Mindig érdekes, amikor doktorminiszter urunknak nem papírból kell megnyilvánulnia – legalábbis teljes egészében -, mert olyankor előtör belőle a nem tervezett, mérlegen mért világa. Igaz, ez sem sokkal jobb, mint a tervezőasztalon megrajzolt, de a spontaneitás mindig váratlan örömöket is hoz. Nemzetvezetőnk amúgy is a hatalomba belekábult, pökhendi alak, amikor azonban rögtönöznie kell, négyzetesen mutatkozik ez meg, aminek az iskolapéldája az volt, amikor érdemi válasz helyett boldog karácsonyt kívánt, mint emlékezhetünk.
A parlamentben vannak olykor ilyen alkalmak, mint tegnap is, amikor OV nem tudott mit kezdeni azzal a szomorú ténnyel, hogy Románia is – mint voltaképp mindenki – elhúzott már mellettünk, miközben mi azzal voltunk elfoglalva, hogy Ausztriát előzzük a kanyarban, de nem néztünk bele a visszapillantó tükörbe. Vannak ilyen balesetek az autóversenyzésben, egy ország irányításában esni ebbe a hibába viszont nem hiba, hanem bűn, amivel nem ártana szembe nézni, de ilyet hiába is várnánk kormányzó erőinktől.
Szóba esett az országgyűlésben, hogy a lenézett szőröstalpúaknál több a nyugdíj, magasabb az átlagbér, etc., bár az Orbánt ezzel tetemre hívó „azonnali kérdés” azt még nem is említette, hogy sajnálatosan a szellemi élet is sokkal szabadabb, mint a mi Kánaánunkban. Ez azonban csak Kázmér közbevetése volt, megfejelve a gazdasági nyomorunkat, így ne is foglalkozzunk vele, csak azért jegyezzük meg. Mindenesetre doktorminiszter urunk a maga egyszerű módján adott választ a nemzeti tragédiát felskiccelő fölvetésre, hogy leesett az állunk.
Kijelentette ő pökhendisége, hogy „Aki azt érzi, hogy a románok elhúztak mellettünk, annak azt javaslom, költözzön oda, aztán, ha visszajött, akkor beszéljük meg, hogy mit tapasztalt”. Delikát, alkalmazzuk kedvenc jelzőnket erre is, ami részünkről akkor használatos, amikor olyan jelenséggel találkozunk, amitől amúgy káromkodni volna kedvünk, de győz bennünk a gyerekszoba habos-kakaós világa. Kiindulásként azért nem ártana azt rögzíteni, hogy miniszterelnök így nem beszél, mert netán valaki egyszer beveri a száját.
Ennek hiányában viszont a mondat tartalmával foglalkoznánk, ami nem egyéb, mint az, hogy a nemzetvezető azoknak (mindenkinek), akinek nem tetszik a kormányzása, és ilyenek lehetünk alaphangon mintegy nyolcmilliónyian, ha a csecsszopókat és bottal botorkálókat is beleszámoljuk, azaz, bizonyos szempontból az abszolút többség, szóval nékünk nem egyéb lett javasolva, mint az, el lehet húzni a nemzeti keresztényi országunkból. Ellenzék nélkül is van élet, mint orbáni alapvetés, és ezek szerint elégedetlen lakosság nélkül is.
Mindemellett érdekes azonban Orbán részéről az a tételezés, hogy aki elment, az aztán vissza is jön, mert mintha az utóbbi másfél évtizedes sikertörténet nem erről szólna, hanem egészen másról. S amíg a kezdetekben a londoni mosogatás volt a hívószó a távozásra, ezek szerint most már az is, hogy mondjuk villanyt szereljünk Kolozsváron, mert jobban megéri. Tán egy hete volt egy olyan KSH anyag, amelyik arról tudósított, mennyire meglepődnénk, ha tudnánk, hányan járnak át dolgozni Romániába is már, mintha az új Ausztria lenne.
És az is kiderült, hogy Ausztria meg tényleg annyira az, hogy ott is soha ennyi magyar nem dolgozott még, sőt, a végleg kitelepülők száma is soha nem látott magasságokban van. Innen is kitetszik tehát, menekülnek a magyrok most már keletre is, mert mindenhol jobb, de a legrosszabb otthon, és akkor még a haldokló messzibb nyugatra távozókkal és távozottakkal nem is számoltunk most, amit ugyan nem direktben, de a „Gyere haza fiatal” programmal már rég bevallottak, csak azt nem tették hozzá, miért is kellene visszajönni.
Ebben segítségünkre van Bödőcs Tibor, aki rég kormányunk segítségére sietve foglalta össze, mit kínál a magyar haza például most már Románia ellenében is: „Gyere haza, fiatal! Többen vagyunk, mint a dánok, északabbra élünk, mint a görögök! A magyar nők, asszonyok szebbek, mint a bolgár férfiak… Apád nem bírja egyedül a szőlőt! A Bundás vedlik! Penészes a spájz! Ott volt a hely a földhivatalban, Imre bátyád helye. Te meg szoftvert fejlesztesz a King’s Crosson?… Gyere haza, fiatal!…Ne legyünk a bábok bábjai! Ne legyünk az új Irak kurdjainak cigányai!”
S még továbbá: „Gyere haza, fiatal! Mert Magyarország a bicikliútnak az a része, ahol nem kell tekerni. Magyarország az, hogy nem koccintunk sörrel, hogy állva a Himnuszt, hogy hétfőre azt ígérték, kész lesz. A magyarságban a részvétel a fontos. Gyere haza, fiatal! Itt jut a legtöbb stadion egy Nobel-díjasra. Hol születik még ennyi olimpiai bajnok az éves csapadékhoz képest? Lehet, hogy vannak magasabb hegyek, mint a Kékes-tető, csak nincsen semmi értelmük. Mert nem az van, hogy nincs tengerünk, hanem, hogy nem kell!”
És most, hogy nagyszerű idegen tollakkal ékeskedve elmeséltem a nyomorult életünket, arra is rá kell mutatni, hogy mindeme gyönyörök ellenére nem jön haza a fiatal, sőt, gyorsuló ütemben távozik, hogy vissza sem néz. Kiszámolhatnánk az ujjainkon, mennyien is összesen az egy és fél évtized alatt, de minden bizonnyal többen az elviselhetőnél. Valahol J. A. polgártárs korához hasonlóan, aki ekképp foglalta össze az akkori nyomort: „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”. Idézhetnénk még a versből, de akkor sokkal rosszabb lenne. Az pedig fáj.
Vélemény, hozzászólás?