Orbán et. szeret téged

Péntekenként Orbán Viktor Mihály most már nem is kinyilatkoztat a Kossuthban, hanem látomásai vannak, és azokat közli. Alámerül a spiritualitásba, amelynek ormain Soros mitikus alakja vibrál a ködben, és hívogatón vonz a romlás felé, a végleges zuhanásba. Legalábbis ezt látja Orbán Viktor Mihály, mert vagy sok volt a reggeli házi főzésű a vejjel, vagy a Habony hozott neki titokzatos porokat a messzi Ibizáról.

Tegnap is ennek a Sorosnak a seregeivel harcolt a sisakjában, miközben óriási igazságok folytak elő a szájából, a gyomra mélyiből, a pörkütt és a félig rágott ubi emésztetlen masszája mellől. Úgy mondta, mint valami himnuszt, ráolvasást vagy kisdedes mondókát már, hogy: „Mi nem akarunk összekeveredni másokkal, jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk, meg akarunk maradni kereszténynek, kitartunk európai életmódunk mellett. Szeretetvallásra felépült kultúránk van, van ennek elég szépsége”.

Az ilyeneken aztán elgondolkozik az ember, mert nagyon eszesnek mutatja magát a kézcsókos nénik között Orbán et., és közöttük okos is, nagyon. Pedig lófingot sem mond, csak pufogtat szavakat, hogy keresztény, szeretetvallás meg kultúra. Ha az alattvaló nem érez zsigeri késztetést, hogy mindettől a porba hulljon, és onnan nézegesse az új isten püffedt pofáját, akkor, és csakis akkor, mint valamely matematikai tétel bizonyításakor, rájön arra, hogy hát, hülye ez. Bár nem nóvum a ráismerés.

Mindezideig a szerencsétlen menekülőktől a nyüves munkahelyét féltette, aztán az asszonyai lába közét, most meg a vallását, ami ugyan nincsen neki, de jól mutat az életrajzban. Nem tudható ugyanakkor teljes bizonyossággal, mit ért szeretetvalláson, ehhöz először a szeretet bozontos fogalmát kellene tisztába tenni, ami lehetetlen. Pláne miniszterügynök úr/et. esetében, mert bizonytalan, hogy a lóvén és a kirántott húson kívül vonzódik-e igazán bármi máshoz is.

Ha az egyházának a szeretetéről beszél, akkor meg is állhatunk rögtön. Ezt a fajta szeretet a görögök, akik meg Németh Szilárd tanítómesterei, agapénak, önkiürítő vagy isteni szeretetnek nevezték. Ilyenje Orbán et. egyházának egyáltalán nincsen. Legalábbis erre utal, hogy templomának ajtaján megjelenhetett a felirat, hogy a homlesszeket tilos etetni. Ennyit a szeretetvallásról, amiről tudnának mesélni az indiánok és más állatfajták is.

Sőt, és ugyanakkor elbeszélgethetnénk néhány, az inkvizíció által megagyusztált organizmussal is, akik a talpuk alól elősercegő füstbe fulladtak bele, és nem a szeretetbe. Igaz ugyan, hogy mindeközben élénken csókolniuk kellett a megfeszített totemszobrát, akinek a nevében a térdre csuhások, és egészen friss barátjuk, Orbán Viktor Mihály is kurválkodnak.

Nem tehetek egyebet, bevett szokásomhoz hűen Svejket hívom segítségül, hogy megmutassa nekünk a dolgok visszáját:

„…- Én szeretem az Úristent – jelentette ki a vallásos tábori lelkész, és elkezdett csuklani -, én nagyon szeretem őtet. Adjon egy kis bort. Én tisztelem az Úristent – folytatta aztán -, nagyon tisztelem és becsülöm. Senkit se tisztelek úgy, mint őtet.
Öklével az asztalra csapott, hogy az üvegek táncolni kezdtek: – Isten egy nemes jellem, egy emelkedett dolog. Ő minden ügyében a legbecsületesebben jár el. Ő egy napfényes tünemény, ezt senki se fogja kiverni belőlem. És Szent Józsefet is tisztelem, az összes szenteket tisztelem, csak Szent Szerapiont nem. Mert olyan csúnya neve van.
– Kérvényezhetné a névváltoztatását – jegyezte meg Švejk.
– Szent Ludmillát is szeretem és Szent Bernátot is – folytatta a volt hitoktató -, mert ő sok vándort megmentett Szentgotthárdban. Egy konyakosüveg van a nyakába akasztva, és úgy keresi a behavazott embereket.
A beszélgetés új irányba fordult. A vallásos tábori lelkész kezdett összehordani hetet-havat:
– Az aprószenteket is becsülöm, december huszonnyolcadikán van a napjuk, és a Heródest gyűlölöm. Mikor alszik a tyúk, nem kaphattok friss tojást.
Kitört belőle a nevetés, majd énekelni kezdett: – Szent Úristen, szent, hatalmas…”

Nem ragoznám túl itt a dolgokat, csak még viszautalnék arra a több mint négyszázezer honfitársunkra, akiket ’44-ben pár hét alatt a szeretetvallás élénk asszisztálása mellett raktak marhavagonokba. Ilyenkor, ha mosdatlan az ember szája, akkor olyanokat mond, hogy mindenki elmehet a szagos nuniba. Orbán et. meg főképpen a hülyeségeivel.

Ilyesmi szereteteken alpuló kultúrája van Orbán et.-nak, de, ha spengleri értelemben nézzük, akkor még az sem, maximum stadionépítésben manifesztálódó civilizációja van neki. Ez pedig, a civilizáció, a kultúrkör hanyatlásának jele, mint az tudvalévő, de ebbe ne menjünk bele alaposabban, mert a végén még elrémül az ember, ha meglátja, mire jutott.

Mintegy levezetésként ismerkedjünk meg azonban az advesa és a mettá fogalmaival. Ezek a buddhizmusban a feltétel nélküli szeretet jelentik, és a lekapcsolódásra utalnak, amelyek önzetlenné tesznek a mások jólétére vonatkozóan. Valljuk meg, ilyet Orbán et. nem ismer. Ő úgy szeret téged, mint az ő istene, aki a boldogulás egyedüli forrásaként az érte való rajongást jelöli meg. És helyben is vagyunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum