Semjén és a szobrok különös története

Tegnap a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint a történelemben, de leginkább annak interpretálásában oly igen járatos Terror Háza főigazgató, Schmidt Mária celebrálásával fölavatták Budapesten azt, ami már úgy hiányzott, akár egy falatka abrak, tehát IV. Károly, utolsó magyar király mellszobrát.

Abban a korban, amikor oktatásunk kiemelt célja, hogy jó kereszténnyé dresszírozza a gyerekeket, ez az aktus szükségszerű, kikerülni lehetetlen. Boldog IV. Károlynak a bigott katolicizmuson kívül egyéb érdeme alig is volt. A békét óhajtotta oly igen nagyon az első világégés forgatagában, jelölik ki nagyszerűségének indokát a tényeket ezúttal is alternatívan kezelő mai okosok.

20161128iv-karoly-mellszobranak-avatasi-unnepsege36Holott IV. Károly a Habsburg házat, következésképp a saját valagát óhajtotta védeni. 1917 tavaszától valóban különbékére törekedett, és ezért: a minisztertanács januári ülésein elfogadta azt a minimális programot, miszerint kizárólag a Monarchia területi integritását és a szerb uralkodóház leváltását tekintik a háború céljának.

Amikor 1916 decemberében Budapesten megkoronázták a friss szobrost, Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich névre hallgatott, és a következő címeket viselte:

„I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb, Kún és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem stb. királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szilézia, Modena, Párma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Trieszt, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura”

Mindettől még kaphat szobrot máma a „polgári” kormánytól, a gondok azonban ott kezdődnek, amikor el kell dönteni, kit is tiszteljen benne a kései utókor, mert a történelem útvesztőjében végleg elvesző Semjén fémjelezte banda mindehhöz nem ad kristálytiszta útmutatást.

A mai Habsburg restauráció fölött bizonyosan örömmel lebeg – csak úgy szőrmentén – a kivégzett Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc, Nádasdy Ferenc, meg még Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, és továbbá az aradi tizenhárom vidám szelleme. Petőfit most hagyjuk is.

orban-szobor-dontesAztán, hogy érdekesebb legyen, a most megszoborolt hős nevezte ki Károlyi Mihályt – aki annyira patás ördög, hogy elűzték az alakját a a Kossuth térről -, Horthy kormányzó pedig – aki az új viszonyítási pont – kétszer is kihajította Károlyt az országból, másodjára fegyveres erő segítségével. Ettől a katyvasztól a mai kor egyszerű gyermeke végleg összezavarodik.

Hősünk ugyanúgy szerencsétlenkedett a háborúból való kiugrással, mint a később őt elűző Horthy huszonhét évvel később. Már 1917-ben suttyomban tárgyalt Clemenceauval, neki ígérve Elzász-Lotaringiát, aztán, amikor ez 1918-ban kiderült, és II. Vilmos leordította a fejét, behúzta fülét és farkát, aztán jött, aminek jönnie kellett.

Mindettől kaphat még szobrot persze, csak be köll vallani, hogy érdeme annyi, mint azt Semjén úr volt szíves kifejteni, hogy hitvalló királyaink listája lett teljes vele. A tornasort Szent István nyitotta meg, Szent László folytatta, és Boldog IV. Károllyal vált egésszé az oltárkép. Méltán lehet büszke a magyarság uralkodóira – fejtegette a fővadász.

Mindebből kitetszik, hogy a szoboravatás nem a történelmi személynek szólt, hanem csak újabb totemavatás történt, amely műalkotás előtt a mai honpolgár kételkedés és remegő tisztelet mellett leborulhat. Ez nem semmi, de a XXI században mégis kevéske, Semjénnek azonban megteszi.

jaVisszatérve azonban a szobrok sanyarú magyar sorsára, Orbán helyettese szerint a komcsik alatt mindazon szobrok és emlékművek sorsa megpecsételődött, amelyek az elszakított területekre emlékeztettek, a 19-es kommün áldozatainak állítottak emléket vagy a történelmi Magyarország vezetőihez voltak köthetők.

Így elnézve pedig, a mostani keresztény kurzus alatt mindazon szobrok és emlékművek sorsa megpecsételődik, amelyek nem illenek bele az új egység zavaros eszmeiségébe, s hogy a példákat ne soroljam vég nélkül, csupán szegény József Attilát hozom ide, akit odébbtosztak, pedig keresztényibb volt mindahány mai kóklernél, de Semjénnél hóttziher.

„Nem emel föl már senki sem,/ belenehezültem a sárba./ Fogadj fiadnak, Istenem,/ hogy ne legyek kegyetlen árva./ Fogj össze, formáló alak,/ s amire kényszerítenek engem,/ hogy valljalak, tagadjalak,/ segíts meg mindkét szükségemben.” Arra kérném a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes urat, hogy erre varrjon gombot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum