Nehéz napok

A századik percben rúgott góllal győzte le a magyar láblabdás válogatott a skótokat. Ezzel pedig jogot szerzett arra, várakozzon, hátha akad nála rosszabb a sok közül, és vigaszágon becsusszanjon a legjobb tizenhatba. Erre semmi garancia nincsen. Matematikai esélynek szokták nevezni az ilyet, kies hazánk azonban – illetve annak egy része – olyan eufóriába került ettől, mintha magát az Eb-t nyerte volna meg a csapat. Már megint nem ért véget az éjszaka.

Ezek itt nem a fanyalgás sorai, hanem a józanságé, mert másképpen nem lehet szemlélni a történéseket, ha az ember nem a meghirdetett új vallásként tekint a futballra, amely ilyen eseményekkor (mint például egy Eb) csúcsra jár. Olyan az ország, mit egy eszét vesztett sámán, s ha az ember nem ordít meg vonaglik gyönyörűségében, akkor nem is magyar. Illetve, mint emlékezhetünk, ha nem fideszes, szurkolni sincsen joga, mert nem érdemli meg.

Amúgy az életet is csak szordínósan írják jóvá neki, mint valami másik univerzumból érkezett organizmus, olyan nekik. Veszélyes a gombákra és moszatokra, de ez mellékszál. Visszatérve a fodballra, külső szemlélők vették észre, amit amúgy mi belülről is érzünk, hogy Magyarországon a vérgőzös nacionalizmus egybeolvadt a labdarúgással, s ha innen nézzük, nagyon sok mindenre magyarázatot kapunk, de rengeteg dologra még így sem.

Csoboth Kevin rúgta amúgy a századik percben a gólt, akinek nem lennénk a helyében, mert ettől politikai szereplő lett, olyan mi fiunk, akire mutogatni lehet, pedig talán nem is akarja igazán. Ezt nem tudhatjuk, azt azonban igen, hogy például a már emlegetett nacionalizmust úgy testesítette meg hirtelen, hogy egy Potápi Árpád nevű fideszista ezt írta róla: „Egy bukovinai székely gyerek gólja juttathatja tovább a magyar nemzeti válogatottat”.

Látjuk, hogyan lehet minden örömöt egy mozdulattal, ha nem is bemocskolni, hanem saját korlátolt ideáink számára fölhasználni, s ettől ennek az egésznek már megint olyan szaga lesz, mint mindennek, amihez a Fidesz hozzáér. Doktorminiszter urunk is elégedett volt, hiszen egyik alaptételét látta igazolódni ezzel a századik percben lőtt góllal, ami ez, „minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük” – de fűzött hozzá most kiegészítő szentenciákat is.

Az egyik, hogy történjék ezek után akármi is, már győztünk, hiszen, mint duci ujjain kiszámolta, a legutóbbi Eb-n két pontot szereztünk, most meg már hármat, mi ez, ha nem felhőtlen boldogság. Csakhogy azt nem mondta újra, na, ugye, amivel a hobbijára elszórt száz (ezer) milliárdok elköltésének jogosságát igazolta már egyszer, holott akkor sem volt igaza. Most sincs a győzelem kihirdetésével, de vannak olyan alakok, akikkel nem lehet vitatkozni.

Ő is közéjük tartozik. A legfőbb megállapítása azonban doktorminiszter urunknak az volt a meccs után – voltaképp ez kényszerített minket írásra -, hogy így sóhajtott fel: „Most nehéz napok jönnek…” Heurékát is kiálthatnánk, hogy végre egyszer őszinte velünk, és bevallja, az összeomlás szélére kormányozta az országot és saját magát, s akkor mi azt mondanánk, ez derék, meg, hogy végre, és lássuk a medvét. De csalatkoznunk kell.

Mielőtt tovább haladnánk, azt azért jegyezzük meg, sok minden miatt (külpolitikai, államadósság, infláció, gazdaság helyzete, etc., és egy végtelenül hosszú lista) mondhatná azt a kedves vezető, hogy nehéz napok jönnek, de ilyesmikre ő nem szokott gondolni. A futballra viszont igen, hiszen a nehéz napok mibenlétét abban határozta meg, mint amit mi is említettünk, lesz-e a mi fiainknál is rosszabban teljesítő, amitől ők viszont győztesek lesznek.

Rágja a körmét doktorminiszter urunk, és irigyeljük a gondjait. Ugyanakkor szájtátva nézzük, hogy tényleg az összeomlás szélén van az ország – de egyes szirénhangok szerint majdnem a pártja is, bár ez nehezen hihető –, neki viszont ilyen nehéz napos gondjai vannak. Ha nem lenne beteges, akkor irigylésre méltó is lehetne ez a világszemlélet, amellyel kijelöli az univerzumból a számára fontos dolgokat, s akkor azokért él és hal.

De ezeket látjuk mi is: hatalom, pénz és futball. Illetve ezek szimbiózisa. Megnyugtató viszont az a kijelentése a nehéz napok kapcsán, hogy mi „nem azért szorítunk, hogy mások elbukjanak, hanem a mi sikerünkért”. Ez azért érdekes, mert, ha mi sikeresek vagyunk, akkor mások elbuknak, a kettő együtt nem megy. Tehát finomítani kellene a dolgon a nehéz napok alatt, hogy azok múltával győzünk, vagy minket győznek le. Ami amúgy tökmindegy.

Szerdáig kell várni, hogy győztünk-e, fiaink surranópályán tovább mehetnek-e. Viszont futballnyelven: már nem a saját kezükben van a sorsuk, ami azonban ennél lényegesebb, olybá tűnik, már Orbán sem nagyon irányítja a saját magáét. Majd odacsapódik valahová, ahová engedik, amitől ismét győzelmet hirdet, de az sem lesz különb, mint ez a futballbéli. Meglátjuk majd hová visznek doktorminiszter urunk nehéz napjai. Hogy mi lesz a vége ennek az egésznek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Nehéz napok
  1. Ultron szerint:

    2 megalázo vereség után egy szánalmas kis gólocskával kiszenvedett 3 pont. Ez aztán az isteneknek tetsző héroszi teljesítmény!

    Amúgy ez tényleg egy vallás, ahol a józanságnak nincs szava. Egy drog, amitől megszűnik a valóság érzékelése, a fájdalomérzet, éhségérzet…minden. És kell a drog, szóval ha 0 ponttal és 20 bekapott góllal estek volna ki a gránitlábúak, a mimagyarok akkor is leborulnának előttük, felszórnák rózsaszirmokkal a repteret, s követelnék, hogy triplázzák meg a fizetésüket.

    Nem tudnak hibázni.
    Ahogy a vezérük sem tud.
    Romba dönt és kirabol egy országot – ami éppenséggel az övék is – de az imádat örök. Vallás és drog. A mai (mi)magyar ember elvakultan hisz a semmiben, miközben menthetetlenül drogfüggő.
    A kenyér egy ezres, a cirkusz még drágább – de ha a VIP-ben megjelenik a felcsúti istenség és felcsendül a ‘nélküled’, néhány percre mindannyian milliomos oligarhák lehetünk.

    Ez Magyarország, 2024-ben.

  2. Yeti szerint:

    Nehéz napok?
    Pedig már hogy elképzeltem a kicsike kipcsákot mensibugyogóban, erre kiderült a labdarugdosás a téma.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum