Elemi ösztön

Szomorúak vagyunk, pedig örülnünk kellene nagyon. De hát, örülünk is, pedig szomorúak vagyunk nagyon. Nem történt egyéb, mint a Felcsút kizuhogott a láblabda embéegyből, ami világvége megmutatta, hogy egy szunnyadó vulkán tetején lébecolunk, ücsörgünk, amely bármikor elkiálthatja magát, mint a Krakatau százharminc éve, kitörölhetetlen boldogságot hozva arra a vidékre.

Így megy ez. Szombat délután óta vizsgálódom ezt a netet, ami voltaképp a társadalom ütere – így -, és lázas állapotokat mutat. Amely portál beszámolt – és melyik nem – a sorsfordító eseményről, és lehetővé tette a kommentelést, olyan szelepet nyitott meg, amely a magyar néplélek legmélyebb bugyraiba engedett betekintést. Elemi erővel törtek elő az indulatok, szinte ösztönös fölhorgadással.

imagesSokat láttam már ebben a műfajban, de ennyi mocskot és átkot még soha nem volt szerencsém tapasztalni. Álszeméremből nem idéznék sem pro, senem kontra. Elég legyen annak megállapítása, hogy a népek puszta kézzel tépnék ki a másik szívét, ha erre módjuk volna, azaz és ergo, az orbáni buzgalom beérett, már csak az aratás van hátra, és Isten legyen irgalmas árva lelkeinknek, ha ez az idő bekövetkezik.

Minden elfojtott keserűség, minden bánat és elnyomás: lopás, földek, stadionok, nyugdíjak, rokkantak és betegek, felnőttek és gyerekek valamennyi kínja, és még ki tudja mi nem kulminálódott ebben az egy gesztusban, mert a megalázottak és megnyomorítottak megérezték a vérszagot. Rájöttek, hogy a gonosz hatalma sem végtelen, és legyőzhető. Még a saját pályáján is, a szíve szottyában, ami a futball, és ami bizonyára nagyon fáj neki. Ütötték hát nagy buzgalommal.

Tocsogva a vérben tapodták a szívét virtuálisan a népek, ami azt feltételezi, ha módjukban állana, nem maradna teher nélkül a lámpavas. Innen értjük meg a terrorfenyegetéses alapszar módosítási buzgalmat, és ebből az aspektusból nyer igazolást a TEK is, a vezér egyszemélyi testőrsége. Mindez azonban nem barbiebabás jövőt vázol nekünk, ha dobban majd a történelem.

fidesznarancsMellesleg pedig azt is mutatja, hogy ezek a kollégisták mégsem egészen hülyék. Megvan a magukhoz való eszük, amely ugyan a ’zemberek bánatára abban nyilvánul meg leginkább, hogy mentsék a szaros irhájukat. A módozatok változatosak, és ocsmányak. Titkosítások, elhallgatások, irányított törvénykezés és egyéb cuki aljasságok, amelyek – ha más nem is – tényleg a diktatúra jellemzői, ha eddig kétségeinek lettek volna.

Viszont minden lukat nem lehet betömni a kuktában, és a sport, jelesül a labda rugdosása – minden mocsok ellenére – mégis csak őszinte dolog. A gyenge végül elbukik, és most a Felcsút volt ez a láncszem. A pénz, legyen az bármennyi is, nem tanít meg labdát rúgni, ahhoz dolgozni kell. Innen nézve mutatkozik meg, valójában milyen gyenge lábakon áll az egész elcseszett ország.

Nincs már távol attól, hogy maga is kizuhogjon az embéegyből, és ez a kijózanodás akkor jön el, amikor a mocsok Unió nem önti bele zsákszámra a pénzt. Ekkor hull majd le a lepel végleg az unortodoxiáról, amin nem segít majd sem akárhány agymosó tévé, sem akármilyen óriásplakát. Kiderül, hogy amit itt nekünk ez a bagázs összedelirált, csak olyan ingatag, mint a futballcsapatuk. Ez a végjáték nincs nagyon messze, és akkor bármi lehet. A Krakatau annak idején nemes egyszerűséggel fölrobbant. Na, ugye.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!