Barca

Az a helyzet, hogy igazából és voltaképp én nem is szeretem a focit, így tisztára Dávid Ibolya, ellenben indul a vonat nélkül, ha tetszenek emlékezni a legújabb kori magyar nácizmus első hullámveréseire. Olyannyira nem szeretem, hogy például most is, a nagycsöcsű horvát elnökös Vb-t sem figyeltem annyira, és az éjszaka soha véget nem érős, na, ugye EB-t meg még inkább, mer’ csak. A Barcát aztán viszont mégis, ebből fakadólag ki érti ezt az egészet?

Mert különös dolog a kajla emberi lélek, hogy hogyan esik szerelembe. Én például családilag predesztinált voltam a Fradira, és néztem is a Kékesen, de a rezgés elmúlt, tovasuhant, mint az első, ábrándos romantika, aztán ezek meg jöttek, ezek a katalánok. Nem villámcsapásosan és első látásra, hanem mondhatni úgy, olyan alapos ismerkedés, együttélés után, és már régen, Cruyff körül és Ronaldinho előtt, most meg pláne, mert nem lehet a szívnek parancsolni egyáltalán, ilyen csalfa az.

Viszont, mivel az ember NER-lakos, az is önmagából fakad, eleve elrendelt szinte, hogy máma meg, amikor az alattvaló a Barcelonáról ábrándol és mesél, nem Messivel foglalkozik, sem a kapafogú Suarezzel. És még csak nem is a Camp Nout fösti le szavakkal, vagy a Montjuicot, esetleg a Santa Eulália-katedrálist, mert a Sagrada Familiát úgysem lehet. Hogy szóval, ez ünnepi alkalommal, amikor szívem választottjáról irkálok, a mese mégsem róla szól, hanem Orbán Viktor anyukájáról illetlen felgondolásokkal.

Mert ilyen ez a NER, benne az élet csak káprázat, tűz imbolygatta árnykép a barlang falán, semmi sem igaz teljesen, illetve az egész egy ótvar hazugság. Az van, gyerekek, hogy most már, midőn a fülem lekonyul és a fogaim is lazulnak, továbbá reszket a térgyem kalácsa, egyszóval iramlok az ősök felé, oly kedves volt a szívemnek és a testemnek, midőn hosszú őszi estéken mint valaha a Kékesen a Fradit, úgy most a Philipsen a Barcát lehetett nekem nézegetni. Viszont most már nem.

Az úgy történt, ott kezdődött, hogy a parókakészítő, ez az Andy megkapta hozományba vagy jussba a kaszinókat, vele a TV2-őt csurig migráncsos reklámmal, és ebből a kettőből – meg még ki tudja miből nem – annyi pénze lett a szivarosnak, hogy csinált egy Spiler TV-t is, amely a sportot óhajtja hazafias nevelésre használni. Olyan cserkész-óvodásosan, mivelhogy a tévé ezeknél arra való, hogy uszítsák a bávatag népeket, ilyképp csesznek arra, mit kíván a magyar nemzet.

A magyar nemzet a sporttal foglalkozó tévétől azt kívánja, mivel ez a Spiler erőnek erejével megszerezte a La Liga – a spanyol láblabda bajnokság – közvetítési jogait, hogy akkor nézhesse, ellenben ezt a Spilert sehol fogni nem lehet. Mint egy hasonképp fölhorgadó honfitársam malíciózusan fogalmazott, maximum a Vajna Timike budorájában, sehol máshol. Úgyhogy épp forradalmi a hangulat, olyas felhangokkal, mint a netadó idején. Úgy látszik, ilyesmivel igen, éhező családok képeivel nem lehet kihozni a béketűrésből a NER lakosait, ami megint csak megfontolandó jelenség.

Viszont ez a Spiler TV nem bír megegyezni egy szolgáltatóval sem, hogy vegye be a kínálatába. Se Telekom, se UPC, semmi. A Spiler TV a NER-ben nem látható, se a Messi tehát és a kapafogú Suarez. Odavannak az őszi estéim, és rengeteg magyar családapáé is. Ezt azért mondtam így mellékszálként, mert mindenki meghülyült a családok éve alatt, és a kedvenc tusfürdőm sem úgy ajánlgatja magát, hogy férfiaknak, hanem az a neve, hogy Apu. Szinglik nem fürödhetnek vele, őrület. De ez csak mellékszál a Barcához képest.

Mert egy normális világban ez úgy zajlana, hogy egy sportcsatorna megpróbál minél több szolgáltatóval megegyezni, hogy minél több emberhez eljusson a műsora. Ez azért volna jó neki, mert a hirdető sokkal inkább hajlandó olyan sportesemény közben hirdetni, amit milliónyian látnak, szemben az olyannal, amit csak húszezer mókus. De ez nem normális világ, mint az tudvalévő. Ha ugyanis egy TV-csatorna akkor is megkapja a pénzt, ha a rosseb se hirdet náluk, mert senki sem nézi az adásokat, akkor ne csodálkozzunk, ha ez a csatorna nem törekszik megegyezésre.

Hogy így kicsesznek a férfinépekkel, annak az oka és indoka nem ismeretes. Feltehetnők, hogy így próbálják a nemzeti fodball felé terelni a figyelmet a ló nincs, szamár is jó alapon, ez azonban nem valószínű. Sokkal inkább, hogy a NER eszenciája böffent elő, a mindent bekebelezés, hogy az övé legyen, aztán a többi meg le van szarva. Ez lehet, csak ez öngól. Pár százezer emberrel kicsesztek megint, s ha most emiatt nem mennek az utcára (nem mennek), négy év múlva akkor is rájuk szavaznak.

Ez a titok, a NER vajákossága, hogy egyenként kúrnak ki mindenkivel, szinte már nincs olyan réteg, amelybe bele ne gyalogoltak volna, s ha összeadjuk a csalódott egyeseket, az jön ki, hogy tömegben meg imádják ezt az egészet. Ez pedig vagy ördöngősség, vagy pedig csalás. Más megfejtés nincsen, és ebbe legalább annyira bele lehet őrülni, mint a Barca meccsek hiányába. És mégis, hiába mondja az ember, hogy Orbán anyukája illetlen módban, minden marad a régiben. Sőt, egyre retkesebb.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
1 hozzászólás “Barca
  1. Yeti szerint:

    Sőt, az én anyám pitája!
    Ismételhetem most már jobb kiejtéssel a gyerekkoromban hallottakat. 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!