Bevezetés a mérnöki tudományokba

Amikor azon merengtünk háborogva lelkünkben, hogyan képzeli a BME gólyatábora, hogy megtiltja a kotont, mivel szerintük a legjobb védekezés a cölibátus, már akkor is elgondolkoztató volt, miképp is ellenőrzik a tiltás betartását. Tegnapra ez is kiderült, motozással, a csomagok kiborogatásával, azaz, semmit sem bíztak a véletlenre, de ez volt a legkevesebb, amit a gólyákkal műveltek a tábor kápói vagy zupás őrmesterei.

Mert és ugyanis a kínzások és megalázások olyan széles tárházát vonultatták fel, amit olvasva egy jogban járatos ember pontokba szedve hosszan sorolta a Btk. azon tételeit, amit a legjobb szándékkal is csak vadbarmoknak nevezhető táborszervezők megsértettek, s amelyek alapján egyesével, de halmazatilag is büntethetők volnának. A magunk részéről rácsodálkozó szájtátással néztük, miket kellett elszenvedni a gólyáknak, akik tanulni érkeztek az egyetemre.

Csak úgy futólag fölsorolunk párat, bár lehet, biztosan ismerik, hiszen végigfutott a komplett magyar sajtón a sztori, hála istennek, mert az ilyesmin csak a nyilvánosság segíthet, különben a szadista barmok suttyomban kínozhatják azokat, akik a kezeik közé kerülnek. Tehát volt itt minden, azaz, tűző napon gyaloglás, ételmegvonás, stopperre fürdés, gyógyszerek elkobzása, motozás, üvöltözés, képek készítése a gólyákról kiszolgáltatott helyzetben, és a többi.

Megengedőleg kiképzőtábornak nevezték a résztvevők – már, aki ott maradt, mert sokan idő előtt leléptek – ezt az egészet, a magunk részéről büntetőtábornak éreztük a hallottak után, amelyeknek az a célja, hogy a megalázásokkal és fizikai zaklatásokkal a delikvenst megtörjék, és engedelmes bábbá alakítsák. Eszünkbe jutott Ray Rigby Homokdomb című regénye, s annak a vége, illetve ősi, mitikus törzsi beavatások is a természeti népeknél.

Náluk, mint ismeretes mindenféle véres próbákat kell kiállni a férfivá válás előtt, a lányoknak meg a nővé avatáskor, mindannyian olvastunk indián regényeket. Ez valami ontológiai késztetés az emberi fajnál, ami a „modernebb” vallásokban is megmaradt, mindannyiban van beavatás, itt, minálunk, az óbégatott kereszténységben a megkeresztelkedés vagy más szentségek felvétele. Ez viszont egy szimpla iskolai tábor volt, bár nem tűnt annak.

Ahogyan elterjedtek a hírek, hogy milyen brutálisan és válogatott formában kínozták és alázták meg a gólyákat az idősebbek, előkerült a magyaros észjárás, hogy régen is ez volt, máshol is előfordul ilyen. Mintha törvényszerű volna, hogy mindig mindent ugyanúgy csináljunk, ilyen alapon a mai beavató táborokban is elővehetnénk például a Mandan törzs elképesztő szokásait, de a Satere-Mawe közösség sem piskóta, ha felnőtté válásról van szó.

Az utóbbi, a Satere-Mawe szertartásán tíz percig kell egy olyan kesztyűt viselnie a beavatottnak, amiben olyan hangyák vannak, amik több napig fájó csípést okoznak a szerencsétlen áldozatnak. Ez például a BME táborában történtekről olvasva simán elképzelhető volna itt is, mert anélkül nem lehet jó mérnök az ember, hogy egy ilyesmit ne bírjon ki vigyorogva, miközben mondjuk nem engedik pisálni.

A Mandanok azonban mindent visznek e téren. Náluk négy napot kell alvás nélkül kibírni, majd a saját bőrüknél fogva felakasztják a tetőre a beavatottat, és addig mosolyogniuk kell, amíg el nem ájulnak, de ez még mindig semmi, mert ezután a buli végére még a kisujjukat is levágják. Ez már igazán delikátnak nevezhető, de nem akarnánk ötleteket adni a jövő évi tábor megszervezéséhez a tulkoknak. Mert máskor is lesz gólyatábor.

A legszebb az egészeben egyébként az, hogy az egyetem vezetése reagált a történtekre, de másképp, mint gondolhattuk volna. Nem keresnek felelőst, nem akarják megbüntetni az elállatiasodottakat, hanem új szabályokat alkotnak a gólyatáborok megszervezéséhez, mert – és most jól figyeljenek – elsődleges céljuk a jelenlegi szabályozás felülvizsgálata, valamint új, mindenki számára megnyugtató és biztonságos szabályrendszer kialakítása.

A munkacsoport figyelembe veszi az eddigi tapasztalatokat és a felmerülő kihívásokat is, ugyanakkor, s ami a legérdekesebb, már évekkel ezelőtt kidolgoztak egy házirendet a gólyatáborokra vonatkozóan, mely más intézmények tapasztalatait is figyelembe vette. Az idei táborokat is ezen szabályok alapján szervezték meg. Érdekes szabályok lehettek ezek, amelyek az idén történteket lehetővé tették. De kár ezt ragozni.

A szem a lélek tükre, a gólyatábor a társadalomé, amelyből fakad, és úgy tűnik, mostanában akkor erre van igény. A legérdekesebb azonban azoknak az idősebb diákoknak a lelke, akik ezt kitalálták, megvalósították, ahogyan porba taposták a többi emberi méltóságát. Föltehető lenne a kérdés, még mi mindenre lennének képesek parancsra vagy éppen anélkül, de látszik, hogy mindenre ezek szerint. És a NER-nek ezekkel baja nincs. A szivárvánnyal viszont igen.