Függöny mögül

Rékasi Károly fiát – Rékasi Zsigmondot – elkezdte a NER piszkálni, basztatni mintegy. Elvitték neki a számítógépét, mert minden bizonnyal benne van a Soros-terv végrehajtásának forgatókönyve, meg még nyolc migráncs a klaviatúrában.

(Egyébként nem értem én, hogy miért valakinek a fiaként kell meghatározni a gyereket, aki önálló entitás, már rajta van a listán, mint bimbózó forradalmár. Németh Szilárd sem az apukájához viszonyítva olyan, amilyen, hanem saját erőből és saját jogon. De ez most mindegy.)

Négy rendőr kellett a számológép elcipeléséhez, akik kivárták, hogy a veszélyes alak ne legyen otthon, csak a mamája, és akkor foganatosították az izmozást. Majdnem az egész tegnap ráment arra, hogy mi bántja számítógépileg a hatalmat, amikor a Zsigmond szemtől-szembe küldte el őket az anyjukba, nem e-mailben.

Délutánra az is kiderült, nem a diáktüntetés miatt (dehogynem), hanem valami ködbe vesző graffitizés okán nyomoznak a kölök ellen, mégpedig október eleje óta, de az a rohadt gép épp most vált érdekessé. És reggel kellett menni érte, ez a divat, nem az éjszakai elhurcolás.

Mindeközben pedig Orbán Viktor nem ment el Davosba, a Világgazdasági Fórumra. A külügyesét küldte maga helyett, a kiskakast, feladva annak a lehetőségét is, hogy Trumppal szelfizhessen egyet, ahogyan az nála szokásban van, ha nagyszerűségét és fontosságát óhajtja demonstrálni.

Azt hihetnéd, drága olvasó, hogy ennek a kettőnek az ég egy világon semmi köze nincs egymáshoz, pedig de. A közös nevező pedig a szaros gatya, és a gyávaság minősített esete. Most még gondolkodok, hogy paranoiás diktátor vagy beszari kókler-e Viktorunk, szerintem a kettő gusztustalan elegye, de a végső döntést meghagyom neked, drága olvasó.

Davosban ott volt a Sátán, tehát Soros is. Összefuthattak volna ezek ketten, és a mi vezérünk nem azért maradt itthon, mert attól félt, hogy az ősellenséget a végvári vitézek vehemenciájával aprítja miszlikbe a messzi hegyek között, lószart. Előfordulhatott volna, hogy esetleg a szemébe kell néznie annak az embernek, akinek a jóvoltából nőtt ilyen szép nagy hülyévé.

Ez, ugye nem megy, ilyenhez gerincet rendelt az orvos, olyan jószág meg sajnálatos módon nincsen hősünk birtokában. 2015-ben is a függöny mögül kukkolta az ország házában, hogy ellenzéki képviselők őt szólongatják.

Szóba nem áll senkivel, aki esetleg a fejében gomolygó ködökön kívüli valóságra emlékeztetné. Remeg ott, ahol nincs burok, kezet csókoló tömeg, és „Szeretünk Viktor” táblákat limbáló mókusok. A Cinege utca zárva, golyóálló az ing alatt, újságíró odébbtolva, kényes ügyek titkosítva, elhallgatva, emberek kitiltva, etc. Ez az alak oda nem merészkedik, ahol nem ő szabja a szabályokat, megvan az érinthetetlen burka (nem olyan), és innentől tényleg indifferens, mit beszél.

Lényegtelen hagymáz csupán a reszketés birodalmából, és itt érkezünk el megint a Zsiga gyerekhez, vagy Gulyás Márton festékhajigálásához, meg a Kétfarkúak járdapingálásához is. Ezek kívül esnek Orbán komfortzónáján, tehetetlen velük szemben a hazudozással, persze, hogy rájuk küldi a fogdmegeket.

A Rékasi gyerek is ilyesmit fogalmazott meg, amikor ezt mondta: „Mi nem csak valami ellen adunk hangot, hanem igyekszünk összehozni az embereket, és csökkenteni az apátiát. A diáktüntetésen is pont erről beszéltem. Nem tudom, miért minket tartanak a legvadabb célpontnak, de mi decemberben például adománygyűjtést szerveztünk, én a saját pénzemen mostam ki a kismackókat.”

Ez a mackómosás, ez aranyos, és azt is jól mutatja, mitől bújik függöny mögé a mi kezdő diktátorunk nagy beszarásában, viszont ettől nekünk egyáltalán nem lesz jobb, sőt, egyre rosszabb lesz. Mert a paranoiák késztetik aztán az eszementeket vérengzésekre, mint azt a történelem már számos esetben megmutatta. Akkor most mi legyen?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum