Orbán és a grúz álom

Mint megtudtuk, a NER-Kánaánból folyamatosan menekülnek a magyarok, egy friss adat szerint Ausztriában is már közel százezren vannak, akik ott telepedtek le. Hogy miért, az nem tudható, csupán sejthető. Annyi azonban bizonyos, nem széles jókedvükben szedték a sátorfájukat, hogy migráncsok legyenek a hanyatló nyugaton. Ez nem olyan nagy újdonság, inkább egy folyamat, amely gyorsul, mint a világegyetem tágulása.

Tizenöt évnyi uralom után a Fidesznek kellene elszámolnia ezzel, de esze ágában sincs. Inkább folyamatosan cipeli be a távolkeleti (meg orosz) vendégmunkásokat, miközben a családpolitika sikeréről áradozik, holott enélkül is fogy a magyar. Lassan már az lesz az érdekes, ha leszünk páran, akik itt maradtunk és még nem haltunk meg. Mindez csak azért jutott az ember eszébe, mert Orbán az osztrák parlament új elnökéhez látogat, őt fogadja elsőként.

De nem azért, hogy arról tárgyaljon vele, vigyázzon az oda távozott honfitársainkra, ha már ő itthon ilyet nem tudott, hanem, mert falkabélinek tartja. Mint tudjuk, most voltak választások a sógoroknál, és az FPÖ, az ottani fasiszták nyertek, viszont kormányt alakítani nem tudnak és nem fognak, mert Alexander van der Bellen osztrák államfő a néppárti Nehammert bízta meg kormányalakítással. Ez duplán is elég szar ügy Orbánnak, de ő nem csügged.

Dörgölőzik és sikereket hirdet. Csűrdöngölt a komplett Fidesz az ottani választások eredményétől, aztán így jártak, de doktorminiszter urunk nem lankadt egy csöppet sem. Amikor kiderült, hogy az FPÖ nem fog kormányozni Ausztriában, kárpótlásként kapta meg Walter Rosenkranz, a fasiszták eddigi frakcióvezetője a házelnöki posztot, amivel sokra nem megy. Annyira csupán, hogy Orbán kiszaladjon hozzá gazsulálni.

Ez a mi egyetlenünk újólag bizonyságát adta annak, hogy csak a fasiszta elvtársai érdeklik, köztük érzi igazán jól és otthon magát. Most sem azokkal barátkozik, akik majd Ausztriát kormányozni fogják, mint ahogyan az USA-ba sem Bidenhez járt az utóbbi években (egyszer sem), hanem a hasonszőrű Trumphoz. Aki – hála istennek – nem volt döntési, csak szarkavarási helyzetben, ami viszont Orbánnak éppen elég a hasonló tevékenységhez.

Amúgy van doktorminiszter urunknak ez az elmélete az új világrendről, amelyben a hozzá hasonlatosak kerülnek mindenütt hatalomra, és akkor mondhatja: szüret. Viszont az a helyzet, hogy a világ nem Magyarország, és nagy szerencsénkre nem úgy táncol, ahogyan a Fidesz fütyöl. Így egyelőre úgy tűnik, Orbán (s vele együtt az ország) a rossz és vesztes oldalra áll, de ez sem nóvum, hanem a szomorú ismétlődés a történelemben.

Vannak aztán olyan országok, mint például Georgia (magyarul: Grúzia), ahol tudják monyákolni a választási eredményeket, akárcsak idehaza. Ott is választás volt, a tétje pedig az, hogy az oroszbarát vagy a nyugatos erők kerülnek hatalomra. Jelenleg ott tartanak, minkét oldal győzelmet hirdetett, tehát végeredmény még nincs, ennek ellenére doktorminiszter urunk már gratulált – Szijjártóval egyetemben – a Putyin-haverok győzelméhez.

Ez elég illetlen dolog, de ezek szerint a Fidesz tud valamit, amit még a grúzok sem. Akik, bár hozzánk képest (földrajzilag) eléggé keletre vannak, de most ideológiában még keletebbre indulnak, pedig Moszkva hozzájuk képest nyugatra van. Bonyolult az ügy innen nézve, egy dolog biztos, hogy a Grúz Álom névre hallgató kormányzó erő legalább annyira putyinista, mint Orbán maga, így gratulálós buzgalma, ha szégyellni való is, de érthető.

Az ő szemszögéből. Ezt a Grúz Álmot, mint patrióta cimborát köszöntötték, így Orbán boldogsága annyi lehet, hogy ugyan új világrend az nem nagyon lesz, de legalább van egy hasonszőrű ország, mint az övé. És milyen szomorú ezt megállapítani, hogy a grúzok most indultak el egy olyan úton, amin mi már végig is értünk, azaz a diktatúrák a végtelenben találkoznak, akárha a párhuzamosok. De szép.

Ez csak két apró történet Orbán és a NER minéműségéről, viszont azzal a szomorú konzekvenciával, hogy vezérünk buzgalma most sem arra irányul, hogy megpróbálna kormányozni legalább egy kicsit, hanem megy tovább a lidérces álmai felé, amelyben ő valami globális politikai tényező. És ez az álom nem engedi neki felfedezni, milyen szánalomra méltó kis seggdugasz, már, ha szánalmat lehetne érezni iránta. De nem lehet.

Egyébiránt ez a Grúz Álom nevű alakulat olyan, mintha a Fidesz lenne az összes aljas kellékével: LMBTQ-zás, szuverenitásvédelem és az ellenzék pocskondiázása, hogy azt kellene eldönteni, Putyintól vagy Orbántól tanultak, a vonzalom tehát világos. Ennél már csak az lenne gyönyörűbb, ha az is kiderülne, Orbán ide is utalt némi aprót a pénzünkből, mint mondjuk a francia és spanyol fasiszta cimboráinak is. Következmények nélkül.

Amúgy pedig az volna az igazán megnyugtató, ha Ausztriában megkérdezné ezt az új cimbora-házelnököt, hogy ugyan nem neki köszönhetően, hanem a józan többségnek, de mégis mi az, ami miatt honfitársaink oda menekülnek, és nem a grúz mennyországba. Bár ilyen kérdést ő föltenni nem fog, mi magunk meg nélküle is tudjuk a választ. Ezért indulnánk is, ha valami nem tartana vissza: az öregség és az orbántalanított magyar szívünk.