Ahhoz az állapotához, amikor a nagy zabálásoktól akkora lett a feje, hogy már a szeme sem látszott.
Ekkor nevezték át az országot Új-Türkiának, hogy megmutassák a világnak gyökereiket és identitásukat, de senkit nem érdekelt. Amióta az egész országot pengés drótok ölelték körül, ki és bejutni nem lehetett, a madarak is csak szürkület után vagy nagy ködben, és puszta kíváncsiságból röpültek át a tiltott zónán, kockáztatva a légvédelem tüzét, és a vizesárkokban cirkáló anyahajókról felszálló vadászgépek levegő-levegő rakétáit.
Egyébként sem volt sok látnivaló a kerítéseken belül, romos stadionok, lepusztult, valaha működő gyárak, és kockakő mindenütt, aminek a monotóniáját olykor megszakította egy-egy fehéren világító kereszt. Sötétedés után mindent megült ezen kívül a félhomály, mert az egész országot a kedves vezető veje kandeláberezte be, de amúgy sem érdekelt senkit, már évek óta kijárási tilalom volt a migráncsok miatt.
Már senki nem tudta mi is az, gyerekek ijesztgették egymást, hogy elbújtak a sarkon, és a kis óvodás társaik elé ugrottak migráncs üvöltéssel, amitől azok vagy összeszarták magukat, vagy baleset történt, mert az Elit Óvodás Kommandóra kiáltottak rá, akkor viszont kaptak egy sorozatot a veséjükbe. Mégsem tudtak leszokni az ijesztgetésről, ez volt az egyetlen szórakozásuk ugyanis, pöttyös labdát, műanyag dömpert már nem gyártottak, mert minden anyagra szükség volt a határ őrzéséhez.
A színeket a kedves vezető kilencvenedik születésnapján tiltották be, mert a vén hugyost minden élénkebb ruha, minta a buzikra emlékeztette, akiket nem sikerült még teljesen kiirtania. Nem bírta megjegyezni azonban a szivárványzászló hat színét, ezért minden színt kiiktattak az országban, a gyomot szürkére festették, a fákat kivágták, és olykor eltakarták a Napot is, ha túl sárga volt. Betiltották a napozást, és fehérítő krémmel kellett kenegetnie magát mindenkinek. Akinek nem fekete volt a haja, be kellett festenie. Az öregek jól jártak az ősz fürtjeikkel, mert nem kellett annyit fodrászhoz járniuk.
Az ország zászlaja fekete alapon fehér fogaskerék, amelynek a közepéből szürke kereszt állt ki. Évekbe telt, de minden színt eltüntettek Új-Türkiából, az emberek kizárólag fehérrépán éltek, tejet ittak fekete kenyérrel, fekete kávét szürcsöltek, fehér retket rágcsáltak, és így lett teljes a harmónia, amikor egy reggel váratlanul beütött a ménkő.
A járda töredezett, málló betonját valaki vagy valakik az éjszaka leple alatt és a kijárási tilalom ellenére olyan színesre pingálták, hogy szúrta az emberek szemét, hasraesett rajta a napsugár, és mintha élet költözött volna a környékre ettől, amit hagyni nem lehetett természetesen. Fekete-fehér csíkos rabruhás hajdani tanárok, filozófusok és írók, akik bejárták a megfelelő utat – munkanélküliség, közmunka, kilakoltatás, hajléktalanság, börtön – festették feketére ezt a gyalázatot, miközben persze folyt a nyomozás.
Eredménytelenül, mert azt sem tudták kideríteni, a tettes vagy tettesek honnan szereztek be színes festéket, ami csak csempészáru lehetett. Ebből arra következtettek, hogy a Soros áll a bűncselekmény mögött, aki már százhatvankét éves volt, mégis csak azon járt az esze, hogy ezt a kis lángoktól öleltet eleméssze, vérét szívja, és nem eszkimókat, nem türköket, hanem másféle muszlimokat telepítsen be. Viszont egy sem akart idejönni.
Fél óra alatt eltűnt a flaszterról a gyalázat, és minden rendben lévőnek tűnt, amikor másnap reggelre szerte Új-Türkia nagyobb városaiban megjelentek a színek. Ezt a kihágást már a belügyminiszter vette kézbe, intézte, s mivel nem akart lebukni, hogy két hét alatt mégsem tett rendet, nem verte nagydobra, sőt, az Új türk harsona, az egyetlen napilap, és a T1, a központi televíziós csatorna sem számolhatott be az atrocitásokról,
Kuss volt, közben a vetőgépeket festékszóró járgánnyá alakították, és amint megjelent valahol egy ilyen csupaszín pacni, indult is a traktor, húzta a festékszóró vetőgépet, és seperc alatt rend is lett, monoton fekete-fehér volt minden. Járási szinten hoztak létre színelhárító irodákat vezetővel, helyettessel és titkárnővel, flottul mentek a dolgok, amikor a lázadás új szintre lépett.
Nyugat Alsó-Türkiában egy reggelre nem a flasztert, hanem az évek óta rohadó két padot színesítették ki az aljas gazemberek, de a traktorral nem fértek hozzá. El kellett tüntetni a gyalázatot, ezért hívták a helyi irodavezetőt, hogy nagy a baj, eláradt a gonoszság. Föl sem öltözött, a selyem hálóingjében sietett a bűnügy helyszínére. Nézegette balról is meg jobbról is, látta, hogy a vetőgép itt tehetetlen, ezért a fehérrépából származó mérhetetlen erejével és egy balta segítségével vágta olyan apró miszlikekbe, hogy a színe is eltűnjön örökre.
Ekkor viszont, amikor épp végzett, a hangszóró, amely eddig a kijárási tilalomra emlékeztette öt percenként az embereket, bugyborékolva megszólalt, és elkezdte mondani, hogy vágom a fát hűvös halomba, fényesül a görcse sikongva, és így tovább, teljes lett a káosz. De akkor sípszóra az Óvodás Elit Kommandó tagjai ugráltak le egy teherautóról, és szarrá lőtték a hangszórót, hogy csend legyen végre. És az is lett.
Vélemény, hozzászólás?