A diktatúra diszkrét bája

Krisjanis Karins lett külügyminiszter, Szijjártó Péter pediglen a magyar. Az északi ember lemondott a hivataláról épp, a miénk nem. Mindketten szeretnek repülőzni, az egyik belebukik, a másik nem. Karins külügyminiszter még akkor, amikor miniszterelnök volt, ahelyett, hogy menetrend szerinti géppel utazott volna, bérelt néhányszor, ezért a lett főügyészség a közvagyon esetleges pazarlása miatt eljárást indított ellene.

Krisjas Karins ezért lemondott, és várja a sorsát. Valami megfoghatatlan ok miatt az északi ember nem hivatkozott arra, hogy harminc éve is így utazott, így most is, nincs itt semmi látnivaló tessenek oszolni (esetleg boldog karácsonyt). Mint kitetszik, itt oldalágon bekúszik a történetbe maga Orbán Viktor, mert ő is szeret röpködni (meccsekre, Trumphoz magánlátogatásra, Anikó asszonnyal olaszba vacsorálgatni, ilyenek).

A magyar főügyészség azonban nem tesz semmit, ha és esetleg az orra alá dugnak egy feljelentést, akkor zavartan elfordítja a fejét. Visszatérve azonban Szijjártóhoz, neki még a nem is kormánygép szolgáltatásai sem elegek. Volt olyan amerikai útja, ahol két holland luxusjárgányt is bérelt, azt is kiszámolták, hogy csak ez közel száznyolcvan millió mimagyari pénzbe került (a többiről nem is beszélve), de mégsem merült fel a közvagyon gondja.

A lettek társadalmi berendezkedése nem olyan fejlett, mint a miénk, amint kitetszik, ott nem mennek olyan flottul a dolgok, mint minálunk. A zökkenőmentes ügymenetbe beleavatkoznak mindenféle hatóságok ott, lám most is le kellett mondania miattuk egy vezetőnek. Ezzel szemben idehaza biztosított a zavartalan ügymenet, itt senki le nem mond semmiért, és ez meg is látszik országunk állapotán. A lettek a fasorban sincsenek.

Az ügyészségük sem vetkőzik gatyára a nagy munkában, míg a mienké majdnem. Ezt a képet sugallta a tegnapi sajtótájékoztatójuk, ahol ezt lehetett hallani: „éjt-nappallá téve dolgoztak, előfordult, hogy hozzátartozók hoztak be fehérneműt”. Ezt amúgy a Magyar-Varga ügy kapcsán hallhattuk, annyit azonban a magunk részéről szordínósan megjegyzünk, minket egyáltalán nem érdekel az ügyész urak szaros bugyogója. Nem kell panaszkodni.

Eredmény kellene. Ami nem lesz, pedig a fehérneműváltáson átesett ügyész azt is kijelentette, már ők is tudják, ki az a „Tóni, Barbara és Ádám”. Mi is, ahogyan azt is, hogy Varga Juditot kihallgatták. Tanúként, holott vádlottként kellett volna, de odáig mi el nem jutunk, a Fidesz kompánia tagjai pedig nincsenek azon a szinten, hogy ilyen piszlicsáré ügyek miatt lemondjanak. Pedig le kellene, egyesével, a fejétől a farkáig.

Érdekes módon azonban az ügyészségnek arra volt gondja és ereje a koszos fehérneműjében is, hogy Iványi Gábort gyanúsítottként, hatóság elleni erőszak vádjával idézze be. Ráadásul csoportosan erőszakolták a hatóságot együtt Gurmai Zita képviselővel, akivel, amikor a NAV foglalta le épp a MET papírjait, bementek az épületbe, holott ezt nem szabadott volna nekik. A MET (Iványi) elleni bosszúhadjárat részleteit feltehetően ismeri mindenki.

Azt is, ki áll mögötte (Orbán Viktor), és miért. Innentől minden skrupulus nélkül jelenthetjük ki, hogy az ügyészség nem az állam, hanem Orbán szolgálatában áll, amiből logikailag az következik, hogy az állam pedig egyenlő Orbánnal, tehát minden erőforrása (pénz, ügyészség, rendőrség, hadsereg, és a többi) az övé. Azaz, nincsen azon csodálkoznivaló, ha az ügyészség minálunk úgy működik, ahogy. Illetve az összes hatóság.

Ez a mimagyari diktatúra diszkrét bája, aminek a meglétét erősen tagadják azok, akik abban látják ennek lényegét, ha az országban forgolódik a nagy, fekete autó. Amúgy mások is úgy látják, hogy kies hazánkkal nagy bajok vannak. A magam részéről például meglepődtem, amikor Jellop Biafra a Dead Kennedys punkbanda egykori frontembere nyilatkozott annak kapcsán, hogy a CÖF ellopta az ikonikus képüket.

Ezt mondta a hajdani punk: „Egyáltalán nem adtunk engedélyt arra, hogy ez a kísérteties wannabe diktátor Orbán vagy a pártja ezt felhasználja. Mi a fenéért támogatná bármelyikünk is az ő fotelfasiszta rezsimjét bármilyen módon”.  Íme hölgyeim és uraim, hírünk a világban azzal a kínnal, hogy magunk viszont ebben élünk benne. No most, én már egyáltalán nem mondok semmit az évtizede szajkózottakon kívül, csak azt, mindenki gondolkodjon el.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “A diktatúra diszkrét bája
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Mondjuk én azt nem értem, hogy miután már van számtalan bizonyíték az ellenkezőjére, ezek a maffia kollaboránsok még mindig azt hiszik, elég kiállniuk és az ártatlanságukat hangoztatni. Várom már, ki lesz olyan tökös, és egy ilyen ügyészségi idézésre azt mondja, hogy idézgessétek be anyátokat, teljesen hiteltelen bűnözők vagytok. Körülbelül ennek kéne lenni a társadalmi reakciónak, amikor illegitimmé kezd válni a „rendszer”. De ugyanez vonatkozik a maffiakormány által hozott „törvényekre” is. Alkotok egy új fogalmat is: „legitimitási deficit” :/

  2. polyvitaplex szerint:

    „előfordult, hogy hozzátartozók hoztak be fehérneműt”

    Remélem, a benzinpénzt vagy a villamosjegyet el tudták számolni.

  3. Quvik szerint:

    Nem tudom, van-e még olyan ország, ahol a vélt vagy valós törvénysértéseket maguk az elkövetők vizsgálhatják ki? Azok, akik a különböző, pl. az OLAF vizsgálatai által feltárt csalások kapcsán sem találtak bizonyítékokat a bűncselekményekre, stb., stb.
    Világszínvonalú, az biztos!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum