Fogatlan férfi ült a parkban, mellette sorsban, kortalanságban és koszban hasonló kedvese. Nagyon szerették egymást, mi mást tehettek volna, hiszen itt volt a tavasz. A suszterbogarak is teljesen megőrültek, összetapadva grasszáltak a szerelmesek lábai előtt, amitől a nő fölsóhajtott, szeretett volna ő is hasonló üzemmódban működni, de a párjára nézve erre vajmi kevés esély mutatkozott.
Már megint fújt az a hülye szél, a világnak ebben a szegletében mindig fújt, ami dolog télen tudott igen kellemetlen lenni. Még a híd alatt sem lehetett elbújni előle, ahol a szerelmesek töltötték az éjszakákat rendszerint, de egyáltalán nem a suszterbogarakat utánozva, sokkal inkább, mint a malacok az ólban, melegítve egymást, összebújva. Ez a mostani azonban már majdnem nyári fúvás-lengedezés volt.
Ebből fakadón mindenféle koszt cipelt magával, az őszről itt maradt fáradt leveleket, műanyag flakonokat, használt papírzsebkendőt és kotont is tisztesség ne essék szólván. Meg az elmaradhatatlan újságpapírokat, amelyek kettős célt szolgáltak: lehetett velük védekezni az éjszaka hűvöse ellen, és meg lehetett tudni azt is – igaz némi fáziskéséssel -, hogy mi történik a világnak azon a részén, amely a parkon túl terül el.
Momentán ez utóbbi feladatát látta el a hömbölgő papírhalom, amely görgetegből a nő légstoppal vett le egy adagot. A szakadt nejlonszatyor mélyéről valami nagyon oda nem illőt, egy szemüveget halászott elő. Egyszer, amikor igen-nagyon krőzusok voltak, és a Coopban grasszáltak a párjával, a pénztár előtt egy állványon lelt rá, mindenféle látó eszközök voltak ott egy ezresért. Fölpróbált egyet, és amikor fölfedezte apró sikollyal, hogy lát, a férfi jóváhagyólag bólintott.
Nagy kincs volt ez azóta. Föltette magára hát az okulárét, és élvezkedett, olvasott. Ezt látta a gyűrött lapon: „Tállai András, NAV-ot vezető államtitkár bejelentette, hogy újabb nagy könnyítések jönnek a pálinkafőzőknek, mert a pálinka nemzeti kincsünk és nemzeti italunk. A magyar nemzet jövője is a pálinkáról fog szólni. Épp ezért új jövedéki törvényen dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely segíteni fogja a pálinkakészítőket”.
Laposan pislogott oldalra, mert párja zörgött a saját szatyrával, matatott benne hosszan, és az aljáról előhalászott egy félig telt üveget. Alaposan meghúzta, hogy kimossa magából az éjszakát, csuklott és csettintett. A nőből pedig, akárha hamvas siheder, arcát meghazudtoló, csilingelő nevetés fakadt föl. A férfi buta arccal nézett rá. – Mit röhögsz? – Kérdezte. – Most ittad meg a magyar nemzet jövőjét, drágám. – Válaszolta, és még jobban vihogott. – Mi van? – Kérdezte a férfi, mert semmit nem értett, mégis örült, hogy párja boldog, mosolygott hát ő is. Mondom, nagyon szerették egymást.
Vélemény, hozzászólás?