A gép és az alkotó

Orbán atyuska minden bizonnyal a tengernél Horvátba’ nyaralkodik, mert eltűnt. Viszont jól elbújhatott a kíváncsi tekintetek elől a susnyásban, mert fotónk az nincsen róla, még az is lehet, hogy újra olyan snájdig kis télapós szakálla van, mint tavaly, amikor az istennek sem akart előkerülni a nagy pihenésből, aztán egyszer csak mégis. Pedig volna teendő ezernyi, ám olybá tűnik, a kedves vezető szerint a gép forog, ő pedig, mint alkotó, pihen.

Nem hinnénk azonban, hogy ilyen irodalmi ihletések miatt nem látjuk és halljuk őt hála istennek, csupáncsak egyszerűen leszarja, hogy roskadófélben van a ház, és hámlik le a vakolat. Nem mennénk végig azonban jó Pató Pál uram mintáján, helyette itt van nekünk a saját kiábrándító valóságunk, ahol azt látjuk, egy dologban valóban olajozottan mennek a dolgok, ez pedig a lopás volna. Tegnap is hír jött vagy fél tucatnyiról, és még csak nem is volt ez túl sok.

Mármint úgy nagyjából minden nap így telik, meg úgy, hogy a mostani tolvajlások összességében szaros százmilliárd (HUF) érték körül vannak. De mi ez a tízezer milliárdhoz képest, ami már fedett vagyonkezelőknél bújik meg, sőt, ahhoz képest is semmi, ami pénz a kirakatban van, s amihöz az Index szerzője egy urizálási útmutatót (kiskátét mintegy) bocsátott ki, nem tudjuk ugyan mi célból, de tragikus röhejesen, vö.: okádás.

Amúgy azóta érlelődik bennünk egy koldulási útmutató megírása tekintettel a NER-re, de amíg meg nem száll bennünket a Szentlélek ihlet formájában, addig a kiábrándító valóság másik kis szeletkéjére nézünk rá, amit úgy hívnak, Magyarország. Ez viszont és azonban az alkotó pihenése ellenére egyáltalán nem működik, sőt, mint már emlegettük, hasonlatos Pató Pál uram házához, ami ugye, roskadozik. Mindjárt összedől, csak ki kell várni.

Olyan bőségben vannak a lehangoló adatok, hogy igazából azt sem tudja az ember, hol is kezdje a sorolást, és akkor is, az is bizonyos, hogy rengeteg minden kimarad abból a listából, ami nem működik, vagy csak éppenhogy pislákol, s így dönti romba az életünket. Amit viszont mi valami ismeretlen oknál fogva úgy élünk meg, mintha haligali lenne, akárha Caligula Rómájában. Ég a kunyhó ropog a nád, ha már ilyen literátus az ember hangulata, de ugorgyunk.

Nos hát, kedveseim, azt, hogy több ezer tanár hiányzik, már csak ilyen díszítő elemnek teszi ide az ember. Így azt is, hogy már háziorvos is alig van, a kórházak a működőképesség határán tántorognak, a MÁV és így a vasúti közlekedés gyakorlatilag meghalt, az infláció megint fölfelé vette az irányt, mert nem volt elég üstöllést a lebirkózása, az ország költségvetése romokban, az államadósság az egekben, gyerekek már alig születnek, míg viszont a halál szapora.

Mindezekről darabonként lehetne terjedelmes dolgozatot rittyenteni, máma azonban gazdaságunk mélyrepülése az, ami mélázni kényszerített, s ezen belül is az az adat, miszerint a szent Grál, az akkumulátorgyártás volumene harminc százalékkal esett vissza tartósnak tűnően. Milyen jó is ez, mekkora öröm Szijjártó fényében, aki, mint aksigyártó nagyhatalmat delirált minket föl a térképre, viszont most őt sem halljuk táncikálni.

Úgy állt neki mélyrepülni ez az ágazat, hogy igazából még ki sem teljesedett, tizenkilencre húztak lapot a fiúk, és így jártak. Illetve jártunk mi, mert, hogy ők jól élnek, sőt, egyre jobban, azt azért el ne feledjük. Nem érdemes most a járműipar elektronizálásárról vitát nyitni, sem annak jövőjéről (lítiumos, annak alkonya, hidrogénes meghajtás meg a többi), mert ugyan lehet, de minek, ha látszik világosan: ezt elcseszték. Nem kicsit, nagyon.

Hogy mi lesz ebből, az még teljesen nem ismeretes, de vannak elképzeléseink a gazzal fölvert gyárudvarokról. Ami viszont már most bizonyos, hogy azok a súlyos százmilliárdok, amit ebbe feccöltek, vagy a zsebekben vannak, vagy elfüstöltek a gyárkéményeken, azaz, értékelhető hasznuk nincs és nem is nagyon lesz. Nagy Márton még ideig-óráig tagadhatja, mint ahogyan teszi most is, de a valóság mindig győz a propaganda felett, de akkor már késő.

Ilyen körülmények között tényleg érdekes Orbán susnyásban való bujdosása, és előkerül óhatatlanul a miért. Nos, minden bizonnyal ez túl pitiáner ügy már neki, aki szuverenitással, patriotizmussal, a Woke elleni küzdelemmel, a világbékével és Trump újraválasztásával tölti az idejét és a napjait. Kinőtt ő már minket, méltatlanok vagyunk hozzá, hacsak nem egy jól irányzott seggberúgás nem az, ami helyreállíthatná a viszonyainkat. Nos, várunk.