Távol Afrikától

Minden kiderült. Hogy mért vagyok én annyira veszettül nyomorult Mária országában, meg hogy mért érzem magam olyannak, mint aki csak idecsöppent valahogyan Viktorföldjére, de nem igazán látják szívesen. Bár vannak így még kábé nyolcmilliónyian, az én helyzetem azonban teljesen egyedi, orvosi eset, mondhatni. Nyomoronc őseim migráncsok lehettek, akik valamikor az idők kezdetén még nem motorcsónakkal, és nem csempészek által, de fatutajon érkeztek ide, és vártak riadtan.

ősökHogy nem érted én nyájasom? Magam is nehezen ocsúdok most, hogy lebuktam, akárha a Balázs showban rántották volna le rólam a leplet, legalább annyira csupasz vagyok, és most mindent meg is magyarázok, de azonnal. Elképesztő egy képződmény ez az internet. Kinyitja a nagyvilágot, a jelent, a múltat, valamint – ha nem vigyázunk – a jövőt is. Találtam egy lapot rajta, ami olyat tud, hogy kettéáll a füle tőle a delikvensnek.

Annyit kell tenni vele, hogy a manus beírja a becses vezetéknevét, entert nyom, és ő legott megmutatja, mennyien, és hol senyvednek szerte a Föld kerekén ezzel a betűsorral, ami ők maguk volnának. Én magam tegnap tapasztaltam meg a csodát. Remegő ujjakkal, mint aki tilosban matat, a megfelelő rubrikába plajbászoltam a megfejtésre váró betűsort, ami így mutat: komondi. Ne tudd meg, én nyájasom, mit dobott a gép, ezért persze, hogy elmesélem, csak figyelj!

Magyarországon – állítólag – 229-en élnek ettől a névtől sújtva, a nagyságos USA földjén 2, Kenyában 2, a Cseh Köztársaságban meg 1 ilyen mókus akad. Ámde, és pláne, 6870-en virulnak komondiként na, hol? Burkina Fasoban vazze! Köpök, nyelek, de nem tudok. Innentől más a világ, semmissé válnak a családi legendáriumok is, amelyek arról szóltak, hogy a gyökerek a Kamond nevű településre utalnak nem messze, Veszprém megyébe, ugye. És itt lett volna valami gróf az ük-ük – mintha Hans Castorp volnánk, de ez most lényegtelen -, aki valamely őrült kártyapartin veszítette volna el a családi birtokot.

burkina fasoÉs semmisé válik az a mese is, ami pedig igaz, hogy atyai dédapám még kamondi lett volna, ám a nagyapámat elanyakönyvezték úgymond, így lettünk mi ilyen félsódéros, sehová nem tartozó komondiak. Mindez, mint valami rossz kártyavár omlott össze az internet szörnyű súlya alatt a tegnapi zord felismerésben, és mégis jól van ez így. Az emberiség bölcsője Afrika, és most kiderült, hogy a komondiaké is. És még jobb, mert büszkeséggel töltheti el nyamvadt szívemet, hogy közelebbről meg épp Burkina Faso eredésem helye. Ez ugyanis moré és dioula nyelveken azt jelenti: becsületes emberek országa.

Hogy ez így napvilágra került, hogy csak szórvány vagyok Európában, rokonságom pedig a Volta folyó, és nem a Gyöngyös partján éldegél, magyarázatot ad sok mindenre. Hogy mért üvöltetek oly szívesen – mindenki agyára menve – a zenegépből épp Rokia Traorét, vagy Boubacar Traorét mondjuk, vagy andalodok Cesaria Evorára alkalmasint. Hát a lelkem legmélyét bizsergetik ezek a hangok, és nem a verbunkostól ájulok el, hanem a kongától, és az is világossá vált egy csapásra, hogy miért gyökerezett földbe a lábam, amikor a Ramblas-on egy alak erősen fújta a didgeridoot, amely kellék ugyan ausztrál, de kicsire nem adunk, mert amikor hallottam, akkor éreztem úgy, hogy megérkeztem végre. Hazaáruló mocsok vagyok, mint kiderült, egy fehér bőrű rabszolga. És tényleg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum