Varga J. és az inkvizíció

A tegnap nyilvánosságra került hangfelvétel miatt helyzet van, s ebben a helyzetben valakinek, valakiknek (mindenkinek) le kellene mondania. Ha volna újszülött az olvasók közt, akkor nagyon röviden arról van szó, hogy az Orbán kormány akkor még hivatalban lévő igazságügyminiszterének szájából hangzott el az, hogy Rogán Antal kihúzatta saját magát – és a cimboráit – egy nyomozati anyagból. Ez minden normális helyen bűncselekmény.

Magyarország azonban nem normális hely, nem jogállam, és nem demokrácia. Ebből fakad, hogy sem Rogán, sem akit még érint, nem mond le, föl nem áll a székéből, hanem a rendelkezésére álló eszközeivel teleokádja mocsokkal az egész országot. Térdig járunk a ganyéban. Ugyanakkor azt sem látjuk, hogy működne a „jobboldali morális fölény”, mert, ha volna ilyen, akkor a bátor Fidesz-frakció nyújtana be bizalmatlansági indítványt a miniszterelnöke ellen.

Erre is hiába várunk azonban, mint ahogyan nagy valószínűséggel arra is, hogy az ügyészség, amely megkapta a hangfelvételt, úgy járjon el, ahogyan eljárnia kellene, és minden bizonnyal el fogja sikálni az egészet. Ennek előkészítéséhez már elindultak a játszmák, s ezek egyik legfőbb eszköze maga a volt igazságügyminiszter, Varga Judit, akinek a szájából a felvételen a terhelő dolgok elhangzottak. Sok mindent lehetett volna elképzelni, de azt nem, ami van.

Az aduász a védekezésben a családon belüli erőszak, amivel Magyar P. karaktergyilkolászása folyik, s amiből még bőven fogunk kapni az elkövetkezőkben, de amiben jogi oldalról igazságot tenni nem lehet. Hiszen két állításuk van. Az egyik szerint Magyar P. egy vadállat, aki rettegésben tartotta a jó miniszterasszonyt, a másik szerint viszont nem, és nem voltunk ott, nem tartottuk a gyertyát, hogy tapasztalati úton dönthessük el, kinek van igaza.    

Innentől a hit kerül elő. Ha nem is szakrális értelemben, hanem a szavahihetőség szempontjából, s ezen a terepen nálunk Magyar P. áll nyerésre, hiszen őt – eddig még – nem hallottuk hazudni, míg a feleségét meg igen. Voltaképp egész minisztersége alatt ezt tette, s annyira vakhű Orbán-rajongó, hogy most sincs okunk azt tételezni, hogy nem az ő védelmében mondja, amit mond. Magyarán, most is hazudik. De ez soha nem fog kiderülni.

Még akkor sem, ha például a most napvilágra került felvétel ügyét vizsgáljuk. Mert van ezzel azért egy kis – elég nagy – baj, mégpedig az időtényező. Varga J. azzal akarja semmissé tenni a szájából elhangzott, és bűncselekmény elkövetését igazoló szavakat, hogy kényszer hatása alatt cselekedett. Miszerint a férje akkor is annyit zsarolta és bántalmazta, hogy inkább azt mondta neki, amit hallani akart, csak hagyja már békén. Delikát. És nehezen hihető.

Azért mégpedig, mert amikor a felvétel készült, Magyar P. még egyáltalán nem volt forradalmár, még eszébe sem jutott megdönteni a rendszert, így az is nehezen áll meg, hogy éppen ezt akarta-e hallani, ha hallani akart valamit egyáltalán. Varga J. túltolja azt a biciklit, amit nagy valószínűséggel Rogán adott alá, és a szenvedéstörténetből, amit bájosan lefest, olybá tűnik, mintha Magyar P. valami inkvizítor lett volna, aki kikényszeríti a vallomást.

Ez így egyáltalán nem kóser. De mondom, egyik oldal igazát sem lehet kétséget kizáróan bizonyítani, s ha az elébb azt tételeztem, a hit fog dönteni, akkor annyival még egészítsük ki, hogy az érzelmek is. Varga J. most éppen szánalmat akar generálni maga iránt, politikai hisztit – a saját szavaival -, ő, a pőre bántalmazott nő és anya (három gyermek ajándékozója), de a mondandójából süt a propaganda. Valószínűleg ezért is nem sajnálják eléggé.

Olybá tűnik, és ezt a tegnap spontánul meghirdetett tüntetésen megjelentek létszáma is igazolja, a szellem kiszabadult a palackból, és nem az látszik, hogy Magyart erőszaktevőként leföstve azt valahogyan vissza lehetne gyömöszölni. A NER igazságszolgáltatását ismerve Varga J. – minden bizonnyal – hazugságai arra elegek lesznek, hogy az ügyészség szokása szerint félre tolja az ügyet, de a népek is öntudatra ébredtek, és ezzel már nem tudnak mit kezdeni.

A tömegek meglelték a prófétájukat, követésétől pedig semmi nem tántoríthatja el őket, egy lépésre vagyunk attól, hogy rengjen a föld. Ez a jövő zenéje, egy dolog azonban bizonyos a tegnapi kavarodásból: az erőszakosságon kívül nincsen ütőkártya Magyar ellen, akik pedig hisznek benne, azok köszönik szépen, de nem foglalkoznak vele. Sőt, mivel hisznek, kötődésük csak erősebb lesz, így az a NER gondja, hogy föltűnt egy alak, akiért annyira rajonganak, mint ők Orbánért. És innen indul a meccs.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
8 hozzászólás “Varga J. és az inkvizíció
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Hát, hinni a templomban kell. Ha meg maradunk a tényeknél, akkor a fidesz vezetősége egy maffia. Amit idáig is tudtuk, de most már bizonyíték is van rá. A gazságügyis asszonyság meg egész hivatalban töltött ideje alatt a képünkbe hazudott nagy pökhendien, a demokráciáról, és úgy cuzammen mindenről. Ahogy hazudik a meggondolatlan családi beszélgetésről is, menteni a helyzetet, ergo akkor igazat mondott. Ez ilyen egyszerű.

    Ahogy az is igaz, hogy a végrehajtó maffiát a rogánék működtették. Aztán ahogy lebukóban voltak, eltüntették a nevüket az iratokból. Amire az ügyészség persze azt mondja, hogy ilyen márpedig elképzelhetetlen. De mint írtam, hinni a templomban kell, és az ügyészség is csak menteni akarja a helyzetet. Mi a lényeg a dologban? Az ügyészség korrumpálódott, amit persze már idáig is sejtettünk, mert valaki csak leállította a varangy rokonai elleni nyomozásokat, csak már bizonyíték is van rá. Ergo az ügyészség nem nyomozhat a saját emberei ellen. A nagy kérdés, hogy akkor kik nyomozhatnak?

    A nagy titkolózásoknak, a nyilvánosság kizárásának az a hozadéka, hogy aki korrumpálódott, elvesztette a szavahihetőségét, az tényleg nem tehet mást mint lemond, vagy eltakarodik a pozíciójából. Mert utána már hiába bizonygatja, hogy ő márpedig talpig becsületes, amikor jól tudjuk hogy nem az és idáig is csak hazudott nekünk.

    Ja, és azt se feledjük, hogy valójában a kormányt az országgyűlés választja. Tehát, ha nem akar magától lemondani a kormány, akkor a fő felelősek az országgyűlési képviselőink lesznek. Az 5., a bubu, az ágh. Még akkor is, ha őket a varangy választotta valójában ogy képviselőnek, és nem mi… :/

    • kovacs_ugynok szerint:

      Még annyit, hogy a tények tükrében, a lőtéri kutyát nem érdekli a magyarék családi veszekedései. Még csak „nice try”-nak se nevezném, hogy ezzel próbálják a sokkal nagyobb disznóságokról elterelni a figyelmünket. Sőt, elég gusztustalan dolog. De az eszükhöz és az erkölcsükhöz kell mérni a megnyilvánulásaikat.

      Arról is megvan a véleményem, hogy a rogáni propagandaminisztérium (közismert nevén: trágyaszóró) ad ismert politikusok tollába ilyen szövegeket. Attól még, hogy nem saját kútfőből jött, az adott politikus a nevét adja hozzá. Tehát, elsősorban ő a felelős érte. AZtán persze az is aki kitalálta.

  2. kovacs_ugynok szerint:

    „Varga Judit fegyverrel a kezében: Sose tévesszünk célt
    Az igazságügyi miniszter egy kis lövöldözéssel búcsúztatja 2021-et, legalábbis az alábbi fotót posztolta Instagramjára.”
    https://444.hu/2021/12/31/varga-judit-fegyverrel-a-kezeben-sose-tevesszunk-celt

    Amúgy a HVG-ről is már régen sejteni lehetett, hogy a nER körülötte sündörög. A napokban ott olvasható cikkek erre még rá is erősítettek. Mintha tényként kezelnék amit a ns. asszonyság összehazudik… :/

  3. kovacs_ugynok szerint:

    „Az Isztambuli egyezmény politikai hiszti. A nők helyzete a legjobb állapotban van Magyarországon, nem kell választani a család és munka között, a kormány fellép a családon belüli erőszak ellen is. Az áldozatsegítésben, szociális és családpolitikában minden védelem adott”
    (Varga Judit 2019, az Európai ügyek-, illetve az Igazságügyi bizottsága előtt tartott miniszteri meghallgatása)

    Ergo, ki, mikor is hazudott/hazudik?

  4. polyvitaplex szerint:

    Szerintem Varga Judit egy kicsit túl részletesen írt a bántalmazásról, legalábbis ahhoz képest, hogy a minisztersége alatt lezajlott Völner-Schadl-ügyről vagy az újságírók és ellenzéki politikusok lehallgatásáról semmit nem mondott, és most sem mond.

  5. kovacs_ugynok szerint:

    A témában már csak a „takonygerincű” bájerzsóti nevű propagandista megszólalása „hiányzott”. Nagyon úgy néz ki, hogy a fidesz legnagyobb aduásza a terelésre a „rossz férj” Magyar Péter című hazugság. Mert ez az egész izzadtságszagú terelés arról, hogy takorodni kéne az orbán kormánynak, jó nagy hazugság. Nagyon kilóg a lóláb, és csak saját magukat keverik még nagyobb ellentmondásba. Aszongya a „nem befőtt” a polcról, hogy a fideszben már 10 éve tudtak a „nőverésről, terrorizálásról”. Hát csesszék meg, akkor miért nem tettek ellen? Valószínűleg azért, mert merő hazugság az egész. A dekázós gazságügyi miniszter „futballistafeleségből” így lesz nőverő, terrorizáló fél. Hát, rohadtul hihető a vakkomondoros tolvaj bandától. Vagy nem.

    Amúgy mit vár a maffia? Egy-kettőre ezzel a tereléssel elfelejtjük a bűncselekményeiket? A pedofilmosdatásaikat? Azt, hogy önként nem hajlandóak takarodni a hatalomból? Várhatják…

  6. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda, és Mindannyiunk !

    A gazember náci csürhe régi receptje. Találj ki valami eszement baromságot a másikról, és máris nem a saját mocskoukkalal foglalkozik a nép.
    Ehhez viszont elég komoly vevő a nemzeth .

    Ezt a műsort viszont nem gondoltam volna még pár hete. Tényleg jó a mozi.. :))

  7. Bogomil szerint:

    „…amikor a felvétel készült, Magyar P. még egyáltalán nem volt forradalmár, még eszébe sem jutott megdönteni a rendszert, így az is nehezen áll meg, hogy éppen ezt akarta-e hallani, ha hallani akart valamit egyáltalán.”
    Gyönyörű találat, Rezeda úr!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum