Se béke, se költségvetés

Olyan hangulatba került a Fidesz Trump győzelmétől, mintha itthon lett volna választás, amit megnyertek. Majdhogynem soha nem látott tűzijátékot kerekítettek a fátyolos őszi égboltra, ennek hiányában azonban akkora csűrdöngölés kezdődött, mint valami útszéli fogadóban éjféltájt, amikor bekiabálják, hogy ereszd el a hajamat. Ugyanakkor nem is ez volt a legérdekesebb és egyben leglehangolóbb az egészben, hanem a stílus.

Mert igaz ugyan, hogy a galeri legostobább és legbunkóbb tagjai nyilvánultak meg visszataszító módon, de mégis csak tükrözték ezek a hivatalos hangulatot, ami az, hogy mintha fékek és gátak szakadtak volna át – pedig eddig sem volt sok -, és fölbugyogott a jobboldali intellektuális fölény, meg pláne a morális, így megtalálták azt az egy embert, aki a közelükben volt, s akin mérhetetlen gyűlöletüket kiteljesíthették, s ő Pressman nagykövet.

Igaz, a farkasfalkához hasonlító és ellene irányuló ordítás azért nem túl meglepő, hiszen régóta közellenség ő, mert a mi kis fasisztáinkat rendszeresen szembesítette önmagukkal, ami nagyon bír fájni, s úgy érezték, Trump győzelmével eljött az idő, hogy mindent egyszerre bosszuljanak meg. A leggyönyörűbb és legvisszataszítóbb pedig az volt, hogy maga Bayer Zsolt szervezett „villámcsődületet” a nagykövetség elé, hogy a nagykövetet azonnali eltakarodásra bírják.

A dolgok azonban nem így működnek. Trump januárig még nem kapja meg a hivatalt, s nagy valószínűséggel akkor sem az lesz az első és legnagyobb gondja, hogy az itteni nagykövetet lecserélje, Pressman tehát jó ideig marad még, azonban a csürhe mintha kilövési engedélyt kapott volna rá, úgy csattogtatta a fogát azt híve, a nagykövetet már semmi nem védi, így a végén még elhangzik a hátsó sorokból, hogy könyörgöm, akasszuk fel.

Mint az új világrend eljöttének bizonysága. Mert szinte még be sem zárt egynéhány amerikai szavazókör, máris ez lett meghirdetve azzal a delíriummal, hogy ennek lényege az lesz, Trump dirigálja ezután a rendet a glóbuszon, de nem másként, mint oldalán Orbán Viktorral. Nem akarnánk előre kárörvendeni, de nagyon keserű lesz az ébredés, Európa sem fog mindezek után Orbánnak behódolni, pedig az álmok ezek. És olyanok is.

Egy Harris győzelmében reménykedő honpolgár sóhajtását hoznám ide, aki lemondóan annyit jegyzett meg a szalmahajú győzelme után, neki csak egy napig lesz rossz, Orbánnak azonban sokkal tovább, mert Trump eljövetele, s az, amit tudni lehet a terveiről, Magyarországnak lesz nagyon kiábrándító, amire utaló kósza jel, hogy a német autógyárak részvényei a győzelem hírére bezuhantak, s ha ez ide begyűrűzik, akkor az isten legyen irgalmas a magyar iparnak.

Bár nem tudható, Orbánt ez mennyire érdekli, az is lehet, semennyire. Mert neki sokkal fontosabb az az öt perc hírnév, amit ezzel megszerezhet, de egyelőre még fürdőzik benne, a csókosai meg ordítanak teljes erőből. Kiábrándító nem csak Harris veresége, hanem az erre adott magyar reakciók a fenti szellemben, amivel megint egyedül vagyunk mintegy hungarikumként a kerek, nagy világban. Viszont úgy is fogunk maradni.

Mielőtt a katzenjammer eljönne, azért volna kérdésünk most is. Voltak ígérvények azonnali békéről, s Orbán fiókjából előkerülő békeköltségvetésről is, de eddig még egyiket sem tapasztaltuk meg, s nagy valószínűséggel nem is fogjuk. Az oroszok már kijelentették, nekik aztán mindegy, ki nyert a nagy vízen túl, ők folytatják a háborút. S talán a mi kedves vezetőnk is titkon ebben reménykedett, mert már nekilátott kavarni.

Valami elemi erejű aljasságról tett tanúbizonyságot megint, amikor az amerikai eredmény sejtésekor az volt az első gondja, hogy az ukránoknak folyósított pénzek dolgát felül kell vizsgálni, mintha azt érezné, eljött az ideje megvalósítani régi vágyát, aminek a vége az ukrán kapituláció. Legalábbis ezen kezdett el sürögni, ami szintén a vágyott új világrendjéről mond el sokat, s arra a reményére utal, hogy Trump majd elősegíti ezt.

Viszont az amerikai választások jellegéből fakadóan minden odébb van még. Így az is, hogy Trump a választóinak beígért „aranykort” úgy igyekszik megvalósítani, hogy Kínával is nekilát kekeckedni, s akkor Orbán elvtárs lesheti az aksigyárait meg a Budapest-Belgrád vasutat is, azaz momentán leginkább olyan forgatókönyvek néznek ki, amelyek afelé mutatnak, hogy Magyarországnak attól nagyon rossz lesz. Erre sokan figyelmeztetnek, hiába.

Lesz majd tán néhány Orbán-Trump közös fotó megint, ha egyáltalán, talán egymás közös felszopása is, ezen kívül azonban olyan túl sokban sem Orbán, sem mi nem reménykedhetünk. Magunkat pedig csak azért említem, mert most az a tutulás, hogy Orbánnak megint igaza volt, csak az felejtődik el, hogy rossz lóra tett, és az eufória elmúltával tényleg jönnek a kijózanító hétköznapok. Viszont, hogy akkor kire mutogatnak mumusként, az még rejtély.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Se béke, se költségvetés
  1. tanyi szerint:

    A NER fiuknak kéne szólni hogy még nem a mi magyar jósuk nyerte az USA választását,lehet négy év múlva igen. Mondjuk az nagy öröm lenne végre elhúzna a …….csába!

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Ma nagy disznóvágás lesz Pesten, senki ne induljon a fővárosba! A disznó már tüsténkedik, készíti a pálinkát, vájlingot, vérszopó rongyot. Csak azt nem fogta még fel, hogy nem a gazda szerep van neki szánva. Lesz majd megint nagy visítás a nemzeth élősködői körében…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum