A halál oka: kontroll p. e.

Vakarásos sérülés. Ezt mondta a magyar egészségügyben egy magyar asszonynak egy magyar sebész a mellében kellemetlenkedő rákra, majd szó nélkül kezébe nyomta a zárójelentést, amelyben utasításként az szerepelt: „kontroll p. e.”. A beteg később, ahogyan az a magyar egészségügyben manapság szokásban van, belehalt az örömökbe, mert nem ment vissza az orvoshoz. Nem tudta értelmezni ezt a „kontroll p. e.”-t.

Most, hogy már régen a föld alatt van, a bíróság ötmillió forint kártérítést ítélt meg a családjának, mondván, a beteget nem megfelelően tájékoztatták. A „p. e.” azt jelenti, panasz esetén. Tegye föl a kezét, aki, midőn távozik a rettegett rendelőből, erre gondolna, és főleg úgy, hogy a bíróság szerint az asszony „egyszerű” volt. Tán azt sem tudta, mi a fene lehet az a kontroll. Esetleg azt mondták volna neki: ha rosszabbul van, jöjjön vissza, még élhetne. Talán, egy kicsikét.

licetus2Ez az ötszavas mondat egy másodperc csupán, de nem hangzott el. Most ezért az Orbán a hibás? Nem közvetlenül, sőt, még a Gyurcsány sem. Aztán meg mégis, mert a mindenkori elitek alakították ilyenné a rendszert, amely érzelem-mentes robotokká tette a népeket, és amelyben az orvosok sem élnek burokban. Odavetik, hogy „kontroll p. e.”, amivel a munkát elvégzettnek tekintik, akárha gépjármű volna a beteg, és azt írnák, olajcsere elvégezve, aláírás pecsét, slussz. Tessék közlekedni az életveszélyes világban. Így mennek itt a dolgok.

A XVIII. században, amikor Mária Terézia azt iktatta törvénybe, hogy csak végzett orvos gyógyíthat, akkor is baj volt. A magyar egyszerűek nem értették a doktorok nyelvét már régen sem, így a laikus gyógyítókhoz fordultak, mert bennük bíztak, akik az ő nyelvüket beszélték. Emiatt szaporodtak a boszorkányperek, amitől ugyan a népeknek nem lett jobb, ám a kuruzslást ki lehetett szűrni. Máma a Kúria dönt, mert a beteg most sem érti, mit hablatyol össze a doktor, aztán emiatt meghal csöndben.

Harmincöt évvel ezelőtt a katonaság elől iszkolva az idegosztályra menekültem, hogy bevonuláskor legyen egy klafa zárójelentésem, mert a jövőben nem volt érkezésem fogkefével klozettet pucolni férfiasan, keményen. Sikerült a mesterterv. Amikor elbocsátottak, hogy menjek Isten hírével a laktanyába, ilyenek szerepeltek a papíromon, hogy: neurosis depressiva suicid késztetésekkel, meg, hogy a mai napon emittálnak. Tisztára boldog voltam, mert értettem a szabadulólevelet, ezt akartam, és bújtam a szakirodalmat.

doktorschnabel_430pxA katonaorvos, mint valami pestisest, úgy zavart haza, amitől ördögi vigyor kerekedett a szájamon. Viszont így visszagondolva, ha valaki valóban a rám aggatott kórismével, és az orvosi szöveg ismerete nélkül bandukolt volna ki a kórházból, lehet, hogy pár nap múlva két pofára tömi magába a nyugtatót valóságos suicid szándékkal, mert tényleg unja már ezt az egészet. A drágalátos hozzátartozók meg csak ámultak volna, akkor ez hogy. Mindez hányszor játszódott le így más, nem ál-betegekkel, már soha nem tudjuk meg.

Szerencsém volt, mint ahogyan harminc évvel később, tehát pár évvel ezelőtt is, amikor fél évig vizsgálgattak tudós doktorok, hogy mér’ imbolygok a nagyvilágban lépegetve. Kaptam egy rakás papírt a végén, és nem kellett szótáraznom, mert az otoneurológus, midőn visszaadott a mindennapoknak, így összegezte a dolgot: hamarosan lábra sem tud állni, egyen sok „B” vitamint. Ez világos beszéd volt, így, amikor hajnalokon a boltba szuszogok és támolygok, tudom, hogy ez van, egyszer majd megdöglök a székben ülve.

Ez a szegény asszony viszont annyit tudott meg csupán, hogy ne vakarózzon, mert megvastagszik a mellén a bőr. Attól érzi azt a csomót. Lehetne mélázni, a sebész hibázott-e, hogy csak ránézett és diagnosztizált, de egyáltalán nem érdemes. A magyar egészségügy annyi gyalázatot produkál Mária Terézia után háromszáz évvel, hogy ez az egy eset alig is veri ki a biztosítékot. Viszont, mint azt a kormányzó erőtől tudjuk, minden a lehető legnagyobb rendben van benne. Igaz, hogy fogy a magyar, ezért a koton mellőzését javasolják, különben meg Isten adta, Isten elvette. Ősi magyar bölcselet ez, nemigaz? Nem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!