Szijjártó Kelemen: Magyarországi levelek

Édes néném!

Itt ülök a jakuzziban a hűvös májusi reggelen. Telefonom néma, Lavrov komám sem csörgetett meg, Viktor is alszik még a pecázás után, meg azért, mert megfeküdte a gyomrát az öt rétes, ugyanis magának vette, és nem a gyerekeknek. De ezt ne meséld el a szomszédnak, de a postásnak sem, édes néném. Rám tört a melankólia, ezért írok neked, ahogyan egyedül hallgatom a jakuzzi mormolását, és egyre egyedülebben leszek.

Mint a kisujjam, annyira, ahogyan szokták mondani. A háborút megállítani nem tudom, ami, mint számodra is ismeretes, a szomszédban zajlik már több mint két éve. Lavrov komám is azért tüntetett ki és ölelt a kebelére, hogy minden eszközömmel csikarjam ki a békét, ahogyan neki tetszik, miközben a plecsnit a lukamba tűzte, akkor is azt susogta a fülembe, hogy vétó, Peter, vétó mindhalálig, és ennek én igyekeztem megfelelni, de most már kevés vagyok.

Egyedül ülök a jakuzziban, ahogyan egyedül állok a világban, egyedül mondom a békét és egyedül vétózok, de lassan már ez sem megy, kihúzzák a lábam alól a talajt, mindenki győzni akar az oroszok ellen csak én nem. Most is, tegnap a Fidesz frakcióban mondtam a többieknek, „Tök egyedül leszünk, mindenki be van darálva”, de csak néztek süketen, és egyetlen kérdés hangzott el, hogy melyik gombot nyomjuk meg. Ezekkel még beszélni sem lehet.

Egyedül van Magyarország is. Elmeséltem nekik – bár ezek szerint nem nagyon értették -, hogy a „NATO is egyre eltökéltebb az oroszok legyőzésében”, pénzt, fegyvert nem akarnak kímélni, amit én tőlem telhetően megakadályoznék, de ott is olyan egyedül vagyok, mint a frakcióülésen, és most itt a jakuzziban, és azon töprengek, miért nem értenek engem a tömegek. Ukrajna legyen az oroszoké, és egyből mindennek vége lesz.

Ennek ellenére, ahogyan elmondtam a bátrainknak, „elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon”. Illetve rajtam, mert én vagyok Magyarország, és azt látom édes néném, hogy mindenki szembe jön az úton, az autópályán, egyre többen, már mindenki, hogy alig lehet kivárni Trump úr győzelmét, hogy elhozza a világbékét egyedül, minden kétséget kizáróan.

Meg az új világrendet, aminek az eljövetelében Viktor is bízik, de egyre inkább ő is csak egyedül. Sorsfordító napok előtt állunk, június 9-én vagy győzünk, és véget vetünk minden szenvedésnek, vagy mi szenvedünk még jobban, mint most, amikor egyre hangosabban mondjuk a békét, ahogyan mi akarjuk, de rajtunk kívül már senki sem, mert ezek meg akarják védeni magukat, ami számomra egészen őszintén teljesen érthetetlen.

Mondtam a bátoraknak, hogy „mi ezt megakadályozni nem tudjuk… de mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni”. Azt még magam sem értem, ez hogyan lehet, de mást nem tudok, csak ezt az egy szót, béke, ami a Fidesz, ezt mondjuk a választóknak is, hogy vagy ránk szavaznak, vagy minden elveszik, nem tudjuk megakadályozni, hogy legyőzzék az oroszokat, pedig mindig mondjuk, hogy azt nem lehet, mert mi lenne akkor.

Mi következhetne, édes néném, akkor lennénk ám csak igazán egyedül, a kitüntetésemet is el kellene dugni talán, menekülni messze el, búcsút inteni a jakuzzinak, a háznak, futsalnak, a Moszkva-parti kocogásnak, ó, az az édes hajnal ott, édes néném, milyen messze van már, ahogyan egyedül hallgatom a jakuzzi mormolását, jakuzzi fölött futó szél zúgását. De minek is ez. Mondom, megszállt a melankólia, a spleen, és a hangom is rekedt.

Annyit ordítottam, rendeltem be nagyköveteket, akik már nem csak röhögnek rajtam és rajtunk, de utálnak is. Meg itthon is egyre erősebb a háborúpártiak hangja, akik olyan békét akarnak, amit én nem akarok, lassan hiába ordítok, mert elnyomja a hangomat az utálattal teli röhögés, hogy azt az érzést te már nem is tudhatod, és menekülök a mieink közé, ahol nyugalmat talál az ember, mert együtt ordíthatja velük: béke.

Édes néném. Lavrov cimborám is mondta tegnap, hogy nekik joguk van lőni a nyugatra, akik pedig mit képzelnek, hogy visszalőnek. Nos, ez a lényeg, mi is ezt így szeretnénk, ez a mi békénk, és ezt akarjuk kizárólag, de tök egyedül. Zárom soraim, júniusban újra jelentkezem, készítsd elő nekem a vendégszobát, ha úgy alakulnának a dolgok. Nos vár a helikopterem, megyek, csak megtörölközök még, csókol ecséd, Kelemen.