Órák, standok, trogloditák

A fizika tanulmányozásából tudhatjuk, hogy világunkat szigorú törvények irányítják, s mindebből az a következtetés fakad, ahogyan a múltat, úgy a jövőt is teljes bizonyossággal le lehet írni. Nem akarok senkit megriasztani, de mindmeghalunk. Viszont addig nem ártana egy csöppet élni is.

Ennek a vágynak tesz keresztbe a jelenleg bennünket uraló sötét erő, amelyet fideszkdnpnek neveznek, és arról ismerszik meg, tagjai úgy döntöttek, hogy gazemberek lesznek. Ezért jó úttörőként úgy is élnek, hogy méltóak legyenek a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára.

Azt a gólemet, amelyet legyártottak, nem egyszerű lebontani, ennek egyik útja, ha fityiszt mutat neki az ember, szivárványosra pingálja a járdáját, vagy órákat ragasztgat mindenhová. A monstrum ilyenkor tehetetlenül toporzékol, mert szokva van a trogloditákhoz.

Ilyen barlanglakó lényekké óhajtja átnevelni az alattvalókat, és amikor szembe találkozik a homo ludens-szel, képtelen vele akármit is kezdeni, mert ő az agytörzsi lényekhez szabja működését, és, mint kitetszik, mindent meg is tesz, hogy alattvalóit olyan sötétségben tartsa, amelyben maga is leledzik.

Kies országunk azon lakói azonban, akiknek nincsen piros pötty a seggükön, nem bírnak magukkal. Békés Gáspár is ilyen, aki az órás akció élharcosa, és már kiáltványt is közzé tett, mondván:

„A tér-idő kontinuum újra veszélyben! Csak mi, időpolgárok tudjuk megmenteni! Mindenki hozzon legalább egy órát, és ragasztószalagot, celluxot! Készítsünk közösségi installációt a térből! Az idő szabadsága alapvető, álljunk ki érte, álljunk ki a jövőnkért! Az Idő legyen veletek!”

Alakulnak a szabadság apró körei, és mindezekkel a gólem képtelen akármit is kezdeni. Nem vízágyúzhatja le az órákat, TEK-es tankot sem küldhet ellenük, mert röhejessé válna, és bármennyire is avas szagúan ostoba, ezt még ő is érzi. A szabadság ugyanis olyan, mint az élet.

A legváratlanabb és legképtelenebb helyekről tör elő, mint a medveállatka, aki fölbukkan homokdűnékben, mocsarakban, gleccserekben, kőfalakon, háztetőkön, óceáni üledékekben, hőforrásokban, radioaktív hőforrásokban, forró kénforrásokban, jég alatt, tengerparton, tengerben és édesvízben. Ő tényleg ott van minden kilométerkőnél.

Így buzog a sorosbérencekben – akik nem az új egység tagjai, vannak tehát cirka hétmilliónyian – az a vágy, hogy ne pofázzanak már bele az életükbe mindenféle talpasok, némethszilárdok és egyéb létformák. Ezt az elemi ösztönt jól mutatja a Momentum sikere is.

Hogy egymás sarkát tapodják a standjaiknál a népek, az már régen nem a nyüves olimpiáról szól. Ha a nyomoroncok fülkeforradalomnak nevezték a választási csalásukat, akkor ezt a mostani szignózási vágyat bízvást nevezhetjük stand-forradalomnak, bár ez elég hülyén hangzik.

Mindenesetre cezúrához értünk. Sheldonunktól tudjuk, hogy determinisztikus világban élünk, az embernek azonban van szabad akarata. Szükséges a táplálék bevitele, oxigén a sejtek működéséhez, és a salakanyag ürítése, minden más választható. Éppen most dől el, hogy kiből lesz barlanglakó, és kiből pillangó Süsü orrán. Szabad szappanozni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum