Tállai saga – Az a kép minden pénzt megért

Tállai András NAV elnök, a Marietta Teljes Értékű Életéért Alapítvány kuratóriumának elnöke, futballklub elnök-tulajdonos valamint átadásügyi zenebohóc valaha nagyon kedves gesztust gyakorolt miniszterelnök úr felé, amikor megajándékozta őt egy föstménnyel.

A műalkotás a kedves vezetőt Puskás Fröcsi (by: Végh Antal) társaságában ábrázolja, és a „Két sportbarát” címet viseli. Ez a mű szépen illeszkedik legújabb kori művészettörténetünk vonulatába, gondoljunk csak Torgyán úr freskójára, továbbá Kerényi úrnak az alapszarba rendelt képeire a teljesség igénye nélkül.

Tállai András politikai pályája akkor emelkedett éteri magasságokba, amikor hogy, hogysem, a Fidesz-be lépett bele, mint aki halkan. Momentán épp NAV elnök. A történet azért ugrott be, mert mindeközben a mezőkövesdi csodacsapat tulajdonosa is ugye, aki alakulatot – az ínyencek kedvéért – most Pintér Attila, bukott szöv. kap. tolódtatja a pompastadionban.

tallaiÉs itt jutunk el a kályhához. Tállai András NAV elnök az általa felügyelt közpénzből folyamatosan kapja a dellát miniszterelnök úrtól az ő csapatára. A summa most épp egymilliárdnál tart. Ám ez nem elégséges, szállodája is lesz a stadionnak, amely a közbeszerzési értesítő szerint másfél milliárdba fog kerülni.

Jobb helyeken, amilyen Magyarország már sosem lesz, az adóhatóság elnöke nem igazán szokott pénzt kapni a miniszterelnöktől, mert ezzel függetlensége, vagy mi a rosseb veszik oda. Igaz, ez régebben sem volt másképp. A régebbi szép időkben, még a „G” nap előtt Simicska Lajos APEH elnökként a „hosszú bájtok éjszakáját” prezentálta édes gazdájának – némi székházpénzek elvarázslására -, most meg van, ami van.

Azt a rendszert, ahol a jobbágyok némi ellenszolgáltatásért kapnak ezt-azt az uraságtól, hűbéri rendszernek nevezzük, igaz, a nagyúr önkénye aztán le is csaphat, lásd Simicska sorsát. Tállaira nem tudni, mi vár, egyelőre önti bele a pénzt a nagyúr.

Ez a feudális rendszer hátrányokkal is jár azonban. Olyanokkal, hogy a hűbéresnek fingja sincs arról, amivel megbízták, mint most Tállai úrnak az adóügyekről. Jól példázza ezt az az interjú, amelyben arról kérdezték a NAV elnökét, mért kerül a nyugdíjasok választási tízezre tizenötezerbe. Íme, a csoda:

atad„HírTV: A miniszterelnökség azt mondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium tudja majd megmondani, miért jön ki tizenötezer forintra egy tízezres Erzsébet-utalvány. Mit lehet erről tudni?

Tállai: (hosszú csend) Mi a kérdés?

HírTV: (Kérdés megismételve.)

Tállai: Úgy gondolom, hogy a kormánynak joga eldönteni, hogy most tízezer forint vagy tizenötezer forint. A kormány ülésén fog megszületni, hogy ez az összeg mennyi lesz. Ha a Miniszterelnökség ezt javasolja, nyilván megvitatja a kormány. Így van?”

Ez is minden pénzt megér. Viszont az inkriminált kép nem, az ugyanis ingyenbe’ volt Tállai úrnak. Az alkotó Járó Ferenc mezőkövesdi nyugdíjas, aki régóta ismeri az államtitkárt, korábban együtt fociztak, ezért haveri alapon alkotott. Látjuk, mit fialt a műalkotás Tállainak, hány milliárdot. Járó Ferenc pedig megkapja a tízezrét karácsonyra, ami tizenöt. Viszont, hogy mért, azt titok lengi be elnök úr tudatában.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum