Özv. K.-né, Manyi néni, nem volt egy partizán alkat, meg forradalmár sem soha. Ugyan nem vak komondoros, de azért magyaros idillben pörgetett le az urával olyan negyven évet, mígnem Abadonna le nem vette a szemüvegét neki, vagy a mája ment össze, ez is lehet, nem tudható bizonyosan, de mindenképpen elvitte az ördög. Ez ellen már nincs mit tenni. Kampec dolores, ahogyan az öreg paraszt mondja a bajszát pödörve.
Manyi néni addig sem túl érdekes élete a temetés után még lehangolóbb lett, és percre pontos. Úgy működött, mint egy kakukkos óra, reggel, dél, este, tavasz, nyár, tél. Az egyre gyorsuló időben apró megállókat jelentett Margit, a szomszéd özvegy, a valaha volt zenetanár, aki göcsörtös ujjaival már a cipőjét sem tudta megkötni, nemhogy zongorázni, a lelke finomsága ettől viszont még hatalmasabbra nőtt.
Manyi néni azért elviselte minden nap déli tizenkettő és délután három között, és csak azért, mert addigra minden elképzelhető munkát elvégeztek a lakásban, és mindkettőt az a veszély fenyegette, hogy a tompa délutánokban szeletenként őrülnek meg, és észre sem veszik, hogy rajtuk röhög az egész utca.
Így volt ez azon a napon is, amikor a zúgó hőségben egyszer csak megcsörrent a telefon, amitől porfelhő emelkedett ki belőle, mutatva a magány hatalmát. Azóta nem volt használatban, amióta az utolsó kondoleáló hamis hangja is el nem halt benne, tehát ide, s tova ezer éve talán, vagy még több. Megrezzentek az öregasszonyok a váratlanságtól.
– Mi a rosseb. – Cihelődött Manyi néni a jószághoz, felvette, kifújta belőle a halott legyeket és szúnyogokat, aztán kapcsolatot teremtett a falakon túli világgal. – Ki van ott? – Kérdezte, és Margit is érdeklődött, hogy hát ki is lehet az. – A Fidesz. – Mondta Manyi néni, és elkerekedett a szeme. – Hangosítsd ki, hangosítsd ki! – Kérlelte a széplelkű hajdani zenetanár, és Manyi néni megnyomta az a rohadt gombot. Ilyeneket hallottak:
„…Azért hívom, mert önnek is tudnia kell, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke megsértette a nyugdíjasokat. Azt mondta róluk, hogy szennyvíz folyik a szájukból, magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, és trágárul ordibálnak. Ez felháborító! A Jobbik szégyellheti magát! Nem először fordítanak hátat az időseknek, nem először sértegetik őket. Vona Gábor kijelentése csak a legutóbbi példa. Ne felejtsük el, emlékezzünk erre, amikor majd szavazunk! Köszönöm, hogy meghallgatott…”
Aztán csönd lett nagyon. Margit látta, hogy Manyi néni arca elfehérül, illetve fehérebb nem lehetett, inkább olyan opálos-viaszossá vált, a szemei pedig fennakadtak, hogy szinte ördögűzőt kellett hívni hozzá a ráereszkedő hártya miatt. Száját pedig hatalmasra tátotta, és Margit csodálkozott, hogy nem esik ki a protkója. De valami csoda folytán a helyén maradt, hogy olyan cifraságoknak engedjen utat, amilyeneket csak vajúdó cigányasszonyoktól lehet hallani.
– Telefon? Telefon, mi? Hogy szakannátok meg a telefonálásba’, rogyna rátok az ég, csapna belétek az istennyila, mocsadékok, szartúró bogarak! – Margit vetette a keresztet buzgón, és de… Manyi, hát…, sóhajokkal igyekezett megállítani az áradatot, és elkerülni egyben Isten haragját is, de nem volt menedék, Margit nénit tényleg megszállta a sátán, csak ő lehetett. – Az uram rokkantját elvenni? Leveleket irkálni? Nyugdíjat emmejé’ cseszd meg. A drága Tóth doktor is elment, elüldöztétek, itt döglök meg, nincs, aki gyógyszert írjon, de minek is, ki váltja azt ki, he? Stadion? Migráncs? Kenyérvégem van a spájzban, cseszd meg. A cipőm lerohad, éppen, hogy éhen nem döglök, ki szégyejje magát? Ki? – Karjait felemelte, mint valami másodosztályú próféta. – Szavazzon rátok a radai rosseb.
Amilyen hirtelen jött a vihar, azonmód tűnt el egyszerre. Manyi néni amazonból reszketeg öregasszonnyá vált újra. – Mit főzöl Margitom? Nekem van tegnapról egy kis paprikás krumplim. – Ezt mondta, Margit nézett rá bambán. – Tudod, hogy ezt nem hallotta senki? – Kérdezte az áradatra utalva, de Manyi néni már el is felejtette a lelke sötétjét. – Láttad tegnap a híradóban ezt a Németh Szilárdot? Milyen föss ember. – Ilyet delirált, Margit pedig csodálkozott, hányféle világ van a Földön. – Egy kis grenadírt csinálok. – Ezt motyogta Margit, és a rend végleg helyreállott. Csak a telefon sípolása hallatszott, mert Manyi néni elfelejtette visszatenni a kagylót.
Vélemény, hozzászólás?