Ott állsz az út szélén

Koldustól nem lopunk. Állítólag szerepel ilyesmi a zsiványok becsületkódexében.

Ez az első tétel.

Magyarország kormánya, annak első embere, Orbán Viktor, illetve a kabinet csatolmányai, a minisztériumok, továbbá a csápok, a közigazgatás és annak dolgozói előre kitervelten és tevőleges részvétellel éhhalálra ítélik az ország lakosságának egy részét, és ezt végre is fogják hajtani. Minden bizonnyal szenvtelenül és a legjobb tudásuk szerint.

Ez a második tétel.

A munkalapú társadalomban nincsen helye a henyélésnek, még, ha önhibáján kívül dologtalan is az ember. Aki nem dolgozik, ne is egyék, sőt, forduljon fel mihamarabb, lehetőleg máma még. Ezt a bájos filozófiát vallja a kormányzó erő, amely fasiszta csürhe tovább akarja szigorítani a szociális segély feltételeit. Jövőre az a család, aki közmunkással dicskedhetik a soraiban, ilyképp érthető okból, akárha Dagobert bácsi, háton úszik az aranyban, minden bizonnyal a kukából szerzi be a vacsorát.

A szociális segély odaítélésekor ugyanis a jövő évtől a közmunkásként szerzett bér összegét számolják bele a háztartás egy fogyasztási egységre eső jövedelmébe. Eddig az FHT (foglalkozást helyettesítő támogatás) 22.800 forintját vették figyelembe, ez alapján dőlt el, hogy valaki jogosult-e a támogatásra vagy sem, biztosított-e a megélhetése vagy sem. Így viszont – ha az eddigi számítás helyett a nyolc órás közmunkás bér jelenlegi nettó 54.217 forintját vagy pedig a szakképzett közmunkások nettó 77.968 forintját veszik figyelembe – akkor alig marad olyan család, ahol a nem dolgozó felnőtt jogosult lesz a segélyre.

A szociális törvény értelmében a megélhetés akkor nem biztosított, ha a családnak az egy „fogyasztási egységre” jutó havi jövedelme nem haladja meg a 28.500 forintos nyugdíjminimum kilencven százalékát, vagyis a 25 650 forintot. A kiszámításnál az első nagykorú családtag 1 egésznek számít, de társa már csak 0,9, az első és második gyermek 0,8, minden további gyermek 0,7 egység. Egy négytagú család a szociális ellátás kiszámításánál például már csak 3,5 fogyasztási egységnek számít, és 89.775 forint alatt kell maradnia a bevételeiknek, hogy megkaphassák a szociális segélyt.

Hogy összefoglaljuk: ha papa, mama, gyerekek (2), csupa szív szeretet összesen, négyen kilencvenezer (90.000) forint havi bevétellel rendelkeznek, az már elég a NER szerint. Hol van már a havi negyvennyolcezerből meg lehet élni, már az is édes álom, rózsaszínű lányszoba és a gyönyörök kertje. Mindenesetre ez a tervezet nem nyilvános. Sőt, annyira titkos volt, mint az Endlösung, csak valami hülye véletlenül közzé tette, akinek nem lennénk a helyében, de ez legyen az ő baja.

Ez a harmadik tétel.

Lehetne ezt ragozni még ide meg oda, csak fölösleges. Emlékezhetünk, a NER népe milyen vicces kedvében volt, amikor fényességes padisahunk – a mai állapotához mérve még kamaszlánykorában – kijelentette, hogy „Senkit nem hagyunk az út szélén”. Jöttek itt a mókák, hogy nem ott hagyja, hanem belelöki, belerúgja az árokba a delikvenst, és ehhöz képest is tovább léptünk. A megoldás egyszerűsödött, ami szerint nem belelöki abba a nyüves árokba a panelprolit, hanem belelövi, belegéppuskázza zokszó, gondolkodás és szégyen nélkül. Csak előtte leveteti vele a cipőjét.

Ott állunk az út szélén feleim, és várjuk a halált.

És ez a végső tétel.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum