Jéghideg

Törölte Iványi egyházának iskoláit és óvodáját a nyilvántartásból a kormányhivatal. Most, az iskolakezdés előtt, arra hivatkozva, hogy a MET nem képes biztosítani a törvényben előírt működési feltételeket, ami helyzet azért állott elő, mert az állam elszedte a pénzüket, azután, hogy még azt sem adta oda nekik, ami törvényileg járna. Hosszú évek hadjárata vezetett erre a gyászos eredményre, az az üldözés, amit Iványi azért szenvedett el, mert nem állt be a sorba.

Nem szükséges feleleveníteni a keresztút összes stációját, a kormányhivatal (mint Orbán csápja) csak befejezte azt, amit korábban az állam elkezdett, amikor 2011-ben megfosztották őket egyházi státuszuktól, így az egy százalékos felajánlásokhoz sem jutottak hozzá, állami apanázshoz (szemben a többi pénzesőjével) végképp nem, s annak ellenére nem kapják meg a nekik járó összeget, hogy arról bírósági ítélet rendelkezik.

Nem szokatlan, ellenben mindent elmond, ahogyan Orbán állama nem tart be egy bírósági ítéletet, csak amíg az EU van annyira erős, hogy emiatt most súlyos milliárdokra büntesse őket, Iványinak ilyen eszközei nincsenek. Őt következmények nélkül lehet kicsinálni, nem törődve azzal, nem őt magát teszik tönkre, hanem azokat az elesetteket, akikről gondoskodik – vagy ezek szerint csak gondoskodott -, ahogyan az EU pénzei is nekünk hiányoznak és nem nekik.

Ami a központi körnek szükséges, azt ellopják máshonnan, de, hogy ezzel a mimagyarokat károsítják meg olykor a nyomorgás szintjéig, az mellékszál, ahogyan Iványi elesettjei is az ellene folytatott bosszúhadjárat áldozatai lesznek. Olyan resztli a nagy egészben, akik senkit nem érdekelnek, egy a lényeg, hogy Orbán bosszúvágya évtizedes aljamunkával kielégüljön, akkor is, ha mint látjuk, törvényszegés képezi annak az alapját, ami most beteljesedett.

Ezen a ponton kellene elgondolkozni azon, milyen jellemvonásokkal (esetlegesen beteges) rendelkezik az az ember, aki ilyenre képes, pszicho-, vagy szociopata, jéghideg gyilkos, nem tudható, mert az idő bezavar. Hogy ilyen, szinte fél életen át tartó ösztön válik a bosszúvágyból, amit elfelejteni nem lehet. Bármennyire is tragikus ez, és az Agymenőket akárhogyan is szitcomnak tartják, abban is vannak alapvetések szép számmal.

Ilyen például az amúgy jámbor Sheldon, aki szintén hosszú évekig hordozza a sérelmeit, amelyek miatt adódó alkalommal bosszút is áll, ha csak egy kártyacsata megnyerésével is. De ő mondja ki azt a tételmondatot a Star Trekre hivatkozva, hogy „a bosszú jéghidegen az igazi”, és ezen a ponton elnézést kérünk a jámbor fizikustól, hogy egy ganajtúróval hasonlítottuk össze, de előttünk áll Iványi tragédiájának oka és indoka.

Orbánban tehát az érzelemnélküliség, és az az elborzasztó igazán, hogy nem mer az áldozata szemébe nézni, hanem az állam csápjaival (NAV és most a kormányhivatal) végezteti el az aljamunkát, miközben törvényekre mutogat, mint amik miatt nem tehet mást. Holott látjuk, azokat meg épp ő maga nem tartja be, hogy ezt az elképesztő és amúgy minősíthetetlen hadjáratot sikerre vigye, amelynek az áldozatai az elesettek.

Mert azért visszatérve Sheldonra, ő a leszámolásnak vélt kártyacsata során azért vicsorgó foggal elkiáltja magát, hogy ide nekem Wil Wheatont is, és végül, hogy megfeleljünk a filmnek, nem tud leszámolni vele, mert állítólag meghalt a nagyija.  Ott, az Agymenőkben épp emiatt van értelem és érzelem, Orbán Magyarországán azonban ilyen egyáltalán nincs, hanem csupán annyi, hogy mindenkivel le kell számolni, aki nincsen ővelük. Azaz, velünk is.

Mert je suis Iványi Gábor, de nem átvitt és romantikus értelemben, hanem abban, hogy voltaképp mindannyiunkra ez a sors vár, aki nem rá szavaztunk, vagy ellenzéki városban élünk. A Fidesz (Orbán) már jó ideje mindenkire lő, aki nincsen vele, a kedves vezető gomolygó agyában gyűlnek azok a nevek szerte a világból – EU és Magyarország -, akin vagy akiken bosszút kell állni, csak van, akin tud, de a nagy részén nem. Ezek növelik a frusztrációját.

Így alakulnak ki az összeesküvéselméletek, ezek hozzák létre a wokebusterseket, és ettől van manapság az artikulálatlan üvöltés minden létező szinten. Ez pedig beteges, élni így ezek közelében nem lehet, de látszik, hogy nem is akarják, hanem mindenkit lesöpörnének a színről, aki nem áll be a sorba, és ez meglehetős veszélyeket rejt magában. Csak nem akarok már megint fasisztázni és nácizni, mert azt mondják, nem komilfó. Pedig dehogynem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Jéghideg
  1. Kiss Erika szerint:

    Mindenki, aki részt vett ebben az aljamunkában, ugyan olyan gané, féreg, mint orbán. Lehet, hogy nem az ő rokona, de szomszédja, ismerőse rokona, barátja kerül olyan helyzetbe, mint akiken Iványi Gáborék szervezete segít(ett eddig ! ) Gyerekeket, hajléktalan gyerekeket dobálnak szét, mint a rongyot, miközben a tőlünk és főként ezektől a rászoruló gyerekektől is ellopott milliárdokból a saját pereputtyukat magániskolába járatják, magánrepülőztetik, jachtoztatják,luxus étteremben zabálnak, az előlünk elzárt, immár sajátjukként használt Balatonon kérődznek. Na, keresztény és mimagyar híveik, lehet autót borogatni, mert a kormányuk épp most üldöz keresztényeket, magyarokat, gyerekeket és családokat, ami ugye nekik az első!

    • kovacs_ugynok szerint:

      A tolvaj maffia egy percig nem tudna hatalmon maradni, ha nem lennének a médiában, állami szektorban alja emberek, akik falaznak nekik.

  2. Yeti szerint:

    Csodálkozhatok, még életben van Iványi Gábor.
    Az eljáráson egy cseppet sem, kifejezetten neres módszer.

  3. Poldi szerint:

    Szeretném látni, hallani különböző egyházi felekezetek felajánlását, segítségét Iványi Gáboréknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum