Sorosbérenc plébános

Körmenden Németh Zoltán plébános – engedve a kommunista pápa, és az eddig besorolatlan Jézus tanításainak, aki mindjárt megszületik megint, és ennek majd Orbán Viktor a fája mögül kukucskálva örül nagyon – befogadott a közösségi házba tizennégy menekültet, nehogy ott fagyjanak meg a szomszédjában neki.

A Jézus születésére szintén készülő, szívükben szeretettel eltelt, templomba járó honfitársaink emiatt őt sorosbérencnek nevezték. Ezen kívül ateista mocskok ajánlották fel segítségüket, és az egész rohadt Magyar Katolikus Egyházból egyetlen püspök biztosította támogatásáról a plébánost.

Aztán még tizenévesek akartak találkozni a szerencsétlenekkel – akik között egyébként keresztények és baptisták is vannak -, és a fiatalok óhaja teljesült. Kérdésünk az volna, hogyan végzi a keresztényüldözési hivatal az ő munkáját, ha a plébánost ebbéli tevékenysége miatt a francba kívánják.

g-4A plébánosban kétségek támadtak ezek miatt: „Lehet, hogy rosszul végzem a dolgomat, akkor viszont el kell gondolkodnom, hogy esetleg lemondjak ennek a plébániának a vezetéséről” – mondta. Itt tartunk most, és éppen itt tart Magyarország is a XXI. században.

Tartok tőle, hogy a plébános nem sokáig marad a hivatalában. Az alapmicsodát módosítani már nem kell, a húszmilliárdért végrehajtott agysejtcsere a végéhez érkezett, megteszi ez a derék nép magától is, amit abban rögzíteni óhajtottak a nagyságosék és nagyságosok.

Nem árt ennek okán föltérképezni, hová is jutottunk a rezsim hat és feledik esztendejében. Az idegengyűlölet kipipálva, a lebutítás beikszelve. Most következik majd az, amikor a maguk fajták a magunk fajták vérét óhajtják hörbölni. Ezt már egyszer közzétettem, de idekívánkozik, mert mutatja kies hazánk szellemi és erkölcsi züllését.

„Te erkölcsileg a László Petra körme alatt lévő piszokhoz sem érsz fel, és ígérem, amint rend lesz ebben az országban (idő kérdése, és rend lesz…) egy népes szíriai családdal fogom összeköltöztetni a feleségedet és a gyerekeidet. Minden be lesz kamerázva, és Való Világ módjára, élőben nézheted majd a kálváriájukat. Aztán pár hét múlva, mivel Ők valószínűleg nem tehetnek arról, hogy te hülye vagy, Őket kihozom, és téged raklak be a vadak közé. Kicsit hagylak “megbarátkozni” az agyon ajnározott kedvenceiddel, majd miután a végbélnyílásod már kellően tág lesz, megkérdezem, hogy mi a véleményed erről a “szerencsétlen, polgárháború által üldözött, sokat szenvedett, de alapvetően szeretetre méltó” népről. De ne reménykedj! Téged nem hozlak ki…”

Tessenek figyelmezni erre a mondatra: „ígérem, amint rend lesz ebben az országban (idő kérdése, és rend lesz…)” Nem érdekel a fenyegetés, amelyet tartalmaz, csak kíváncsian várom a rend újabb stádiumát, mert már az is elég volt, amit eddig tapasztaltam, és amit rohadtul unok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum